A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

XXXI. Országos Borverseny

A pezsgők és Tokaj jól szerepelt

2009-10-07 | Tóth Adrienn


XXXI. Országos Borverseny

Az Országos borversenyt a második világháború után először 1955-ben rendezték meg, természetesen mind a nevezők tekintetében, mind a bírálat koncepcióját illetően az eltelt bő fél évszázad alatt sokat változott a helyzet. 2009-ben 112 pincészet 334 borát bírálták négy napon keresztül az ítészek Tarcalon, az Andrássy Kúriában.


 

A XXXI. Országos Borversenyt Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter védnöksége alatt, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa szervezte meg a Magyar Bor Akadémiával és a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségével együttműködve. A verseny elnöki posztját Dr. Kállay Miklós tanszékvezető egyetemi tanár töltötte be.

Mielőtt azonban az idei mezőny legjobbjaira rátérnénk, pillantsunk a múltba, hogy megismerjük a borverseny történetének legfontosabb állomásait. Amint azt a bevezetőben már leírtuk, az első országos megmérettetésre 1955-ben került sor. Az eseményt akkor a Földművelésügyi Minisztérium szervezte meg, és 11 állami gazdaság, a Szőlészeti Kutató Intézet 4 telepe, 13 termelőszövetkezet és 69 egyéni termelő szállt ringbe, összesen 144 bormintával.

A rendszerváltás után a verseny függetlenné vált, az állam helyett szakmai szervezetek vették kezükbe az irányítást. 1992-ben a XXIII. Országos Borversenyt már a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetsége rendezte meg önállóan, Sárospatakon. Négy évvel később a Hegyközségek Nemzeti Tanács vette át tőlük ezt a feladatot.

Pár év elteltével, 1999-ben a verseny bírálatának menetét és a díjak odaítélésének módját a nemzetközi borversenyek normáihoz igazították, ide tartozik például az is, hogy a nevezett boroknak maximum 30%-a kaphat érmet. Ennek eredményeképp nem elég valakinek elérnie az adott érem alsó ponthatárát, benne kell lennie a felső 30%-ban ahhoz, hogy azt valóban átvehesse.

A vonalat, amely elválasztja az érmeseket az érmet nem nyerőktől, éremhatárnak hívjuk, aminek nagysága az adott mezőny színvonalára utal. Az idei Országos Borversenyen 83,51 pontnál húzták meg ezt a bizonyos vonalat a szervezők. A legeredményesebb pincészetnek a Törley-t választották, amely 2 arany és 4 ezüstérmet mondhat magáénak, utána következett a Vincze Borászat és a Garamvári Szőlőbirtok.

\"\"

A versenyre nevezett összesen 115 fehérbornak idén mindössze 6%-a kapott aranyérmet. A legmagasabb pontszámmal Feind Lajos 2008-as Szürkebarátja végzett, őt követte a Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2008-as Szigetújfalui Szürkebarátja, a Szöllősi Pincészet 2008-as Chardonnay-ja és a maurus Pincészet 2007-es Rejtelem Chardonnay bora.

A legfényesebb érem százalékos megoszlása jobb eredményt mutat a vörösboroknál, ahol ez a szám elérte a 10%-ot. Mind az első, mind a harmadik helyen a Vincze Borászat végzett 2006-os Arcanum Kékfrankosával és Cabernet Franc-jával, a második legjobbnak pedig a Brunyai Pince 2007-es Siklósi Pinot Noir-ját választották.

Tekintettel arra, hogy a versenyre augusztusban került sor, nem volt kimondottan erős a rosé-mezőny, hiszen erre a hónapra már a bortípus a legtöbb pincészetnél kifut, az újaknak azonban még a szürete sem indult el. Az egyetlen ezüstérmes a Gál Szőlőbirtok és Pincészet 2008-as Szigetszentmártoni Kékfrankos Rosé-ja lett.

\"\"

A bírálók kiemeltek nagyra értékelték a beküldött pezsgőket, a nevezők 44%-a kapott aranyérmet, és a többiek is legalább az ezüst pontsávban végeztek. Legtöbbre a Garamvári Szőlőbirtok 2007-es Vincent Blanc Fleur pezsgőjét értékelték, de a másodikként is ez a pincészet végzett, ugyancsak 2007-es Vincent Pinot Noir Rosé-jával, míg a buborékos dobogó harmadik fokára a Törley Gála Sec állhatott fel.

A tavalyinál jobban szerepeltek idén a tokaji borkülönlegességek is, a viszonylag nagyszámú nevezésnek is köszönhető, hogy elvitték az aranyak negyedét. Kilencven pont feletti eredménnyel a legszebbnek bizonyult a Hudácskó Pincészet 2003-as Aszúeszenciája, ezután következett a Benkő Borház 2000-es 6 Puttonyos Aszúja és az Evinor 2000-es Aszúeszenciája.

\"\"

A természetes borkülönlegességek mezőnyében a Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet 2007-es Aranyhíd késői szüretelésű traminijét a Zánka és Környéke Pinceszövetkezet 2006-os Tagyon-hegyi Olaszrizlingje és a badacsonyi Németh Pince szintén 2006-os „Jégvirág” Olaszrizling jégbora követte.

Bár a párlatok mezőnye szűk volt, kettőnek közülük mégis érmet adtak: a Márton és Lányai Pálinkafőzde Irsai Olivér Szőlőpálinkája és Árvay Aszú Törköly Pálinkája is jól szerepelt.

Az alábbiakban következzenek azok az érmes borok, amelyekről többet is megtudhat Borbár rovatunkból:
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet - Aranyhíd (Késői Szüretelésű Tramini) 2007 (arany)
Gál Szőlőbirtok és Pincészet - Szigetújfalui Szürkebarát 2008 (arany)
Borpalota - Mátrai Fríz Hárslevelű 2008 (ezüst)
Gál Szőlőbirtok és Pincészet - Kékfrankos Rosé 2008 (ezüst)
Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészet - Ibituba 2006 (ezüst)
Gál Lajos Pincészete - András bora 2006 (ezüst)

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!