Ha a gyökerek mélyek 1. rész

Beszélgetés ifjabb Gál Tiborral

2009-05-20 | Vizi Csenge

Alábbi interjú alanya egy fiatal borász, aki kora ellenére már néha úgy tűnik, képes lenne egyedül megváltani a világot. Jól látszik, szülei segítségével sikerült mély gyökeret vernie egy értékrendekkel teli világban, amiről azt hinnénk, manapság már nem is létezik. Ragaszkodik az alapokhoz. Bár tanulmányai miatt a kelletténél kevesebb időt tud a vállalkozásával foglalkozni, családja mégis támogatja, segítik egymás munkáját. Ifjabb Gál Tiborral beszélgettünk pincészetükről, édesapjáról, családjáról és céljairól.

Ha a gyökerekhez szeretnénk visszamenni, akkor mindenképp fontos megemlíteni apukádat, Gál Tibort, aki tevékenységével úttörőnek számított mind hazánkban, mind Európa, sőt Afrika különböző borászataiban az 1990-es évek végén…

Érdekes módon mostanában kezdem megérteni apa döntéseit, a lépéseit, bár még messze vagyok attól, hogy ténylegesen lássam és értsem, hogy mit miért tett. De már sejtem.
Amikor balesetet szenvedett, én 20 éves voltam. Épp ekkor kerültem be az egyetemre. Ebben a korban még egy fiatal nem nagyon akar semmit sem csinálni. Keveset találkoztunk vele, mert nagyon sokat volt külföldön. Magyarországon körülbelül 100 napot töltött, míg Egerben ebből csupán olyan ötvenet. Későn ért haza, korán kelt, így nem igazán voltunk sokat együtt. Ezt mi, a gyermekei valamilyen meglepő módon, de felfogtuk, tudtuk, hogy amit tesz, amolyan apostoli küldetés. Nem sírtunk sosem, hogy miért nincs többet itthon. Valami miatt mindannyiunknak sikerült megértenünk ezt a helyzetet.
Tudta, hogy a gyermekei úgyis fel lesznek nevelve, jó kezekben tudott minket anyánál, és természetesen a családra mindig ránézett és tisztában volt vele, hogy jó irányba halad az életünk. Biztos vagyok benne, hogy közbe lépett volna, ha látja, hogy nem a helyes irányba tart valamelyikünk élete.

Apa tipikusan az a fajta ember volt, aki összefogásra késztette az embereket, így ma kezdik és kezdem el én is igazán érezni az ő hiányát. Annak idején sokkal több külföldi érdeklődő jött Magyarországra, ezen belül pedig Egerbe, mint manapság, a borexport is könnyebben ment, nagyobb volt hazánkon kívül borainkra a kereslet. Most is eljönnek, megkóstolják a borokat, de nem olyan intenzív már az érdeklődés.

Apa volt az, aki elindította az Egri Bikavér Fesztivált, a Borszalont és egyéb más boros dolgokat: az egri Borműves Céhet, a Pannon Borműves Céhet, telepítéseket, az Egedet. Akkor gyönyörűen fejlődött a borvidék, de mostanában leállt, nincs továbblépés. Megvannak a régi jól bevált dolgok, de ezen a stagnált helyzeten képtelen továbblépni a borvidék. Nem lépett apa helyébe senki.

Esetleg Te?

Az az egy biztos, hogy valakinek a helyébe kell lépni. Kicsit nagyképűség lenne, ha én most azt mondanám, hogy szeretnék, akarok és tudok ilyen fiatalon egy ekkora súlyú és szerteágazó tevékenységet ellátni.

Rendben, de nem érzed, hogy benned ott lenne a folytatás vágya?

Úgy érzem, egy idő után talán képes leszek rá, biztosan nem tudom minden szinten betölteni a hiányát, hiszen ahhoz ugyanolyan lendület, kitartás és akarat, tapasztalat kellene, mint neki volt. De azt már most látom, hogy nálam első helyen van a közösség, én valahogy mindig ebben próbálok mérlegelni. Néha sokkal nehezebb csak a pincészetünk szintjén gondolkodnom, mint a globális összefogásban és a közös célok elérésében.

Apukád szaktanácsadó volt Európa, sőt Afrika több pontján is, ráadásul egy afrikai borászatnak résztulajdonosa is…

Apánál azt kell megérteni, hogy sokan bírálták azért, mert az egri pincészetre szerintük nem fordított elég időt, bezzeg kimegy más pincészetekhez, és külföldön jól elszórakozik. Azt tartom én szűk látókörű hozzáállásnak, ha valaki úgy gondolja, az a másik ember, adott esetben Apa kimegy, és ott jó borokat készít, akkor miért nem csinálja ugyanezt meg itthon is. Tulajdonképpen, ha apa nem ment volna ennyit ki külföldre, ami nem teljes mértékben marketingtevékenységnek számít, hiszen kb. 10 borászatot látogatott folyamatosan, mint borász, akkor sosem lett volna képes ennyi információt összeszedni és hazahozni.
Hiszen kell valaki, aki behozza, bevonzza a közönséget. Ez megvalósulhat azzal, hogy Gál Tibor megcsinálja az 1998-as Ornellaia-ját, amit a Wine Spectator a világ legjobb borának nevez, vagy épp Dél-Afrika legjobb borát elkészíti már rögtön az első évjáratban. Azonban ha egy középszerű pincészetben is nagyon sokszor komoly eredményeket ér el, akkor egy idő után nem csoda, hogy felkapja erre a média és a szakma a fejét: ki ez az ember?

