A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Pinceügyelet

Kirándulás a Vértesben, majd spontán borkóstoló Móron

2011-03-25 | Tóth Adrienn


A Móri borvidék hangulatában, borainak lendületében esszenciálisan benne rejlik a tavasz. Beszélgetésünk apropóját mégsem ez, hanem egy új kezdeményezés, a Pinceügyelet adta, amelynek kapcsán azt a két fiatal helyi borászt kérdeztük, akiknek vezető szerepet tulajdoníthatunk a borvidék széles körű megismertetésében. Kamocsay Ákost és Miklós Csabit elsőként arra kértük, mondják el, miről is szól tulajdonképpen az ügyelet.


Kamocsay Ákos: A történet ott kezdődik, hogy nekünk, móri borászoknak van havonta egy összejövetelünk. Ezeknek a nemrég indult rendszeres találkozóknak a célja, hogy áttekintsük a borvidék jelenét, és kigondoljuk, mit kellene változtatni annak jövőjén. Abban régóta egyetértünk, hogy problémát jelent az, ha az erre járó turista nem talál nyitott pincét. Persze emellett sok más tanulság is leszűrhető, de most ezt éreztük a legégetőbb problémának.

A Pinceügyelet a gyakorlatban azt jelenti, hogy pénteken, szombaton és vasárnap egy előre meghatározott időpontban mindig nyitva lesz néhány pince. Nagyon örültünk annak, hogy az ezzel kapcsolatos koordinációs munkákat és az információnyújtást az újonnan nyitott borvidéki TDM iroda elvállalta.

Úgy tudjuk, hogy az ügyelet el is indult már, most hétvégén ki lesz nyitva?

K.Á.: A Vécsei Pincészet mellett Miklós Csabi, és mi a Maurusnál is várjuk a vendégeket pénteken délután négy és hét óra között, szombaton már délután kettőtől ugyanúgy hétig, vasárnap pedig kicsit még korábban kezdünk, délután egy órától már ott vagyunk négyig.



Az első két hétvégének, amelyek már lezajlottak, milyenek voltak a tapasztalatai?

K.Á.: Abszolút jól sikerültek, mondjuk ehhez a jó idő és a március 15-i hosszú hétvége is hozzájárult. Eddig nem volt jellemző, hogy a kirándulók bejelentkezés nélkül betérjenek a pincékbe, most azonban egyértelműen növekedett a spontán borturisták száma.

A pincéket persze nem csak vendégekkel, hanem borokkal is meg kell tölteni. Mivel vagytok elfoglalva mostanában a szőlőben és a pincében?

Miklós Csabi.: A napokban végzünk a metszéssel. Amint ezzel megvagyunk, pótoljuk a hiányzó tőkéket, és kijavítjuk a támberendezést, hogy rendben indulhasson az évjárat. A pincében a 2010-es borokat április elején palackozzuk, csicsergő, vidám tételek lesznek, az évjárat élénk savakat és erőteljes, gyümölcsös illatot adott a boroknak.



Biztosan palackba töltünk majd egy ezerjót Roger Mór név alatt, és két királyleánykát Marylin Mór és Demi Mór-ként. Ezeket a lendületes, friss borokat nem is szeretnénk sokáig a pincében tartani, április második hetében már a boltokban lesznek.

K.Á.: Nálunk mostanra lementek a saját területeken a metszések, idén újdonság, hogy egy hektárnyi ezerjó ültetvény is a birtok részévé vált. Ezen túl egyeztettünk azokkal a szőlőművelőkkel is - akiktől évről-évre vásárolunk - az idei művelés konkrét elemeiről.

A pincében mi is palackozásra készülünk, amely most egy viszonylag nagy volument és sok komoly bort jelent majd, úgyhogy sokat várunk tőle. A 2008-as évjáratból kerül letöltésre a borok második hulláma, a rajnai rizling, a szürkebarát, a chardonnay, valamint az ezerjónál az alap mellett egy válogatás tétel is. 2009-ből egyrészt a sauvignon blanc és a királyleányka készülődik, bár ezek a borsor többi tagjához képest könnyed tételnek számítanak, mi itt is egy viszonylag hosszú érlelést alkalmaztunk. Másrészt az évjáratból ugyancsak most palackozzuk a rajnai rizlinget, a traminit, a chardonnay-t, az ezerjót és a szürkebarátot. Az utóbbi bornak ez már a második évjárata, de az első is csak most kerül majd piacra, szerintem mind a két bor nagyon komoly lesz.

Ezek szerint gyakorlatilag két évjáratot palackoztok egyszerre?

K.Á.: Eddig kifejezetten sokáig tartottuk vissza a borainkat, egyrészt a magas fokú érettségre vártunk, másrészt arra, hogy a korábbi évjáratok elfogyjanak a piacról. Egyre erősebb lett azonban az a benyomásunk, hogy bár sokan magasra értékelik a 2006-os és 2007-es borainkat, ők mégis csak egy szűkebb rétegbe tartoznak, és a borfogyasztók szélesebb köre szívesebben kóstolná fiatalabban is a borainkat. A 2010-es tételekre sem kell már sokat várni, így előfordulhat, hogy egy-egy borból aktuálisan öt évjárat is kapható lesz majd, 2006-tól egészen 2010-ig.

Csabi, Neked a pince mellett időd nagy részét gondolom az új projekt a DiVino köti le?

M.Cs.: Persze, hiszen nemsokára nyitunk. A kizárólag Juniboros kínálattal bemutatkozó borbárnak leszek a házigazdája, így a szortiment kialakításáért és az ott zajló események megszervezéséért elsősorban én felelek. Nagyon örültem ennek a felkérésnek, szerintem penge boros helyekre már nagyon megérett ez a város.

A Nyitott Pince Ügyeleten túl készültök valami különlegességre is mostanában?

M.Cs.: Április 14-től tíz napon keresztül Szent György heti vigasságot tartunk Móron. Jó ilyenkor errefelé kirándulni, virágzik a Vértesben a vadcseresznye, lesz főzőverseny a Nemzetiségi Parkban, a múzeumok kulturális eseményeket szerveznek, és persze ott lesznek a pincék is. Tényleg csak azt tudom javasolni mindenkinek, hogy tegyen próbára minket, egyre jobbak a móri borok! Bővebb információ a Móri Borvidék életéről, és a Szent György heti vigasságokról ITT és ITT olvashatóak.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!