A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Pinceszemle: Csetvei Pince 2013

Kísérlet a traminival

2013-01-24 | Tóth Adrienn


Pinceszemle: Csetvei Pince 2013

Új sorozatot indítunk a Vinoporton Pinceszemle címmel. Ezekben a cikkekben olyan pincészetekről lesz szó, amelyeket a korábbi években már részletesen bemutattunk. Ezért most nem megyünk vissza a borászat alapításáig, nem tekintjük át újra a borkészítési filozófiát, inkább az aktualitásokra, borokra, ültetvényekre, hírekre figyelünk. Első beszélgetőpartnerünk Csetvei Kriszta.


Hogy alakult számodra a 2012-es szüret?

2012-ben a nagy melegnek és a szárazságnak köszönhetően korábban kezdtük és fejeztük is be a munkát, mint egy évvel előtte. Több próbaszüretet végeztem, és a 2011-ben megszokottnál nagyobb fegyelmet kellett tartanom, eddig ugyanis a szőlő nálunk általában „hétvégén érett”, hogy a barátok és ismerősök is részt tudjanak venni a munkában. 2012-ben nagy szükség volt a szorgos, segítő kezekre, hiszen most előfordult, hogy nem várhattunk a szedéssel még a hétvégéig sem.

Emlékszem, 2012-ben a móri bornapok előtt – ami október első hétvégéjére esik – már minden a pincében volt, még az ezerjó is! Ez nem jellemző errefelé. Somlón is hasonló volt a helyzet: a minőség jó, de kevesebb lényeredék lett. Nekem ezt vásárolt szőlővel kellett idén pótolni.

Hol tartanak most a borok?

Az első palackba kerülő borom (2012 decemberében), most már második éve, a móri Baba. A Baba Rose 2012 100% kékfrankosból készült, kb. fél órán át áztattuk héjon, majd reduktív  eljárással dolgoztuk fel, végül egy gyümölcsös, telt rozé született. A többiek még fejlődnek. A friss, reduktív vonalat a királyleányka, az első traminikísérletem, az ezerjó és az olaszrizling alkotja. A teltebb, részben vagy egészben fahordós műfaj nálam a chardonnay-t, a szürkebarátot, az olaszrizlinget és a Napholdcsillagot jelenti.

Az idei premier tehát a traminié lesz. Hogy került a portfólióba?

Egy székesfehérvári ismerősöm mondta, hogy tud Csákberényben egy szép traminiültetvényt, nézzem meg. Megnéztem, beleszerettem, és úgy döntöttem, próbát teszek. Még csiszolódunk. A bor egyelőre tartályban pihen, fejlődik.

Igazi szerelemem azonban a Napholdcsillag. A bor chardonnay (30%), szürkebarát (40%) és ezerjó (30%) házasságából született, ez a harmadik évjáratom. A korábbi évjáratokhoz hasonlóan most is november közepén volt az esküvő, akkor házasítottam a tételt. Egy 5 hl-es, közepes pörkölésű tölgyfa hordóban érlelődik.

Pinceszemle: Csetvei Pince 2013

Idén újdonság, hogy a Napholdcsillag elemei külön-külön is palackba kerülnek. Lesz nap (chardonnay), lesz hold (szürkebarát) és csillag (ezerjó) is. Szerintem izgalmas lesz az elemeket külön-külön is megkóstolni, végül pedig a Napholdcsillagot, hogy kiderüljön, mit tudnak ők együtt!

Palackba kerül hamarosan a Kő-Papír-Olló is; egy szőlőfajta, ami az olaszrizling, két borvidék, azaz Mór és Somló, és három borkészítési eljárás ötvözetéből! Most a Kő a kedvencem, de ez az érés folyamán állandóan változnak az egyes tételek; biztos vagyok benne, hogy még nagyon sokat fognak fejlődni.

Tavaly egy címkével megnyertétek A jó bornak is kell cégér pályázatát; akkor ígérted, hogy nem csak a verseny erejéig lesz nyoma ennek.

A királyleányka idén valóban megkapja az új ruháját, amely Bogányi Gergő címketerve alapján kerül a palackra, hiszen ezzel értünk el első helyezést a pályázaton. Már nagyon várom! Terveim szerint március magasságában kerül a piacra.

A 2011 év végén veled készített interjúban még épülő pincéről hallhattunk. Hogy áll ez most?

A pince és a kóstolótér elkészült. Idén tavasszal pedig a pince felett is befejezzük az építkezést. Korábban fogadót szerettem volna, de most már gyerekeket és családot, így a vendégszobából gyerekszoba lesz, a fogadóból pedig családi ház. Remélhetőleg jövőre már állandó móri lakosok leszünk! Az idei évben a bor és a család van fókuszban, nem a rendezvények és a fesztiválok – persze azok is fontosak, de ebben az évben nem ezek körül forog a világ.

Néhány éve vetetted bele magad a borászéletbe. Azóta gyarapodtál gyakorlati tapasztalatokkal és elméleti ismeretekkel. Melyik módszer bizonyult a leghasznosabbnak?

Nagyon szeretem, amit csinálok. Szeretek a pincében, a szőlőben, a vendégekkel lenni, szeretek a borról mesélni. Sok mindent tanulok ez alatt, de persze az iskolák is sokat segítenek: a Soós borász-technikus képzése és a Corvinus szőlész-borász képzése. Mégis úgy gondolom, hogy a lényeg a szeretet és a figyelem, a törődés a borokkal. Folyton tanulni kell, de nem feltétlenül az iskolában, hiszen olyan sok a jó könyv, és meg lehet kérdezni tapasztaltabb borászokat is.

Pinceszemle: Csetvei Pince 2013

Milyen terveket dédelgetsz még magadban?

Rövid távú terveim közt szerepel az iskolák befejezése: ha minden jól megy, erre idén nyáron sor kerül. Áprilisban megyek Londonba az International Wine Challenge-re, idén először judge-ként, azaz bíraként, és emiatt egészen izgatott vagyok.

Közép- vagy hosszú távú célom a saját pezsgő készítése. Most úgy képzelem, hogy chardonnay és ezerjó házasításából készül majd az alapbor, de még várom a megfelelő évjáratot! Persze ültetvényeket is nézek Móron, mert szeretnék szőlőterületet vásárolni. Ez nem könnyű sem anyagilag, sem a rendelkezésre álló dűlők méretéből fakadóan, hiszen a sok kicsi nem jó, azokkal a munka logisztikáját nehéz megoldani. Az igazán hosszú távú célom azonban az, hogy a pincében csak Napholdcsillagot készítsek, és ezt komolyan is gondolom.

Hol találkozhatnak veled legközelebb a borkedvelők?

Most hétvégén Csopakon, a Szent Donát Pincében, az Olaszrizling szerintünk rendezvényen lehet sokak között nálam is kóstolni. A külügyminisztériumi borválogatáson a Kő-Papír-Olló olaszrizling „borhármasom” közül a Kő lett a miniszteri bor, így ezt is bemutatom a hétvégén!

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!