A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Somló: 2010 a borászok szemével

Jegyzetek a Somlói Tavasz Évjáratbemutatóról

2011-04-08 | Vizi Csenge


Somló: 2010 a borászok szemével

Új helyszín, új szervezők, új évjárat, új pince. Körülbelül ez lehetne az idei Somlói Tavasz Évjáratbemutató mérlege, aminek másik nyelvén a már jól ismert pincészetek és új boraik foglaltak helyet. Március 31-én, a Petőfi Irodalmi Múzeumban került sor a 2010-es évjárat bemutatására, amelyet a Borkollégium csapata szervezett ebben az évben. Újként a Várkapitány Pincészet mutatkozott be, de természetesen a főszerepet a tavalyi év borai kapták.


Csapadékos év volt 2010-ben, szinte mindenhol csak azt lehetett hallani, hogy a boroknak lőttek. Ezen a kóstolón azonban mosolygós arcok fogadták a vendégeket. A borászok az elegáns falak között folyamatosan újabb és újabb palackokat nyitottak ki, hiszen sokan voltak kíváncsiak az új termésre, a vendégsereg ide-oda hömpölygött. A legérdekesebb mégis a borászok értékelése volt a 2010-es évjáratról, ami máris megmagyarázta a kedves fogadtatásukat. Nézzünk meg néhány véleményt, amelyek azt tükrözik, hogy minden rosszban van valami jó, vagy épp sok jó.

Spiegelberg István – Spiegelberg Kézműves Borpince

Számomra 2010 különös jelentőséggel bír, ugyanis ettől az évtől álltam át a biológiai alapanyagokra épülő permetezésre, amivel már magában is elég újdonságot tartogatott az évjárat. Ráadásul új, 500 literes hordókra cseréltem a régieket, amik szintén újszerűnek számítanak. Nagy kihívást jelentett a sok csapadék, de 8 permetezéssel jó minőséget sikerült elérnem, mondhatni átlagon felülit. Végül ötféle bort készítettem el: olaszrizlinget, egy cuvée-t, két juhfarkot és egy furmintot. A cuvée 50%-ban olaszrizlingből készült, mellé került még egy kevés furmint és juhfark is, emiatt egy üde, gyümölcsös nyári borrá nőhet fel.

Tavaly egyébként nekem a juhfark jelentette az igazi kihívást, hiszen a legtöbbször savhangsúlyos tételek születnek belőle, azonban ebben az évben október elején döntöttem úgy, hogy leszüretelem. Mivel ekkorra már mazsola lett a szemekből, a szokásos 1300 liter helyett 300 liter 26,5 mustfokosan került csak be a hordókba. Úgy gondolom, ez lesz az első év, amikor kijövök 0,5 literes palackokkal a kereskedelemben, amibe ez a juhfark tétel kerül.

Laposa Bence – Laposa Pincészet

A végeredménnyel egyre inkább kezdünk a pincészetnél elégedettek lenni, de az ide vezető út rettenetesen kínzó volt, hiszen 2010 véleményünk szerint az elmúlt évek, évtizedek legnehezebb évjárata volt szőlészeti szempontból. Mennyiségileg szintén katasztrofálisnak ítéltük meg a helyzetet, ugyanis a szőlő fele-egyharmada volt csak alkalmas borkészítésre.

Sokáig azt hittük, minőségileg is komoly kihívásokkal küzd majd az évjárat, amit azonban részben a szüretkor megtörtént többszöri válogatás, odafigyelés, részben pedig egy komoly, tartalmas borászati munka helyrerakott, sőt! Jobban sikerült kiegyensúlyoznunk tételeinket, mint azt az első pillanatban vártuk! Az alaptételek szépen elkészültek, és talán az évjárathatás, amit most mondanak, a reduktív tételeknek bizonyos szempontból még kedvezett is: intenzív illat- és zamatanyagok vannak jelen a borokban.

A komolyabb tételeknél pedig 2-3 olyan területet vetettünk be, amelyeken a szőlő termése szépen hozta magát, így azokból el lehetett készíteni a rizlingünket, a kéknyelűt és a juhfarkot is, az előző évekhez képest csupán a mennyiségben látható majd számottevő különbség.

