A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Ők 23-an

Könyv az Év Bortermelőiről

2014-12-17 | Tóth Adrienn


Ők 23-an

Bár az utóbbi hónapokban több boros könyv megjelenéséről is beszámoltunk, a legtöbb kiadó decemberre időzítette az új megjelenéseket. Dlusztus Imre Ők 23-an névvel az Év Bortermelője díjat eddig elnyerő huszonhárom borászt mutatja be egy kötetbe szedve. Nemcsak a konkrét borászok életútját követhetik figyelemmel az olvasók, de a családi előzmények összefoglalása által a történelmi előzményeket is. A Vinoport a szerzőt kérdezte.


 

Miért döntött úgy, hogy könyvet ír az Év Bortermelőiről?

 

A szegedi borfesztivál alapítójaként, amikor még komoly gondokkal küzdött az Alföld, meghívtam díszvendégnek a villányi sztárborászokat. Akkoriban ők húzták a legnagyobb erővel a szekeret. Mindig imponált nekem, ahogy összetartanak, és az is, ahogy jó szomszédként megbecsülték szekszárdi kollégáikat.

 

Aztán láttam, hogy milyen jó barátok egymással Vesztergombi és Figula, vagy hogy milyen jól érzi magát Villányban Árvay János. Egyszer csak megértettem, hogy ez a baráti kapcsolatokkal sűrűn szőtt szakmai közösség az ágazat legnagyobb ereje. Hogy mindenki odafigyel Tiffán Ede szavára, Gál Tibor stratégiai gondolataira, Szepsy bámulatos műveire.

 

2001-ben ugrottam neki a feladatnak először, végigjártam az első tíz díjazottat, de akkor elsodort a szerkesztői munka. Azután 2004-2005-ben fogtam hozzá, ebből született a Magyar Borászok könyvsorozat tizenhat darabja, ám az Alexandra felmondta az együttműködésünket.

 

Most, hogy negyed évszázadra tekinthetünk vissza a rendszerváltásig, a magyar bor reneszánszának kezdetéig, elhatároztam, hogy rááldozom az évemet erre a feladatra. 800 000 karakter szöveg és több mint 200 saját fotó van a könyvben – volt munka elég.

 

A közvetlen üzenet az, hogy minden vita ellenére állítom, kevés jobb dolog történt a hazai szőlészeti-borászati ágazattal, mint ez a díj, ami rangot ad, hitelesít, fegyelmezi a díjazottakat, és nagy lehetőséget teremt a marketingkommunikációra mind az érintett borásznak, mind az egész borász szakmának.

 

Kiknek ajánlja a kötetet?

 

Minden borértőnek, aki többet szeretne megtudni az Év Bortermelőiről. Azoknak is, akik kíváncsiak más borászok véleményére, mivel mindegyik díjazottról három ismert kolléga beszél tanulságosan. És ajánlom minden olyan embernek, akit érdekel a közelmúlt.

 

Azzal kezdtem ugyanis a beszélgetéseket, hogy megkértem a borászokat, mutassák be a nagyszüleiket. Ezzel aztán kinyílt az egész 20. század világháborúkkal, Trianonnal, ki- és betelepítésekkel, kuláklistákkal, téeszesítéssel, kombinátokkal, valamint újrakezdéssel, ragaszkodással, erőfeszítéssel, szaktudással és sikerrel is.

 

Az rajzolódik ki, hogy a díjazottak nagy többsége személyesen vagy a családján keresztül megszenvedte a történelem viharait, de minden negatív erővel dacolva megteremtette a maga példás világát. Úgy érzem, hogy minden korszakban szükség van ilyen mintákra.

 

 

A díj odaítélésének történetében mennyiben tapasztalhatóak trendek, változások, elhatárolhatóak-e korszakok?

 

A díj története korszakolható is, meg nem is. Az első évtized a nagy vörösborokról (villányiak, Vesztergombi, Thummerer, részben Gál) és a nagy fehér ellenpontokról (Báthori, Figula) szólt, a végén egy klasszikus technológiai borásszal, Kamocsay Ákossal.

 

Ezután már a lobbik ereje és a szakmai bölcsesség határozta meg, hogy a nyilvánosság előtt kevésbé ismert mester (Malya Ernő és Garamvári Vencel), tokaji klasszikus (Szepsy István és Árvay János), üstökös (Vincze Béla) vagy egy hányatott sorsú térség kimagasló képviselője (Frittmann János) kapja meg a díjat. Ezután pedig jöttek az evidenciák, hiszen ki vonná kétségbe, hogy Lőrincz Györgynek, Konyári Jánosnak, Légli Ottónak, Vida Péternek vagy Áts Károlynak kijárt ez az elismerés.

 

Hosszú távon nagyjából kiegyenlítődtek a fő erőviszonyok a birtokméretek, a stílusok és a meghatározó borvidékek között. A díj ifjú felnőttkorába lépve úgy tekinthet vissza a múltjára, hogy megadta a királynak azt, ami a királyé: Villány, Eger és Szekszárd egyaránt négy díjazottat tudhat magáénak.

 

Az utóbbi években Villány nem maradt le, csak utolérték a többiek. Ma már nagyon nehéz olyan egyértelmű döntést hozni, mint anno Gere Attila vagy Bock József mellett. Villányban megérdemelné a díjat a két Günzer és Jekl Béla, de ha a Vinczéhez-Átshoz hasonló zseniket nézzük, akkor Riczu Tamás is esélyes lenne, és ott van a Vylyan biztos pontja, Ipacs Szabó István. De ne feledjük, hogy a most ötbe jutott Koch Csaba nemcsak hajósi, hanem villányi borász is.

 

Milyen módon mutatja be a kötet szereplőit? Elsősorban az életútjukra koncentrál vagy inkább a szőlészeti és borászati filozófiájukra, működésükre?

 

Az életúton keresztül mutatom be, hogy hogyan gondolkodnak a szőlőről és a borról. Igyekeztem összevethető elemeket (kronológia, birtokleírás, utódok) és egyéni dolgokat is beszerkeszteni, mert például Garamvárinál különösen izgalmasnak tartom a Törley privatizáció előtti történetét, Tiffánnál a német–magyar kettős identitást, Gál Tibornál a nemzetközi tapasztalatokat, Malya Ernőnél a reduktív technológiához vezető utat.

 

Ők 23-an

 

Nem hangsúlyozom, de érdekes, hogy szinte mindegyik díjazott részben vagy egészben sváb (azaz német) felmenőkkel bír. És ezek az emberek egytől egyig nagy magyarok.

 

Az ön számára, miután az összes Év Bortermelőjével beszélt, hogyan fogalmazható meg e díj küldetése?

 

Mindegyikkel folyamatos a kapcsolatom, így ívet is meg tudok rajzolni. Vesztergombi szokta mondani, hogy „én vagyok saját öregapám”. Arra utal, háromgenerációnyi munkát kell elvégeznie, hogy összevethető legyen egy klasszikus francia családi birtok vezetőjével. Ez a folyamat még nem zárult le, hiszen a két legutóbbi díjazott, Gálné Dignisz Éva és Dúzsi Tamás családjának is kijutott a jóból a szocializmusban.

 

A díj ugyanakkor tökéletesen alkalmas arra, hogy a győztesen keresztül tematizáljon egy életutat, egy teljesítményt és egy borvidéket. S mivel a másik négy jelölt is egyre több figyelmet kap, róluk is zajlik a diskurzus. Ezzel pedig borokról, borászokról, borvidékekről beszélgetnek az emberek, amihez már csak ki kell tölteni az első pohárral.
 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!