A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Új elnöke van a Tokaj Reneszánsznak

E mellett új taggal is bővültek

2008-02-29 | Tóth Adrienn


A Tokaj Reneszánsz egyike a legrégebb óta működő és legjobban prosperáló borvidéki szervezeteknek. Ha végiggondoljuk, hogy 1995-ös megalapításuk óta hány programmal, rendezvénnyel, kiállítással kapcsolatban merült fel a nevük, eszünkbe juthat, hogy jó példát mutatnak a legtöbb mindenféle összefogást nélkülöző borvidéknek. A szervezet év elején új elnököt választott Dr. Molnár Péter, a Patrícius Borház ügyvezető igazgatójának személyében.


A Tokaj Reneszánsz-Tokaji Nagy Borok Egyesületének elnökei mindig is a szövetség pincészeteinek vezetői közül kerültek ki, így Molnár Pétert Bacsó András (Oremus), Dr. Kovács Tibor (Hétszőlő), Szepsy István (Szepsy) és Mészáros László (Disznókő) előzte meg.

A szövetség eddig is sokat tett közös büszkeségünk, a tokaji borok hírnevének hazai és külföldi erősítéséért. Többek között sok mérvadó nemzetközi szakmai kiállításon jelent meg, mint a ProWein (Düsseldorf), a Vinitaly (Verona) vagy a Vinexpo (Bordeaux). E mellett borbemutatókat is tartottak Torontóban, Strasbourgban, Genfben, Bécsben, valamint több angol és lengyel városban.

Persze nem csak a hegy ment Mohamedhez, gyakran előfordult, hogy a minél erősebb kötődés kialakítása végett a célpiacok vezető szakembereit Tokajban látták vendégül, így már több befolyásos külföldi borszakértőt kalauzoltak végig a borvidéken. A két csoport pedig, amelyekre talán a legbüszkébbek, egy belga sommelier különítmény, valamint a Master of Wine Intézet növendékei voltak, akik immár rendszeresen tünedeznek fel a Tisza partján.

A belföldi piac talán elsősorban a Gundelben megrendezett, sokszor tematikus évjáratkóstolókat idézheti fel, vagy a Tokaji Nagy Borok Estélyét a Corinthia Grand Hotel Royalban. Ezen ünnepi pillanatok mellett gyakran felmerül még a nevük a Tokaj-hegyaljai szalmaégető-hőerőmű elleni tiltakozásokkal kapcsolatban, amelyeknek az élére álltak.

Az egyesület jelenleg tizennyolc tagot számlál, amelybe már beleértendő a február 7-ei ülésen felvételt nyert új tag, a francia származású, jelenleg azonban olaszliszkai borászként tevékenykedő Tinon Samuel is.

Molnár Péter az eddigi működés folytatása mellett kiemelt szerepet szán a jövőben a belső minőség- és eredetvédelmi szabályzat további pontosításának, és ezen szabályok betartatásának, a „tokaji nagy bor” márkanév kialakításának, valamint új belföldi és nemzetközi kampányok beindításának.

Az év folyamán még biztosan sokat hallunk majd tevékenységükről, és már alig várjuk a találkozást pár hónap múlva az új évjárattal a Gundelben.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!