Afrikában... Egészen Délen...

Beszámoló egy távoli útról

2009-08-17 | Vizi Csenge

Ifjabb Gál Tibor, azaz Titi neve a borkedvelők előtt már biztosan ismerősen cseng, ha másról nem, édesapja tevékenységéről, aki nem csak, mint híres borász, hanem mint korszakalkotó, újító egyéniség is bevonult az emberek köztudatába. Titi - édesapjához hasonlóan - képtelen megülni egy helyben, állandóan járja a szőlőt, Magyarországot és persze külföldre is ellátogat időnként, hogy az ott alkalmazott technikákat, újdonságokat magába szívja, és alkalmazza Egerben, a Gál Tibor (GálBor) Pincészetben. Legutóbbi, másfél hónapos dél-afrikai útjáról beszélgettünk vele.

Most voltál először Dél-Afrikában? Milyen apropóból sikerült kijutnod?

Már jártam Afrikában, azonban 2009. elején adódott egy újabb lehetőségem kimenni. Az Egri Kutatóintézet pályázatán nyertem el egy ösztöndíjat, ami másfél hónapra szólt. Úgy terveztem, hogy 2 hétig az ottani egyetemi órákra járok majd be, aztán 1 hónapon át egy-egy borászathoz megyek gyakorlatra.

Azonban pont akkor volt 2 hetes nyári szünet az afrikai egyetemen, amikor megérkeztem. Na most lesz? – gondoltam, hiszen egy kisvárosba szólt a repülőjegyem, ahol még tömegközlekedés sincs. Csupán 20 000 fős a város, de télen, amikor nagyban folyik a tanév, akkor ez a szám felduzzad 40-50 000 emberre.

Kikkel végezted együtt a tanulmányaidat az egyetemen?

A végzősökhöz raktak be (én is épp végzős voltam idehaza). Afrikában az egyetem együtt dolgozik a kutatóintézettel, sokkal több az ültetvény, gyakorlatiasabb az oktatás, mint hazánkban, például sokszor egész délelőtt terepen méréseket végeztünk. És megmutatták a gépeket, felméréseiket is. Amikor a kéthetes szünet után elkezdődött az egyetem, rögtön megtetszett az oktatás: tudatossága, felépítése fantasztikus.

A gyakorlati oktatás itthon ebből a szempontból elég gyenge, hiszen, aki nem egy pincészet mellett nőtt fel, vagy nem dolgozott ott korábban, nagyon sok dologgal nem is találkozik az egyetemen. Fogalma sincs arról, hogy mi hogyan működik. Ott kint ilyen nem fordulhat elő.

Sokan tanulnak az egyetemen borásznak?

Kicsi a borásztanszék. Velünk, az ösztöndíjasakkal együtt olyan 20-an voltak, bár itthon sem nagy, hiszen a 8-9 fős évfolyamról csak négyen leszünk borászok.

Végül hogyan alakult a másfél hónapod?

A kezdeti meglepetések és kis csalódások után, mégis úgy döntöttem, hogy maradok egész idő alatt az egyetemen. Így az első két hétben bicajozással és terepfelméréssel, ismerkedéssel töltöttem az időt. Hatalmas farmok vannak itt körös-körül, szállással, étteremmel, állatokkal, nem is gondolná az Európából érkező ember, hogy itt ilyen egy borászat. Elképesztő dolgokkal lehet itt találkozni. Ebben a pár hétben körülbelül harminc pincészetben jártam végig.

Mit tapasztaltál az általad megismert pincészeteknél?

Érdekes módon a borászatokban főképp sommelier-vel, nem pedig a borászokkal találkoztunk. Ott kint ezek a felszolgálók nem igazán értettek a borhoz. Nem volt borsor, egy listából lehetett választani, átszámítva 200-500 Ft-ba került egy kóstoló, amit kb. 15 perc alatt le is tudtunk. Az is előfordult, hogy egy-egy helyen ingyen kóstoltattak.

Sikerült eljutnod egy-egy híresebb borászhoz?

Amit érdemes az ottani borászotokról tudni, az az, hogy főképp olyan tulajdonosok vezetik, akik nem borászok. Van pár híres pincészet az országnak ezen a területén, például egy nagyon komoly pinot noir-ral foglalkozó is: Hamilton Russel, a legkomolyabb dél-afrikai borászatnak számít. Hozzá szerettem volna menni dolgozni, gyakorlati tudást szerezni a pár hét egyetemi tanulmány után. Két napig laktam is nála, bemutatta a pincészetüket, a tevékenységüket. Azt a két napot teljesen nekem szentelte, és felajánlotta, hogy jövőre menjek vissza hozzá dolgozni.

Nem érezted úgy, hogy kevés ez a pár hét egy ország borászati világának megismerésére?

Ha az ember pontosan tudja, mit akar kint csinálni, akkor az az egy hónap tökéletesen elég. Tényleg csak előre be kell tervezni, hogy mikor mivel szeretnéd az idődet eltölteni. Egyébként ott ezen túl már nehéz is lett volna tovább kóstolni a borokat, újabbakat megismerni, mert az Újvilágban nem mutatnak akkora változatosságot a borok, mint Európában.

Sokszor felmerül az emberekben a kérdés, hogy egy ilyen út után vajon mit tesz magáévá az utazó, mi az, amit hasznosítani tud a tapasztaltakból. Nálad ez hogyan csapódott le?

Ez azért nehéz dolog, mert ott már maga az élőhely is más, folyamatosan öntöznek, máskor érik a szőlő. Így főképp szemléletmódokat sajátítottam el, a hozzáállásomon változtattak a látottak. Ötleteket próbáltam onnan átvenni, nem szőlőműveléssel kapcsolatos újításokat vagy borászati technológiákat.

És hát a birtokok. Több száz hektárosak ezek a „haciendák”, persze nem minden területük szőlőültetvény. Ott lakik a tulajdonos is, ott élnek az alkalmazottak, több család van együtt egy kis közösséget alkotnak, ráadásul ott termelik meg saját szükségleteiket is a dolgozók. Mindenkinek meg van a feladata. Gyönyörűek a szépen kiépítettek, portákkal, műutakkal együtt ezek a helyek. Sziklás hegyek veszik körül, virágokkal, zöldellő rétekkel.

A legidősebb ilyen birtokok 100 év körüliek. Nincsenek igazán generációs borászatok, mert szinte mindnek új tulajdonosa van, vagy legalábbis nem olyan hosszú múltra tekintenek vissza, mint az Európában megszokott. Mégis úgy gondolom, azért ez az életforma hazánkban is megállná a helyét. Szeretnék én is egy ilyet megvalósítani, és többet adni az érdeklődőknek pusztán a bornál.

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!