Amiből a pohár készül
Az üveggyártás régen és ma 2. rész
2010-12-14 | Vizi Csenge
Cikkünk előző részében megismerhettük Európa üveggyártásának történelmét, betekinthettünk más földrészek ezen iparába, továbbá megláthattuk, mitől volt más Olaszország és Csehország üvegipara. Most azonban következzen egy kis hazai áttekintés, amelyet megelőz majd az üveg összetételéről szóló bevezetőnk.
Az üveg történelmi áttekintése során esett már néhány szó arról, milyen alapanyagokból épül fel az üveg, egy kis technikai háttérrel is gazdagodott tárházunk, azonban most részletesebben is nézzük meg, miből is áll mindennapi használati tárgyaink anyaga, az üveg. Kezdetben a kvarc-homokot még képtelenek voltak a szakemberek a megfelelő hőmérsékletre, vagyis 1700 celziuszra melegíteni, így nátriumot vagy káliumot kevertek bele, ami csökkentette az olvadási pontot. Az alkáliák sótűrő növényi hamuból, hamuzsírból vagy a leggyakrabban használt natúr szódából állhattak. Ezek azonban az üveg stabilitását csökkentették, ami miatt szükségessé vált még egy anyag, a mészkő belekeverése a masszába.
Ha pedig egy-egy színes üvegre fájt pár száz éve egy földesúr foga, akkor abba különböző fémeket kevertek, így kaptak például mangánoxidból lilát, kobaltoxidból kéket, krómból zöldet, szelénből narancsos színt, kadmium-szulfidból sárgát és nikkelből vagy mangánból feketét. Hogy ezeket épp az előző cikkünkben említett római üveghez (homok, mészkő, natúr szóda házasítása), vagy a szíriai típushoz (ebben a homok mellett sótűrő növény hamuja van) használták-e fel, az mindig stílusoktól és mesterektől függött.
Eddig kevés szó esett azonban az erdei alaptípusról, amely például hazánkban is az igen elterjedt huták produktuma volt, ezekben a különböző szennyeződések miatt általában zöld színű termékekkel kellett számolniuk munkásoknak. Bár a legkorábbi adatok szerint Németországban voltak az első huták, Magyarország sem panaszkodhat az üveggyártásnak ezen a terén.
A középkorban nátrium-karbonátot (levantei szódát) adtak a homokhoz a magyar mesteremberek az olvadáspont csökkentésére, azonban e karbonát idővel megfogyatkozott, beszerzése nehézségekbe ütközött. Így elődeink a fák égetése során keletkezett hamuból hamuzsírt készítettek, amely nem adott tökéletes üvegminőséget. Főképp bükköt használtak fel hozzá, és mivel ezek általában zöld színűek voltak, ablaküveget és dísztelen öblösüveget készítettek belőlük az üvegfúvók. A díszítést karcolással, festéssel, üvegfonással oldották meg.
Magyarországra is eljutott a 19. században kristályüveg készítése, főképp a cseh és morva stílust vették át a szakemberek. Ezzel együtt járt a csiszolás, formázás művészetének elsajátítása is. A huták ekkorra már az erdők részeivé váltak, hiszen hamu igényüket a legegyszerűbb és leggyorsabb módon innen lehetett pótolni. Az újabb korok hutáiban már káliüveget készítettek, amelyben szilikátot mésszel és hamuzsírral kevertek össze, majd tisztítóanyagokkal javították az üveg minőségét.
Hazánkban a huták a nagyobb hegyvidékek erdeiben gomba módra terjedtek el a 19. században. Ezeknek nyoma még számos falunévben (Répáshuta, Háromhuta, Óhuta) ma is fennmaradt, múzeumok és eredeti alakba visszaállított huták (Bükkszentlászló, Kisgyőr, Parádsasvár, Mátraszentistván, Pusztabánya) hirdetik, valaha ez az iparág Magyarországon magaslatokon mozgott. Manapság már csak néhány városban van jelentősebb pohárgyártás, így például még Ajkáról szerezhetünk be kristálypoharat borkóstoláshoz, de Orosháza ipari létesítményéről sem szabad megfeledkeznünk a nagy üveg gyártók említése során.
Igazán izgalmas barangolásra érdemes autónkkal kilométereket hagyni magunk mögött, és északi irányba venni az utunkat. Megállhatunk Csehországban egy-egy ősi hutát megcsodálni, megmártózhatunk az ezekben dolgozó mesterek kézimunkájának szépségében, de akár tovább is utazhatunk. Ha egy igazán különleges gyársort szeretnénk megnézni, érdemes egészen a németországi Wiesswasserig utazni. Itt működik ugyanis a Stölzle Lausitz üveggyár. Az üzemben 1889-ben olvasztották az első üveget.
Ennek múltja több mint 500 évre vezethető vissza, amikor is Lausitzban már komoly üvegfeldolgozás zajlott, hiszen kvarchomok és mészkő tekintetében nem volt hiány a kiváló minőségű alapanyagból. Az üvegkészítő mesteremberek ezen a vidéken hatalmas számban telepedtek le, az 1900-as évekig 67 hutát létesítettek. Az üzemek és a mesteremberek száma vonzotta a fiatalokat is, tanodák jöttek létre, az egyik legjobb szakmai képzést itt nyújtották a növendékeknek.
