A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A kékfrankos arcai

Sebestyén Csabát kérdeztük 1. rész

2014-04-11 | Tóth Adrienn


A '90-es évek legvégén indult el a Sebestyén Pince, és néhány év alatt országos ismertségre tett szert. Sebestyén Csaba stabil portfóliót alakított ki az évek alatt, amelynek arányai ugyan a fogyasztói igényekhez igazodva alakulnak, a tételek azonban évről évre visszatérnek. Csaba az utóbbi években az olyan klasszikusok, mind az Indigó vagy a Grádus mellett dűlőszelektált tételekkel is igyekszik azon borfogyasztók kíváncsiságát kielégíteni, akik megtapasztalnák az egyes szekszárdi ültetvények közötti különbségeket.


 

1998-ban a nulláról indulva kezdtem borászkodni, és az első évben mindössze pár száz palack bort készítettem. A célt már ekkor a minőségi szegmens jelentette, bár ebben az időszakban azt még legfőképp a testben és a beltartalomban láttam. Nem arról van szó, hogy ezek a szempontok ma már nem számítanak, azonban nem bírnak kizárólagos jelentőséggel, továbbiak is felzárkóztak melléjük. Először a kékfrankos, a merlot, a cabernet sauvignon és franc szőlőfajtákkal foglalkoztam, házasításokat és fajtaválogatásokat készítettem belőlük.

Az első évjárat tapasztalatait felhasználva hogyan építkeztél tovább?

Úgy döntöttem, hogy 1999-ben megpróbálok egy kékfrankos válogatást készíteni. Ehhez arra is szükség volt, hogy ettől az évtől újabb területekkel bővüljön a pince. Bár az évek során folyamatosan emelkedett a saját szőlőállomány, mindig vásároltam fel szőlőt, és várhatóan ez így marad a jövőben is.

Mekkora palackszámok voltak jellemzően a 2000-es évek elején?

2003-04 előtt már elértük a 6-8000 palackot évente. Ekkor még mellékállás volt számomra a bor, a napjaim nagy részében autót szereltem. Azt mondanám, félig hobbi volt, hiszen nem ezzel foglalkoztam egész nap, azonban már ekkor igyekeztem komolyan venni.

Erre az időszakra esik a következő fordulópont: 2003-ban sikerült jelentős területeket vásárolnunk. Amikor öthektárnyi szőlőt kellett művelni, és még többől bort készíteni, egyértelművé vált, hogy ezt már nem lehet esténként és hétvégénként csinálni.

Ahhoz azonban, hogy ebből meg is tudjunk élni, és megvalósíthassuk a szükséges fejlesztéseket, tovább kellett növekedni. Ezért több területet integráltunk, és nőtt a felvásárolt alapanyag mennyisége is. A prémium boraink saját művelésű szőlőből készültek a Görögszóból és az Iván-völgyből, a portfólió többi részénél támaszkodtunk a külső forrásokra.

Lényeges esemény volt még, hogy ekkoriban kezdtünk el a Bortársasággal együtt dolgozni, ekkorra alakult ki a márkanév. Ezt megelőzően főleg fesztiválokon és a vevőknek direkt értékesítettünk. A biztos kereskedelmi háttérnek köszönhetően tovább tudtunk növekedni 20-25 000-es palackszámra.

Mikor születtek meg azok a borok, amelyek nevét ma hozzád kötjük?

2004-ben jelentek meg az olyan, mai napig futó márkáink, mint a könnyedebb tételek közé sorolható Icze Cuvée, az Indigó Zweigelt és a Kadarka, valamint a szegmens felső csoportjába tartozó Kékfrankos Válogatás és a Grádus, amely egy merlot-t és cabernet franc-t tartalmazó házasítás.

A kékfrankos arcai

Ekkori kínálatunkat nem is a termékpiramis, inkább a hasáb jelzővel illetném, mert ez egy olyan időszak volt, amikor a könnyed borok mellett jelentős volt a prémium tételek iránt is az érdeklődés.

2006 és 2007 jó év volt számodra is?

Igen, hiszen 2006-ban tovább bővültünk, 50-60 000-re emelkedett a palackszám, ami szerencsés volt, már csak azért is, mert maga az évjárat is jó adottságokkal bírt.

2007 pedig azért volt fontos, mert ekkor készítettem el az első dűlős tételeket. Ekkorra állt rendelkezésünkre ugyanis elegendő ültetvény ahhoz, hogy kisebb egységekről úgy tudjunk kiszelektálni magas minőségű szőlőt új, egyedi tételekhez, hogy azzal ne veszélyeztessük a már létező prémium boraink minőségét. A konkrét borok megszületéséhez persze az is nélkülözhetetlen volt, hogy folyamatosan nőtt az érdeklődés a kisebb szériájú, egyedi, csak a pincészetnél kapható borok iránt.

Ekkor jelent meg az Iván-völgyi Kadarka, Bikavér és a Cuvée, majd 2008-ban ezt követte két kékfrankos. A 2008-as volt tehát az első évjárat, amikor két lepalackozott tétel formájában lehetett összehasonlítani a Nánai-dűlőből és az Iván-völgyből származó kékfrankosokat. Mindezt azért érdemes megtenni, mert két eltérő adottságokkal rendelkező termőtájról és különböző korú ültetvényekről beszélünk.

A Nánai Kékfrankos egyértelműen a burgundiasbb vonal, ebben kevesebb a cserzőanyag, visszafogottabb a fahordós érlelés, alacsonyabb az alkoholtartalom. A Nánai-dűlő egy fennsíkon fekszik, és a hűvösebb klíma miatt számomra a kékfrankos nőiesebb arcát mutatja meg.

Ezzel szemben az Iván-völgy kifejezetten férfias, inkább a bordeaux-i stílushoz áll közelebb, hiszen a terület fekvése mélyebb, katlanszerű és déli kitettségű. Itt megszorul a meleg, és mindig magasabb fokú az érettség. A jelentősebb cukorfok pedig szükségszerűen magasabb alkoholtartalommal jár, azonban a nagyobb test miatt ez nem lóg ki a képből.  A végső borstílusban persze közrejátszik az a tény is, hogy itt már negyvenéves kékfrankos tőkékkel van dolgunk. A nagyobb beltartalom, markánsabb karakter miatt ebben az esetben a fahordós érlelés is erőteljesebb lehet.

E borokat jellemzően mennyi ideig érleled hordóban?

20-24 hónapig. Az érleléshez többféle méretű hordót használok, mindig az adott évjárat karakteréhez igazítom a választást és az új hordók vásárlását. A jellemző méret 225-500 liter között van, az én tapasztalataim szerint ugyanakkor sokkal többet számít a hordó kora, mint a mérete, így elsősorban az előbbi alapján hozom meg a döntéseimet.

Cikkünket holnap ITT folytatjuk.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!