Viti-Tunnel – a jövő növényvédelmi rendszere?
A megalkotója szerint forradalmi és pár éven belül forgalomba kerül
2019-02-19 | Dohány AttilaA növényvédelmi vegyszerek alkalmazásának háttérbe szorítására mutatkozó fogyasztói igény inspirálta azt az új növényvédelmi rendszert, melynek első prototípusát a közelmúltban mutatták be Bordeaux-ban.
A 2017-ben elindított Viti-Tunnel nevű szabadalmaztatott innováció első kézzel fogható eredménye kétszáznegyvenezer euró pályázati támogatásból kerül kifejlesztésre. Az ötletgazda, Patrick Delmarre (a Mo.Del nevű startup cég alapítója) szerint, ha korlátozzuk a csapadék közvetlen érintkezését a szőlő leveleivel és termésével, akkor megelőzhető több, a nedvesség okozta gombabetegség kialakulása. A megálmodott eszköz egy olyan fizikai védelmet hoz létre a szőlő és annak közvetlen környezete között, amely megakadályozza a csapadék direkt érintkezését a növénnyel, az optimális szellőzés és a gyökérzet zavartalan vízellátásának biztosítása mellett.
A tervek szerint a végleges verzió egy radarral és csapadékérzékelővel felszerelt berendezés lesz, amely esős időjárás esetén néhány perc alatt automatikusan körülveszi a szőlőtőkéket, ezzel védve meg a növényt a nedvességtől. Az esőfelhők elvonulása után pedig visszatér kiindulási helyére, így a berendezés működtetése nem igényel emberi beavatkozást. Az alagút flexibilis ponyváinak mozgatását napelemmel felszerelt önvezérelt motorok végzik, melyek napsütéses időjárás alatt töltődnek fel. A szőlőtőkéket körülölelő ponyva kifejezetten erre a célra kifejlesztett fényáteresztő, szél- és vízálló polietilén háló, amely a jégeső okozta károk kivédésében is hasznos eszköznek bizonyulhat. A védőháló segítségével a tőkék körüli hőmérséklet is növelhető, ezzel pedig az esetleges fagykárok gyakorisága is csökkenthető. Az eddig elvégzett tesztek alapján mínusz 4 Celsius-fok külső hőmérsékletig garantált védelmet nyújt a növényzet számára.
A fejlesztők szerint a szerkezet alkalmazása akár nyolcvan százalékkal képes csökkentetni a növényvédelmi szerek használatát, de a lisztharmat elszaporodásának megelőzésében még ez sem nyújt kellő védelmet. A probléma megoldására az eszközben elhelyezésre kerül egy permetező berendezés is, amely lehetőséget biztosít a növény kéntartalmú permettel történő kezelésére, amivel megakadályozható a lisztharmat megjelenése az ültetvényeken.
Jelenleg az újonnan kifejlesztett védőháló tesztelése zajlik Médoc-ban, Pessac-Léognan-ban és Saint-Émilion-ban, összesen tíz borászat közreműködésével, hogy dokumentálják és igazolják annak hatékonyságát. Bár eredményességét még csak rövid, maximum ötven méteres szőlősorokon vizsgálják, a tesztelés következő szakaszában már hosszabb, másfél kilométernyi egybefüggő területen szeretnék telepíteni ezt az új technológiát.
A külső hatásokkal szemben teljes körű védelmet ígérő Viti-Tunnel még kísérleti fázisban van, végleges változata még nem készült el, így kereskedelmi forgalomban sem kapható, de a folyamatos fejlesztéseknek és az idei sikeres teszteknek köszönhetően az elképzelések szerint néhány éven belül elérhetővé válhat az innovatív technológiát kereső borászatok számára is.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!