A Stölzle üzem az 1920-as években Németország legnagyobb boros kehely gyártója volt. Máig az egyik legjelentősebb üzem az iparágban, amit Wilhelm Wagenfeld professzornak is köszönhető. Ő irányította 1935. és 1942. között a cég design részlegét, és támadhatatlan minőségi követelései, újító ötleteinek nyomai a mai napig felfedezhetők a pohárgyártásban.
A gyár európai sikerét a talpas poharak gépi gyártásának elindítása tette lehetővé az 1960-as évek végén. Ezután bedarálta a nagyipar a céget, kombináttá alakult, ahol közel 4000 ember dolgozott. 1992-ben privatizálták a gyárat, amelyet aztán 1996-ban az osztrák Stölzle-Oberglas AG vett át. Az üzem 2005-től önállóan működik Weisswasser kis városában, ahol a lengyel határ közelsége miatt mindenhol a német mellett a másik ország feliratai is olvashatók.
Ma a Stölzle Lausitz a világ legmodernebb gyárai közé tartozik. Négy automata gyártósoráról ólommentes kristályüvegek kerülnek forgalomba, amelyek egy különleges gyártási eljárás miatt lettek nagyon népszerűek: a pohár kelyhe és a szára egy anyagból készül, forrasztás nélkül. Ez úgy történik, hogy a szárat kihúzzák a kehelyből, így a kettő között nem található illesztés, aminek köszönhetően ezek a poharak sokkal magasabb élettartammal bírnak, magas a törés- és mosogatógépállóságuk, csillogásukat sem vesztik el egykönnyen.
A cégnél manapság a hatalmas portfólió között minden funkciót kielégítő termék megtalálható, a pezsgős kehelyektől kezdve, a nagy burgundi poharakon át, egészen a párlatokig. A folyamatos fejlesztések mellett a gyárban design részleg is található, ahol a megrendelők kívánságának megfelelően csiszolást, logózást és festést (pl. aranyozás) is végeznek.
A gépesítés következtében már csak közel 260 fővel működő Stölzle nagy hangsúlyt fektet arra, hogy poharait ne csak a mindennapi borkedvelő közönség vásárolja, hiszen a professzionális gasztronómiában, a hotelek ellátásában is vezető szerephez jutott kelyhei révén. Az évente 30 millió poharat gyártó üzem termékeinek közel 70%-át exportálja. A termékcsaládjait folyamatosan szakmai zsűri teszteli, amely hozzájárul a fogyasztói elvárásoknak megfelelő fejlesztésekhez.
Egy gyárlátogatás alkalmával magyar szakmai csoporttal (Cseke Gábor, a 2010-es év Magyar Sommelier bajnoka mellett további sommelier-k, szakújságírók, vendéglátásban dolgozók) teszteltettek le több boros kelyhet, amelyekbe egy-egy hazai kékfrankos tétel került. A kóstolás pontos menete úgy zajlott, hogy hét pohárba először a Vincellér-ház 2006-os, majd az Iváncsics Pincészet 2007-es Kékfrankosát töltötték. Mindegyik pohár tartalmát külön kellett értékelni illat és íz szempontjából, majd a végén külön-külön sorrendet kellett felállítani.
A végén összesítették az eredményeket, ami talán nem okozott oly nagy meglepetést, hiszen a Soproni Kékfrankos hivatalos pohara vitte el a pálmát. Ennek mind a hivatalos hazai disztribútorok, a Csonka Group (Csonka Tivadar és László), mind a Bormarketing Műhely részéről Rigler Zsolt is örülhettek, hiszen ők választották ki együttesen a kékfrankosok több éve forgalomban lévő kelyhét.
A 2006 óta Stölzle termékeket is forgalmazó Csonka Group – a cég maga is készít öblösüvegeket – egy további tesztre is invitálta a szakmai zsűrit, amelyen egy Taschner Irsai Olivér törkölypálinkát, egy német fiatalok által kedvelt likőrt és egy bittert kóstolt meg egyenként három különböző pohárból. Ezen a teszten a Professional Grappa névre keresztelt termék nyert, amelyben szinte mindhárom ital jól szerepelt és ez a termék az, amelyre asszociál mindenki, aki előtt elhangzik a grappa szó, hiszen erre lett kifejlesztve.
Míg ma a kóstolók jól mutatták, hogy milyen fontos az egyes italoknak megfelelő pohár kiválasztása, hiszen csak ekkor gyönyörködhetünk igazán a borban vagy épp a pálinkában rejlő összetett világban. Régen még nem tudták ezt, bár fújtak, csiszoltak, festettek különböző formájú és nagyságú poharakat, ahogyan azt a Weisswasser-i Üvegmúzeumban be is mutatják, de akkor még inkább a színek és a díszítések határozták meg a kelyhek világát.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!