Gyümölcsfákat a szőlősorok közé! 1. rész
Interjú Spiegelberg Istvánnal
2009-03-06 | Tóth AdriennÉletének Németországban töltött része, és érezhető akcentusa miatt legtöbben Stephannak hívjuk. Pedig első látásra ízig-vérig magyarnak tűnik, ahogy sokszor népviseletben jelenik meg fesztiválokon, vagy épp fogadja vendégeit. Helyismerete miatt is mindenki úgy tartaná, hogy a Somló hegyen és környékén született és éli életét, hiszen ismeri a rejtett utakat, a régi pincéket.
Evidens, hogy Veled is úgy kezdjük a beszélgetést, ahogy a több borásszal, azaz megkérdezzük, hogyan jutottál el a pince mélyére? Nálad azonban ezt a magyar-német kérdést is tisztázni kellene, hiszen vannak remek borvidékek Németországban is, választhattál volna akár azok közül.
A családdal úgy áll a helyzet, hogy az anyukám magyar, apukám pedig német. Én Németországban születtem, de a nagyszüleim Somlójenőn laktak. Éppen itt, a Szent-Ilona dűlő közelében, ahol most én is élek. Kisgyerekként az iskolai szünetekben sok időt töltöttem velük. Emlékszem, hogy ekkor nemcsak víz nem volt – ahogy az ma sincs -, de még áram sem. Petróleumlámpával világítottunk.
A legnagyobb kalandot, élményt persze a hegy jelentette. Egész nyáron itt bolyongtam. És bár nekik nem volt szőlőjük, az első borral kapcsolatos emlékeim mégis ehhez az időszakhoz, helyszínhez kötődnek. Szüretkor ugyanis elkelt a segítség mindenhol, legélénkebben arra emlékszem, ahogy a prést húztam. Az első élmények, amelyek a Somlóhoz kötnek, azóta is meghatározóak.
Kisgyerekként tehát sok időt töltöttél itt, hogy alakult az életed Németországban?
Németországban elektromechanikát tanultam, aztán egy fél éven át egy kutatóintézetben gázkromatográfiával foglalkoztam. Ez egy olyan gép volt, amely ismeretlen anyagokat tudott azonosítani.
1985-ben azonban úgy döntöttem, hogy hazaköltözöm, és négy évig Budapesten éltem. Egy színházban dolgoztam hangosítóként. A somlói nagymamám sajnos meghalt, a tőle megörökölt ház miatt viszont ebben az időben gyakran utaztam a Somlóra. Ekkor még nem foglalkoztam borral, viszont nagyon szerettem a lovakat. Fent a kilátóban volt egy ló, azt két éven keresztül minden hétvégén kibéreltem, és jártam vele a környéket.
A korai mustszagú kalandok után hogyan keveredtél közelebbi kapcsolatba Somló boraival?
Amiatt, hogy lóháton közlekedtem, szívesen fogadtak az idős emberek. Amikor megláttak, megkérdezték, hova tartok, ki vagyok, aztán beinvitáltak egy pohár borra. Ez alatt a két év alatt nemcsak a hegy összes útját, de a helyi bor ízét is megismertem.
Később aztán visszaköltöztem Németországba. Úgy gondoltam viszont, hogy a Somlótól már nem szeretnék megválni, egy hétvégi házat akartam itt vásárolni. A korábbi lovaglások alatt alaposan felderítettem a környéket, tudtam, hogy hol vannak a hagyományos pincék. Azért volt ilyen fontos nekem a népies vonulat, mert amikor itthon színházban dolgoztam, főleg népzenei, néptáncos produkciókban működtem közre. A Hegedűs Együttes és Sebestyén Márta voltak rám ilyen hatással.
Házat vettél a Somlón, kóstolgattad a helyi borokat. Tényleg nem gondoltál arra, hogy saját bort készíts?
1993-ban, amikor végül megvettem a kiválasztott pincét, tényleg nem fordult meg a fejemben, hogy bort szeretnék készíteni. Azonban egy vegyes állományú, átlagosan hatvan éves tőkékből álló ültetvényt kaptam az épülethez. Körülbelül harmincféle szőlőfajta volt benne.
Így elkerülhetetlennek tűnik a kihívás, bár ki is vágathattad volna őket.
Megtehettem volna, de mégis úgy döntöttem, hogy nem rettenek meg. Öt évvel az első próbálkozásom után egy helyi borversenyen aranyérmet kaptam a vegyes szőlőtőkékről szüretelt gyümölcsből készített boromért.
Közben fokozatosan új növényeket ültettem a régiek helyére. Először olaszrizlinget, majd juhfarkot, végül furmintot. Szőlő- és boreladással nem foglalkoztam, hobbinak tekintettem az egészet. Így azonban lassan megtelt a pince, úgyhogy nem volt mit tenni, vennem kellett egy másikat.
Gondolom jólesett a borverseny jelentette pozitív visszajelzés…
A borkészítés melletti elköteleződésben valóban az erősített meg, hogy a továbbiakban is több érmet nyertem a helyi borversenyen. Potenciált láttam ebben a vállalkozásban. Valószínűleg tovább folytak volna így a dolgok, amikor azonban már egy hektárnyi területtel rendelkeztem, rá kellett döbbennem, hogy hobbinak túl nagy lett a borkészítés, megélhetésnek viszont túl kicsi.
Van olyan esemény, amelyre fordulópontként emlékszel?
2004-ben indult el a Borfalu, meg vele párhuzamosan működött a Borfesztivál is a Várban. Mindkettőn kiállítottam, de az előbbiben volt egy borverseny, ahol nemzetközi zsűritagok is bíráltak. Ekkor történt meg először, hogy egy komolyabb tekintélyű német szakújságíró felfigyelt rám.
Amikor azt mondta, hogy ez volt élete legjobb juhfarkja, nem voltam túlzottan lenyűgözve, hiszen még a magyarok is kevés ilyen bort ismertek akkoriban, mit tudhat akkor egy német? Elővettem a pult alól egy címke nélküli somlai bort, ami nem is az enyém volt, és egyből megmondta, hogy hányas évjáratú, és milyen szőlőfajtából készítették. Mindezt úgy állapította meg, hogy egy borhiba is jelen volt a palackba, amiért a bor nem került fel a pultra. A nagy meglepetés azonban az volt, hogy a dűlőt, a termőhelyét is meg tudta állapítani. Ezután már úgy gondoltam, hogy érdemes vele leülnöm beszélgetni.
Persze sok magyar is megkóstolta a boraimat, igazából ekkor, a 2003-as évjáratú juhfarkon keresztül kezdtek megismerni. Érdekes egyébként, hogy mivel abszolút nem mennyiségre dolgoztam, ehhez a borhoz annyira szigorúan válogattam a szőlőalapanyagot, hogy minden tőkéről csak egy, a legszebb fürt került a présbe.
És innentől már nem volt visszaút?
Az itt történtektől egy újabb megerősítést kaptam, hogy komolyan kell foglalkoznom a borral. 2007. márciusában hagytam ott véglegesen Németországot és telepedtem le itt, a Somlón. Azért döntöttem így, mert biztosan láttam a potenciált a borokban. Azért használom ezt a szót, mert még nem érzem úgy, hogy mindent tudok a borkészítésről, de biztos vagyok abban, hogy itt valami egészen különlegeset lehet csinálni.
Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
A komplexitás és a hosszúság a legfontosabb
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!