Több mint negyedszázados a Villányi Vörösbor Fesztivál
Dr. Földesi Tamás nyilatkozott
2013-09-30 | Tóth AdriennNem logikátlan az, hogy a hazánk egyik leghosszabb múltra visszatekintő borfesztiváljának Villány ad otthont. Hiszen a Villányi borvidék volt az, amely a rendszerváltás után gyorsan ébredve az első országos hírű borászokat adta, és valószínűleg a mai napig a legtöbb borturistát csábítja pincéjébe, hordói mellé. Idén október 4-6. között szervezik meg a Villányi Vörösbor Fesztivált, amellyel kapcsolatban dr. Földesi Tamást, Villány városának jegyzőjét kérdeztük.
Miben különbözik ez a fesztivál más, hasonló rendezvényektől?
A fesztivál lényege a minden évben természeténél fogva megújuló élmény: a bor, és ezen belül az élmények között is karakteresen egyedi és méltán jó hírnek örvendő villányi bor. Több mint negyed évszázados hagyomány a Vörösbor Fesztivál, fontosnak tartjuk ennek folyamatos ápolását. E kettő együttesével igyekszünk egy visszatérésre ösztönző, illetve a meglévő kapcsolatokat erősítő, emlékezetes őszi borünnepet szervezni.
A másságát egyrészt a hagyomány adja, amire épül. Van a fesztiválnak identitása. Nem a napjainkban jellemző „csináljunk fesztivált mindenütt mindenből” gyökerekből építkezik. Épp ezért nem a nagykoncertekről – amik természetesen manapság végképp nem nélkülözhetők –, hanem a megismert és sokak által a „produkcióknál” többre tartott tradicionális hangulatról szól. Egyfajta sajátos intimitása van, amit az ősz, a táj, a borok, a társaság, az évről évre visszatérés élménye ad.
Ami a helyi szőlőtőkék, borászatok puszta létén túl adottság, az a település jellege, szerkezete. A város teljesen egy a borral. Szövetét, szerkezetét a szó valódi értelmében is a bor adja: pincék, pincészetek, éttermek, kis és nagy szállásadók. Minden településrész és utca kapcsolatot tart a borral.
Nincs még egy olyan város az országban, ahol egy délutáni sétával minden elérhető, ami a településen a vágy tárgya, a turisták célpontja lehet. Nem kell szervezni az ittlétet, nincs közlekedési kihívás, aki ide érkezett, az egyszerre megérkezett mindenhova, ami Villány. És talán Tokajt leszámítva szintén egyedülálló a város a jó értelemben egyszerű hírnevével. Semmi más nem jut az emberek eszébe Villányról, mint a minőségi vörösbor.
Mekkora múltra tekint vissza a Villányi Vörösbor Fesztivál?
Több mint negyedszázados a hagyomány. Gerince minden időben a szüreti felvonulás, helyszíne minden időben maga a város, ezen belül elsősorban a pincesor a maga sajátos hangulatával. A fő produkció a helyi borászok bemutatkozása és a helyi folklór színpadra vitele.
A fesztivál térbeli súlypontjai az időben változtak, amit elsősorban a résztvevők számának folyamatos emelkedése okozott. Több teret kinőtt már a nagyszínpad, míg reményeink szerint idén elérkezett végső helyszínére, az új Rendezvénytérre.
Milyen újdonságokkal számolhatnak a látogatók idén?
Legfontosabb változás a város utóbbi évtizedének legnagyobb beruházása, a Rendezvénytér bemutatkozása a fesztiválon. A tér építésének alapgondolatát épp az fesztiválok idején jelentkező helyszűke vetette fel.
A kor elvárásainak, a zenekarok igényeinek, a műszaki és biztonsági előírásoknak a korábbi helyszínek már nem feleltek meg. Ugyanakkor a Rendezvénytér nem él önálló életet, hanem csatlakozik a korábbi fesztiválterülethez, mintegy befogadja a pincék között sétáló vendégsereget.
Idén arra is figyelmet fordítottunk, hogy mivel Pécs felől jellemzően kevés buszjárat jön és megy, a közlekedési nehézséget a város Pécsről induló kedvezményes árú buszjáratokkal próbálja meg csökkenteni.
Kiemelne néhány érdekes programot, helyszínt a sok közül?
Idén a gyerekekre különös figyelmet fordítunk, hogy a család minden tagja örömét lelje a rendezvényben. A díjtalan, döntően népi játékokra épülő gyerekprogramok színhelye a Rendezvénytér melletti Mustudvar. Ezentúl minden eddiginél több kézműves vesz részt a fesztiválon, akik a Kézművesek utcájában kapnak helyt. Hasonlóan önálló utcájuk lesz a sajtosoknak is.
2013-ban a színpadi produkciók költségvetése közel kétszerese az elmúlt évinek. Jól érzékelteti ezt a két nagykoncert is, amelyen Radics Gigi és a Magna Cum Laude lép a színpadra. Az ételudvar vendégeit pedig külön színpad fogadja.
A fesztiválon egy pillanatra túltekintve hadd kérdezzük a Rendezvénytérről kicsi bővebben, hiszen úgy tűnik, hogy ez a város, és a borvidék szempontjából is fontos épületté válhat a jövőben.
Célunk a városi rendezvényeket minden szempontból kiszolgálni képes korszerű infrastruktúra kialakítása volt. Ennek érdekében többfunkciós, azaz többféle rendezvényre optimalizált teret és fogadóépületet hoztunk létre, vizesblokkokkal, előadóteremmel, öltözőkkel, kávézóval, hang- és fénytechnikai eszközökkel felszerelve.
Emellett a beruházás városrehabilitációs célt is szolgált, hiszen a településnek egy elhagyott üzemterülete újult meg, egyben a lakosok régi vágya is teljesült, felépült a város rendszerváltást követő időszakának első új játszótere. A Rendezvénytéren az október elején lezajló Villányi Vörösbor Fesztivált követően a Márton-napra kezdünk készülni.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!