A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Medárd napja

2008-09-15 | Vizi Csenge



Lesz-e a hírhedt negyven napos esőzésből bármi? Ez június 8-án, vagyis Medárd napján dől el. Sokan kémlelik az eget és félnek e naptól, de azért azt mindenképp tudnunk kell, ha ezen a napon esik is, nem volt még soha olyan (a bibliai Noé esetét leszámítva), amikor negyven napon át megállás nélkül esett volna az égi áldás (vagy átok?)! Mégis minek köszönhető, hogy ebben az időszakban sokkal gyakoribb és nagyobb mennyiségű csapadék zúdul kis hazánkra? A nyugati szél gyakrabban és erőteljesebben jelentkezik, mint máskor, vele pedig nedvesebb, hűvösebb légtömegek érkeznek, ami egyenes utat jelent a csapadékképződéshez.

Ennek a jelenségnek egyébként magyar vonatkozása is van, hiszen Cholnoki Jenő professzor mutatta ki és nevezte el „európai nyári monszun”-nak. A régiek úgy tartották, hogy „Medárdus tájban a nyár hideg faggyal nem jár. A szőlőbe nem lesz kár, minden bő szüretre vár.” Azért essen pár szó arról is, ki volt Medárd(us), hiszen biztosan kevesen tudják, hogy ő egy 458-ban született püspök volt, aki állandóan talpon volt, járta a falvakat, hirdette az igét mindenfelé. Halála után ő lett a gabonaaratás és a szüreti munka védőszentje.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!