Kolonics Károly - Kolonics Károly Családi Pincészet

2010? Szuper év volt! Komolyra fordítva a szót, akár az országos átlaghoz képest, akár a somlói helyzethez hasonlítva én személy szerint egyáltalán nem panaszkodom! A rizlingjeim különösen szépek, és a juhfark illetve hárslevelű is csodásan bontogatja szárnyát, bár az tény, hogy más érlelést igényelnek az eddigi évekhez képest.

A jó Isten által adott lehetőségek közül azt gondolom, hogy én abban az évben egy nagyot kaptam. Úgy értékelem ugyanis boraimat, hogy a savak nem durvák a bennük, a szőlőim is beértek, a juhfarkot és a hárslevelűt szép cukorfokkal szüreteltem, ráadásul a mennyiségre sem lehet panaszom. A rizlingeket már ma-holnap palackozni lehetne, de ezen még egyelőre töprengek, ugyanis ellent mondana ennek meglépése hitvallásommal, nem szeretnék hirtelen tetteket véghezvinni.

Egyébként számomra a juhfark tartogatott meglepetéseket tavaly, aminél elkövettem egy hibát. Egy héttel később szüreteltem a számára ideálisnál, és így fele annyi mennyiséggel kellett beérnem. A szüreti kép kissé szkeptikussá is tett a juhfarkkal kapcsolatban, de sikerült a pincében korrigálni félszem tárgyát.

Dénes Tibor – Dénes Hegybirtok

Azon véleményeket, miszerint a 2010-es év egy csapnivaló évjárat, meg kell cáfolnom, mert ez szerintem túlzó. Normális hozzáállással, kemény munkával meg lehetett menteni a szőlőt, és jó minőségű borokat lehetett belőle készíteni. Nálunk szerintem a rajnai rizling sikerült a legjobban, a szőlő gyönyörűen beérett, semmi jel sem mutatott arra, hogy probléma lenne vele a fejlődése során.

Inkább a földterületek, a talaj miatt érhetné szó az ég házatáját, ugyanis a sok esőzés miatt az annyira felázott, hogy nehéz volt rámenni gépekkel vagy épp lehetetlen volt a szükséges időben. De a csapadék nem volt szélsőséges, mint máshol, sőt! A tanú-hegyek előnye is megmutatkozott: a szeles kitettsége az ültetvényeknek nagyon sokat segített a párás időjárásban.

Nemrég egyébként beszélgettem Fekete Béla bácsival, aki azt mondta, hogy 40 éves szakmai tapasztalattal a háta mögött kijelentheti, hogy 2010 volt a legrosszabb esztendő. Ennek ellenére nálunk a furmint is szép lett, amit október 23-án szüreteltem. A helyzetet amúgy a zöldmunkákkal és a fürtválogatással lehetett megmenteni. A mi furmint telepítésünk még új, ezért nyár végén a fürtök felét le kellett szednünk, de sajnos a maradék egy részét betegség miatt elveszítettük. Kemény munka árán nyertük csak ki az értékes részt, de a lényegen nem változtat, hiszen sikerült.

Takács Lajos – Hollóvár Pincészet

Lehet jót, meg rosszat is mondani a tavalyi évről. Ahogy minden évben, most is volt olyan szőlő, ami kevésbé sínylette meg ezt a rossznak mondható évjáratot. Ilyen véleményem szerint a sauvignon blanc és a juhfark. Természetesen róluk a pillanatnyi állás szerint nyilatkozhatom csak, hiszen később dől az el, melyik lesz a jobb, kiemelkedőbb. A 2010-es évről mindenesetre elmondhatom, hogy én még ilyennel nem találkoztam. Kifejezetten sok eső hullott, a szőlő ennek ellenére egészséges maradt, nem ütötte fel betegség a fejét, de úgy láttam, mégsem érett be kellőképp a szőlő.

Volt olyan tételem, amelyet meg kellett cukroznom, így az olaszrizling már nem is kerül kereskedelmi forgalomba . Na, ilyet sem éltem még meg somlói létem során eddig. Amit már biztosan látok az az, hogy a 2010-es tételeket nem fogom hordóba tenni, hanem aránylag korán, talán már április-május környékén lepalackozom őket.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!