A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Rozmaring díj 2008.

Kilenc étterem kapta meg

2009-03-05 | Tóth Adrienn


Rozmaring díj 2008.

2009. február 10-én Dr. Róna István adta át Budapesten, a Gerbeaud Étteremben a 2008-as Rozmaring díjakat. Az elismeréssel a szervezők azokat az éttermeket szeretnék jutalmazni, akik mind gasztronómiai kínálatukkal, mind igényes környezetükkel olyan teljesítményt nyújtanak, amely kiemelkedő régiójukon belül.


A díjat 2006-ban a hazai falvak, városok kultúrált településképének kialakításán dolgozó Virágos Magyarországért mozgalom szervezői és a Magyar Turizmus Zrt. alapította. Vendégbarát országképünk alapvető részének tartják ugyanis azt, hogy tulajdonképpen hogyan is festünk.

Egy étterem esetében nemcsak a tányérra kerülő ételek fontosak, hanem - a díj alapítói szerint - a szép növényekkel díszített, virágos, gondozott környezet is, amely fokozza az étterem vonzerejét, és hozzájárul a turisztikai kínálat színvonalának emeléséhez.



A díj odaítéléséről egy két részből álló zsűri döntött. Az egyes éttermek megjelenését a Virágos Magyarországért mozgalom képviselői, míg a gasztronómiai színvonalat turisztikai szakemberek ítélték meg. Végül pedig minden turisztikai régióból egy vendéglátóhelyet választottak ki, ami megnyerte a Rozmaring díjat.

2008-ban az alábbi éttermeket találták a legjobbnak a bírálók:

Etyek Vendégfogadó, Etyek – Közép-Dunántúl régió
Napraforgó Étterem, Cserszegtomaj – Balaton régió
Remete Pince és Étterem, Vác – Budapest-Közép-Dunavidék régió
Kondorosi Csárda, Békés – Dél-Alföld régió
Bagolyvár, Pécs – Dél-Dunántúli régió
Tuba Tanya, Hajdúszoboszló – Észak-Alföld régió
Kortyolda Söröző, Miskolc – Észak-Magyarország régió
Zöld Elefánt, Zalaapáti – Nyugat-Magyarországi régió
Öreg Pákász, Poroszló – Tisza-tavi régió

A fényképeket Bakos Zoltán (Studio Bakos) készítette.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!