A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Szilveszter szabályok nélkül

Zene- és italajánlat az év utolsó éjszakájára

2008-12-31 | Kézdy Dániel


Egész évben arról írunk és beszélünk, hogyan is kellene kóstolni. Próbálunk objektívek lenni és praktikus szabályokat felállítani. Viszont úgy gondoltam, hogy ez egy másik időszak, itt egy kicsit lehet és kell is máshogy tenni mindent. Szilveszterkor az a szabály, hogy nincs szabály. Az amúgy is szubjektív dolgok itt pláne azzá válnak.


A Szerkesztő Asszony azt kérte, írjak a szilveszteri italokról cikket. Sok szöveg, kevés zene. Ebből lett sok zene, kevés szöveg. Remélem, megbocsát nekem!

Most a zenét helyezzük középpontba, hiszen a zene nélkül mit érek én (KATTINTS IDE)?!
Lényeg a változatosság. Mindenevők vagyunk ugyanúgy, mint a boroknál és az élet egyéb területein. Nem hiszünk a fekete-fehér igazságában. Éljen a változatosság!
Egy dolog azért fontos! Tartsuk be a mértéket, igyunk rengeteg vizet és alkoholmentes italt!
Csapjunk bele egyből a közepébe, hiszen felvezetésre nincs szükség!
Ha még nincs senki a tánctéren, a forralt borhoz tökéletes. Ez egy olyan szám, amit ha lejátszunk, mindenkinek előjönnek a régi emlékei, és táncolni támad kedve.

Ville Valo feat Natalia Avelon - Summer Wine
KATTINTS IDE!

Ez viszont még nem elég lüktető a tánchoz. A Right Said viszont az. Itt már tudjuk, érezzük, ez egy boogie-s este lesz. Erre a számra már kötelező táncolni!

Right Said Fred - Don’t Talk Just Kiss
KATTINTS IDE!
Megszegjük az alapszabályt, és egy pálinkával kezdünk.



Falco Naked (csak 18 felülieknek)

KATTINTS IDE!
Ha valaki nem ismeri ezt a klipet, muszáj megnéznie… Van benne egy aranyos majom, egy önelégült énekes és rengeteg csinos pucér nő! Naked! Ha itt nem táncol már legalább az emberek 1/3-a, akkor jobb is gyorsan elhagyni a bulit, mert az nem a mi helyünk lesz!

Habzó bor, pezsgő! Pl. Taschner - CharDonna 2007



Robbie Williams - Rock Dj. 
KATTINTS IDE!
Árvay vagy Benedek Chardonnay!
Ez olyan beszélgetős szám. Oda lehet menni ahhoz a férfihoz vagy nőhöz, akit kinéztünk magunknak, hogy „Hello, szia, te meg hogy kerülsz ide? Úgy hallottam, hogy már férjnél vagy, hová tűnt a jegygyűrűd?”

Roxette - How do you do

KATTINTS IDE!
Pannonhalmi Apátsági Pincészet: St. Martinus cuvée, ideális kortyolgatásra!

Chubby Checker - Let’s Twist Again 
KATTINTS IDE! 
Felpörögtünk, ellazultunk, elértük a megfelelő sebességet. Táncoljunk egy nagyot!
Igyunk valamilyen jó Whiskey-t vagy Bailey's-t!

Bill Haley - Rock Around The Clock 
KATTINTS IDE!
Vizet, vizet, vizet! Az estének ezen a részén már kiemelten kell arra figyelnünk, hogy megfelelő mennyiségű folyadékot fogyasszunk, különben kiszáradunk!

Ray Charles - Mess Around
KATTINTS IDE!

Együnk valamit. Mondjuk maradék töltött káposztát, vagy egy kis tradicionális virslit (ha csak nem extra akcióba vettük, mert akkor inkább adjuk a kutyáknak). Erre a számra már érdemes kicsit táncolni azzal, akit kinéztünk magunknak (ma este vagy mondjuk néhány évvel ezelőtt), mivel mi már tudjuk, hogy a következő egy romantikus, lassú szám lesz.



Alicia Keys - No One 
KATTINTS IDE!

Mielőtt keményebb tempóra kapcsolunk, egy kicsit lazítunk…
Valami olyan bort innék, amiben van néhány gramm maradék cukor… mondjuk a Béres Szőlőbirtok Naparanyából egy keveset.

Eros Ramazotti & Ricky Martin - Non Siamo Soli

KATTINTS IDE!
Erre a számra megint nagyot lehet ropni!
Rozé!!! Bujdosó Rosé Secco vagy egy St. Andrea Rosé cuvée, esetleg egy kis pezsgő.



Dr. Alban - Sing Hallelujah
KATTINTS IDE!
Nem keverjük az italokat, ez alapszabály! Ma viszont keverjük meg rendesen!!! Igyunk egy jó kis frissítő koktélt! Egy Mojitohoz mit szólnánk?

Faithless - We came 1 
KATTINTS IDE!
Pfneiszl – Mentes, vagy valamilyen lazító gyümölcslé.

Reel to Real - I Like To Move It
KATTINTS IDE!
Régi nagy kedvenc. Erre a számra ki lehet adni a fölösleges energiákat!
Bikavér!!! Bolyki vagy Gál Lajos tökéletes lesz!



Pink - So What 
KATTINTS IDE!
Weninger - Frettner! Ebben a borban mindig van valami egzotikus, valószínűleg a shiraz miatt. Igyunk ehhez a számhoz bármilyen italt, de mindenképp olyat, ami kicsit fűszeres!

Guns N’ Roses - Paradise City 
KATTINTS IDE!
Pezsgő vagy rozé, esetleg fröccs!!! Itt már szabad locsolni is!



Guano Apes - Lords of the Boards 
KATTINTS IDE!
Csak snowboardosoknak! Ne tartsunk semmit a kezünkben, nehogy kiboruljon!

Queen - We Will Rock You
KATTINTS IDE!
A világ legjobb énekese! Élőben is hihetetlen a hangja.
Cabernet Franc-t ajánlanánk hozzá. Vylyan vagy Gere tökéletes választás.

Dire Straits - Walk of life
KATTINTS IDE!
Idősebb bor. Sznoboknak évjáratos pezsgő. Esetleg egy késői szüret.
Megkezdtük a levezetést.



Bon Jovi - Always 

KATTINTS IDE!
Nagyon erotikus klip! Ajánlatunk Champagne eperrel vagy Árvay - Édes élet aszalt gyümölcsökkel.
Ha most nincs párunk, inkább menjünk haza aludni, mert ezt a számot nem jó hallgatni egyedül.

Bryan Adams - Please Forgive Me
KATTINTS IDE!
Ez egy romantikus szám, feltörnek az emlékek… Ha még van erőnk, kicsit össze tudjuk szedni a gondolatainkat… Azt a bort kell hozzá fogyasztani, ami a legjobban tetszett aznap este!
De nem fejezhetjük be az estét ilyen szomorkás hangulatban, hiszen éppen most kezdődik az új év, amikor is minden energiánkra szükségünk lesz.

Whitney Houston - One Moment In Time
KATTINTS IDE!
Ehhez viszont már csak mentes vizet igyunk vagy esetleg 1-2 Aspirin C tablettát!
Ha találunk valami maradék elemózsiát, érdemes még enni egy kicsit, hogy a január 1-i macskajajt elkerüljük!

A cikk írásához köszönjük a Bollinger támogatását!

Mindenkinek sikeres és boldog új évet kívánunk!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!