Borversenyeken bíráltam
Veszélyes vizeken 1. rész
2010-06-24 | Tóth AdriennJúnius 2-4. között zajlott le Pannonhalmán a kizárólag hazai borokat felvonultató Pannon Bormustra, rá két héttel pedig Visegrádon gyűlt össze egy ötvennégy tagú csapat, hogy a négynapos VinAgora Nemzetközi Borversenyen értékelje a benevezett több mint ötszáz bort. Következzen most egy beszámoló azokról a tapasztalatokról és tanulságokról, amit ezeken az alkalmakon és más borversenyeken gyűjtöttem össze.
Abban a szerencsés helyzetben vagyok, hogy az utóbbi hetekben hazánk két legnagyobb borversenyén is a zsűri tagjai között foglalhattam helyet. Bár rengeteg, nálam jóval tapasztaltabb borbíráló végzi dolgát a magyar és külföldi borversenyeken, tekintettel a témával kapcsolatban folyamatosan fel-fellobbanó vitákra, engedjék meg, hogy összefoglaljam tapasztalataimat.
Leszögezendő
Kiindulásként hadd szögezzem le a borversenyekkel kapcsolatban legtöbbször elhangzó ellenvetés kapcsán, hogy szerintem senki sem gondolja úgy, hogy a cél az abszolút értelemben vett legjobb bor kiválasztása, merthogy ez nem is lehetséges. Bárki, aki életében kóstolt és értékelt már számára ismeretlen borsort vakon, tudja, hogy ebben a kérdésben objektív igazság nincs.
Amíg látjuk a címkét, még hű lehet az ember az általa magában felállított preferencia listához, bár ha őszintén kóstol, ilyenkor is érhetik pozitív vagy negatív meglepetések. Akkor azonban, ha semmit sem tudunk a poharunkban lévő borról, nincs más, csak az aromák, a szerkezet harmóniája, az utóíz hosszúsága, és terroir legyen a talpán, ami tisztán beazonosíthatóan kiszól a pohárból.
És ehhez még hozzávehetünk más szempontokat is. Mindent eldönthet az aktuális palack állapota, tudjuk, nem kell egy bornak dugósnak lennie, hogy elüssön a többi palacktól, de a borsor összetétele, a zsűri tagjainak pillanatnyi ébersége is jelentős hatással bír. Akinek volt már része hasonló élményben, tudja, milyen meglepetések érhetik a leplezéskor, amikor általa mérvadónak tartott nevek szerepelnek rosszul, vagy éppen fordítva, egy teljesen ismeretlen pincészet borait értékeli nagyra.
Akkor mégis mire jó egy borverseny?
Egy jól megszervezett borverseny lényege, hogy a borkóstolás millió szubjektív eleme mellett igyekezzen mindent megtenni a legobjektívebb értékelés körülményeinek biztosítására. Ennek elérése érdekében rendelkezésre áll a megfelelően tiszta, nyugodt környezet, a kóstolópohár, az egyes bortípusoknak megfelelő hűtés, szükség esetén a dekantálás.
Ezen túl az is számít, hogy olyan embereket hívjanak meg bírálni, akikről a szervezők úgy gondolják, megfelelő kóstolási gyakorlattal rendelkeznek ahhoz, hogy jól ítéljék meg az eléjük kerülő borokat. A legalább hatfős bizottságok szintén elősegítik azt, hogy a pillanatnyi fáradtságból vagy más okból menthetetlenül előforduló hibákat kiküszöböljék a többiek pontjai. Ha tehát feltesszük, hogy az egyéni ízlésen túllépve felállítható egy, a borok pillanatnyi állapotán alapuló sorrend, akkor erre egy borverseny keretében van a legtöbb esély.
Az úgynevezett versenyborokról
Tény azonban, hogy egy napi 30-35, esetenként azonban 60 bort is felvonultató sor végigkóstolása a való élettől eltérő szituáció. Más az a tétel, amely tíz hasonló bor mezőnyéből kiemelkedik, mert újabb izgalmakat és komoly tartalmat ígér minden kortya, és más az, amiből gond nélkül megiszunk akár egy palackkal is egy gondtalan délutánon. Nem mondanám, hogy egyik jobb a másiknál, de ha belegondolunk, a legtöbb tiszta, hibáktól mentes bornak megvannak az ideális fogyasztási körülményei és a saját rajongótábora. Ez még nem jelenti azt, hogy egy kissé sterilebb megmérettetésen is ugyanúgy kiugranak az értékei.
Nem hiszem, hogy van olyan bíráló, aki azzal a szánt szándékkal ül le értékelni, hogy bizonyos borstílusokat felpontozzon, míg másokat le. Inkább úgy látom, általában mindenki igyekszik nyitottnak lenni, már csak azért is, mert sosem tudhatja, mit töltöttek éppen a poharába.
Egy másik fontos szempont a zsűri összetétele. Amíg egy jól képzett borász - mindennapi munkájából fakadóan - általában a hibákra érzékeny, addig egy kereskedő, szakíró vagy sommelier az érdekességet keresi. Egy technológiailag helyesen elkészített reduktív fehérbor kaphat aranyérmet az előbbitől, hiszen hibátlan, míg bronzérmet az utóbbitól, aki inkább úgy fogja fel, mint egy korrekt, de egyediségtől mentes darabot. A szórás persze nem szükségszerű, a legtöbb esetben a gyakorlattal rendelkező bírálók inkább egy ezüstéremre szavaznak.
A cikket folytatjuk.
Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!