Rohály Gábornak adták át a Bussay László emlékdíjat
A díjazottat kérdeztük
2014-12-25 | Tóth Adrienn
A Pannon Bormíves Céh karácsonyi borkóstolóján adta át az idei évtől Bussay Lászlóról elnevezett emlékdíjat Rohály Gábornak. A céh tagjai az elismerést annak ítélik minden évben, aki a legtöbbet tette és teszi a magyar bortermelőkért és a borkultúráért. December 11-én Bussay Ágnes és Jásdi István, a Pannon Bormíves Céh elnöke nyújtotta át a kitüntetést a szakembernek, akit ebből az alkalomból munkájáról kérdeztünk.
Volt olyan fordulópont, amelytől munkája egyértelműen a bor köré csoportosult?
A Hét Borbírák Rendje alapjában véve egy asztaltársaságnak indult. Az együtt kóstolást 1997-ben kezdtük el. Első ausztriai látogatásunk (Szemes Tibornál) jelentette azt a bizonyos nemzetközi origót. Aztán a Vinova látogatások jöttek, s máris benne voltunk az „álprofesszionális” kategóriában.
A nyelvtudás, a talpas pohár és a köpőcsésze szükségessége, a gyertya használata, a sajt és a tepertős pogácsa fogyasztásának tilalma akkor még itthon ismeretlen fogalmak voltak. Az elhatározás nem egy napon született, hanem lassan, amikor Ember Sándor és én már nyilvánosan be tudtuk mutatni „hobbiborászatunkat” és borainkat.
A tanár úrnak nagy szerepet tulajdonítunk a hazai borleíró szaknyelv kialakításában. Említene néhány olyan kifejezést, fordulatot, amely sok töprengést igényelt?
Az osztrák szakirodalom megismerése új fogalmak használatát követelte meg. A „jegy” szó (illatjegy, ízjegy – németben: Note) elsőként történő alkalmazása, az egyensúly megkülönböztetése a harmóniától, a vollmundig (máig nehezen fordítható: talán a szájbetöltő), az Abgang (lecsengés) használata, illetve megkülönböztetése az utóíztől, a hasonlít vagy emlékeztet helyes alkalmazása elsősorban új fogalmak, de új szavak bevezetését is jelentette.
Írásainkban sok volt a bizonytalanság, mert nem voltunk tisztában munkánk úttörő mivoltával. Például a színek elnevezése kapcsán: a granatrot, azaz gránátvörös, egyeseknek nem ásványt, hanem a gránát robbanásakor látható színt (sic!) jelentette.
Legnehezebb volt a barrique szó különféle írott, ragozott formáival megbirkózni. Ma egyre többen írják fonetikusan. Ez kicsit snassz, nemde? Akkor már jöjjön a csupán egyetlen szótaggal hosszabb újkishordó, persze új kishordóként írva... Szakmailag egyértelmű, támadhatatlan. Nyelvileg annál inkább támadható...
A Pannon Bormíves Céh adta át a díjat. Mit gondol, mit jelent a hazai boros közegben ez a szervezet ma, és milyen képet lát a jövőben a céhhel kapcsolatban?
A megalakulást követő időkben a céhbe bejutni hőn óhajtott, nagy dolog volt. Rang és megtiszteltetés! Ma már a fogyasztói érdeklődés csökkent a céh borai iránt. Ez a félreértések elkerülése végett csak azt jelenti, hogy a termelő és a szőlőfajta mellett a vásárlást aligha befolyásolja, hogy a palackon látható-e a céh emblémája.
Méltatlan bor ugyan nem került forgalomba egyetlen céhtagtól sem, de emblémájuk nem jelent garanciát a felejthetetlen borélményre – mint kezdetben véltük. Viszont vannak egy „átlagos céhtag” boraival összemérhető „külsős” borok!
A jövő ígéretes, mert aki figyelte az utóbbi egy év megnyilatkozásait, annak egyértelmű a még szigorúbb belső kontroll kívánalma. A céh, mint tagjaitól nagy minőséget kötelezően elváró testület, igenis újra zászlóvivője lesz hazai borászatunknak. A PBC-vel összehasonlítható országos kihatású, mondjuk inkább, tekintélyű testület nincsen hazánkban.
Ha három bortípussal mutathatná be a hazai kínálatot egy kezdő és egy haladó, de magyar borokat nem ismerő külföldi fogyasztónak, melyeket választaná?
Ma Tokaj száraz borait alapul véve, és felidézve az érzékszervi értelemben könnyű, anyagilag mindenki számára megfizethető borokat, a vezető kategóriákat az alábbiakban látom: az elsőhöz többnyire „kapás magnum" kiszerelésben jutunk hozzá (Lenkey és még néhányan). Ezt követően a rozékat tudjuk csak ránk jellemző stílusban előállítani. Ha a nemzetközi borpiac diktátorai ezt engednék, a magyar rozé világmárka lenne. Harmadik típusként a könnyű, de nem „olcsó” vörösborok tömeges előállítása jelölhető meg.
Evidencia, hogy az aranybányák, a Nagy-Eged, az Ördögárok, a Pajados, a Merengő, a Görögszó-dűlők „orbitális” borai nem alkalmasak a magyar borászat bemutatására. Annál inkább sztárborászaink horizonttágító tudását ábrázolhatják. Zenei életünket is sikeresebben reprezentálja a Kodál-módszerrel szolmizáló falusi iskolás, mint egyik-másik Scalát megjárt szólistánk.
Húsz évvel ezelőtt, a rendszerváltást követő években hogyan képzelte el a magyar borvilágot, mit fog elérni mára?
Minden mai jogos elégedetlenségünket is figyelembe véve, 1989-ben esélyt sem láttam arra, hogy a ma tapasztalható, kiemelkedő minőségű borremekeket itthon borászaink évről évre el tudják készíteni. Lám, léteznek kellemes meglepetések is.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!