A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Frascati: frissítő fehérborok a Vatikán szomszédságában

Már a rómaiak is szerették

2018-07-17 | Füle Lídia


Frascati: frissítő fehérborok a Vatikán szomszédságában

A munkából adódó kötelezettségeim ezúttal Rómába szólítottak. Amíg hétköznap az olaj (munkáltatóm a világ legnagyobb olajipari vállalata), addig hétvégén a bor folyik a kezeim között.


 

Rómából dél-keletre fél óra és 20 km vonatozás után az Alban domb lábához, Frascatiba érkeztünk, ami Lazio tartomány Frascati DOC eredetvédelemmel jegyzett borvidékének fővárosa. A vidék fehér borait már a Római Birodalom uralkodói is örömmel fogyasztották. Frascati, hasonlóan más környékbeli településekhez, a „villa”-k, vagyis a császárok nyári rezidenciáinak paradicsoma. Itt süttette a hasát Lucullus császár, de a hírhedt Nero édesanyja is. A település neve – illetve a róla elnevezett bor – valószínűleg az olasz „frasche” szóból származik, aminek jelentése „firewood” – tűzifa, utalva a környék gazdag erdőállományára.

 

A kis település jelentős „lábnyomokkal” bír Róma és környéke fejlődésében. A kiváló adottságú termőföld megművelésére a pápa hektáronkénti elszámolásban ökröt osztott Frascati lakosainak, ami fellendítette a mezőgazdaságot, megnövelve többek között a szőlészet és a borászat regionális jelentőségét is. A fejlődés következő lépcsője az volt, hogy megépült a város – ugyancsak a pápa által finanszírozott – kórháza, amit az első pápai vasútvonal, a Rómát Frascatival összekötő szakasz 1856-os megnyitása követett. Így már minden adott volt, hogy a Vatikán „csuhásai” rendszeresen „szervezzenek boros hétvégéket” Frascatiban. A városban a hagyományos tavernákat „Fraschette”-nek hívják, különlegességük abban rejlik, hogy a helyiek maguk hozzák a vacsorájukat, de azt a ház borával fogyasztják.

 

 

A régió 1966-ban kapta meg a DOC/DOCG minősítést;  jellemző fehérszőlői a malvasia di Candia és del Lazio, a trebbiano, a grechetto és a bombino. Ami a klimatikus viszonyokat illeti, a forró nyár enyhítésére a megoldást Alban dombjai mellett az Albano-tó párolgása jelent. A talaj törmelékes vulkanikus. A DOC jelöléssel ellátott bor 70%-ban kell, hogy malvasia és/vagy trebbiano szőlőfajtákból készüljön. A helyi borászok közül számos a mai napig használja a Római Birodalom egykori pincéit, aminek többsége természetes barlang. A malvasia Görögországból származik, a nevét valószínűleg a peloponnészoszi Monemvasia erődről kapta, ami az elsődleges kikötő volt a Velencével folytatott borkereskedésben.

 

Frascati tőszomszédságában fogadott a borvidék egyik legősibb és legismertebb nemesi családjának ötödik generációs tagja, Alfredo Minardi. A család a kezdetektől birtokolja a DOC/DOCG területek többségét. Elismertségük receptjét Alfredo dédnagyapjától tanulta: „Minardi la mattina presto e la sera tardi” – ami annyit tesz:

A Minardik korán kelnek, későn fekszenek,

vagyis a szorgos, elkötelezett munkának beérik a gyümölcse. A település legrégebbi „Fraschette” -ája is a Minardi család tulajdona. A legifjabb generáció testvérei közül Anna Minardi férjével Manhattanben egy olasz éttermet üzemeltet – természetesen a borlistán saját boraikkal –, amíg testvére az otthoni gazdaságot felügyeli.

 

A Minardi Birtok DOCG területeinek egy apró részét közvetlen a „Casale” mellett sétáltuk körbe, ami 70 éves tőkéknek helyet adó, csodaszép kilátással bíró lankás domboldal. A lejtős terület kiváló légmozgással bír, minimálisra csökkentve a nedvesség okozta betegségek esélyét. Ezen terület legnagyobb ellensége nem a lisztharmat vagy a szőlőperonoszpóra, hanem a seregély, ami ellen eddig számomra ismeretlen módon, de sikerrel védekeznek.

 

Frascati: frissítő fehérborok a Vatikán szomszédságában

 

Amíg mi madárijesztővel próbálkozunk, addig az olaszok a sor végére hatalmas,  „nagyhasú” üvegamforákat telepítenek, ami nem csak elegáns dekoráció – hm, valóban tetszetősebb, mint egy ruhába öltöztetett magyar seprűmadárijesztő – de az üvegről visszacsillanó napfény ijesztően hat a madarakra. Amíg a fehérborokat a pincészet önállóan maga palackozza, addig a vörös nedű a két szomszédsággal együttműködésben a legszebb tőkék adta termésből közösen viszi a régió jó hírnevét.

 

Rosso Lazio IGT – „Vagnolo” egy frissítő vörös, ami 80%-ban cesanese (Lazio legősibb és legfontosabb kékszőlője) és 20%-ban montepulciano d’Abruzzo kékszőlőkből készül. A cesanese volt a Római Birodalom mindennapi bora; mára azonban neve letűnőben van. A cesanese mérsékelt savszerkezetét és a kelkáposztára hasonlító gyümölcstannin kesernyéjét eredményesen ellenpontozza a borsos, dohányos zöldfűszeres jegyekkel, vaskosabb tanninokkal bíró montepulciano. A Vagnolo íz- és illatjegyeiben tulajdonképpen egy vörösáfonya szósszal nyakon öntött vaddisznót idéz, némi gránátalma és szilvadarabokkal a tányér szélén.

 

Frascati: frissítő fehérborok a Vatikán szomszédságában

 

A Frascati DOC a mindennapok jóivású bora, ami egy egésznapos, Róma lépcsőit is érintő túra után az esti vacsora üdítő társa. Színében egy kellemes, középes intenzitású citrom, amit illatában tutti-frutti, érett sárga alma, banán, érett őszibarack tovább bolondít. A reduktív tételük egyszerűen tiszta és őszinte – a trópusi gyümölcskosár körül a magasabb alkoholérzetet a forróságnak betudható alacsony savgerinc eredményezte. Ennek ellenére egy kedves, behízelgő, vidám tétel, ami néhány pillanat erejéig a Borkollégium idén nyáron végzett felsőfokú hallgatóinak is a nyüzsgő Rómát idézte: Alfredo Minardi ugyanis nekik is küldött egy palackkal.

 

Frascati: frissítő fehérborok a Vatikán szomszédságában

 

 

Fotók: Füle Lídia

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!