Apa ugyanis egy „flying winemaker”, vagyis repülőborász volt, hozzá hasonlóan még többen is vannak a világban, akik elég ismertek és elég jól keresnek. Kíváncsiak lettek rá, mert értéket teremtett, és mert jól csinálta. És ha kiderül, hogy még saját borászata is van, akkor azt megnézik, felfedezik. Ráadásul, ha az is rendben van, és jól működik, akkor főleg érdekes lehet szerte a világban, és gyorsan elterjed a híre.
Apa nem akarta csak ezt a szaktanácsadói feladatkört űzni, hiszen akkor mit hagyhatott volna ránk a pénzen kívül? Manapság látható, hogy mennyire értéktelen a pénz, amiből ha sok van, könnyen ki is folyhat az ember kezéből. Apa mindenképp egy tevékenységet szeretett volna hátrahagyni, amivel később tudunk foglalkozni, meg szerette volna alapozni ezzel a pincészettel a mi jövőnket. Azért valljuk be, ha ez kicsit is jól megy, nem olyan könnyű megszabadulni tőle még akkor sem, ha annyira akarnánk, sokkal inkább feladatokat ad, lehetőséget a munkára. Sosem voltunk - még e célja ellenére sem - arra kényszerítve, hogy borászok legyünk, nem várta ezt el tőlünk. Irányvonalat szabott nekünk, nyelvek elsajátítására ösztönzött, jó tanulásra sarkallt, fontosnak tartotta, hogy szórakozzunk, de csak mértékkel, és nagyon sokat utaztatott minket. Azt mondhatom, egy bizonyos világpolgár gondolkodással ruházott fel mindannyiunkat.
Nekem is előre, szinte negyven éves koromig meghatározta, természetesen nem mereven, hogy mivel és hogyan kell majd foglalkoznom. Céltudatos, de mégis egyben lezser volt ez a felfogás, de mindenképp jó volt iránymutatónak a jelenhez illetve majd remélhetőleg a jövőhöz is.

Hogyan alapította meg apukád a pincészeteteket?

Hú, az már nagyon régen volt, nem is emlékszem mindenre. Csupán 8 éves voltam, amikor visszaköltöztünk Olaszországból. Apa mindenképp haza szeretett volna költözni, és létre akart hozni egy saját pincészetet. Pénze nem nagyon volt rá, csupán egy minimális összeg állt a rendelkezésére, így mindenképp befektetőre volt szüksége. Talált is két társat.

Miért pont Egerre esett a választása?

Mert anya egri származású, apa pedig Egertől nem messze, Putnokon született. Bár nagy kedvence volt Tokaj is, egyértelműen Eger jöhetett csak szóba, mert az egyik legnagyobb, legkomolyabb potenciállal rendelkező borvidéknek tartotta ő is és én is. Azért Eger, mert apa pinot noir szőlőfajtával szeretett volna foglalkozni, ehhez pedig csak ott voltak megfelelő körülmények: talaj, éghajlati adottságok, kitettség stb. Továbbá fehérborokkal is szeretett volna minél többet kiséletezni. Meg ő egy picit mindennel szeretett volna foglalkozni. És Egerben ehhez minden adott volt.

Ez a „mindennel szeretett volna foglalkozni” dolog nagyon szétaprózta apukádat?

Nagyon! Ahogyan a rengeteg utazása is, az évi 120 000 km körüli megtett autóútja vagy épp a politika, hiszen Egerben már polgármesternek is jelölték... Mindig mindent apára akartak bízni, ő meg olyan volt, hogy mindent elvállalt. És ha nem történik 2005-ben az a baleset Dél-Afrikában, akkor most minden bizonnyal ő Eger polgármestere lenne.
Az, hogy szerette kipróbálni az újat, és hogy minél több szőlőfajtát akart termeszteni, oda vezetett, hogy probléma lett a túl sok fajtával való foglalkozás. A jövőben egyik feladatomnak tekintem ennek a széles spektrumnak a szűkítését, bár ezt már Apa is tervezte, de közben mindig csak újabb és újabb fajtákat hozott be, így például a syrah-t.

Mikor alapították meg szüleid a pincészetet?

1993-ban indult útjának a pincészet, ekkor egy ággal rendelkezett. Nemrég még több mint 51 hektárnyi szőlőbirtokkal rendelkeztünk, de aztán ebből nem oly régen 15 hektárt visszaadtunk eredeti tulajdonosaiknak. Jelenleg az a vágyam, hogy szép lassan növeljük területeinket.

Meg tudnád fogalmazni, hogy miért is jött létre a borászatotok?

Azt hiszem ez egy bázisnak fogható fel. Mindenkinek szüksége van egy alapra. Az ember nem lehet gyökértelen. Sajnos manapság nagyon sok gyökértelen ember van, ezért tart a világ ott, ahol... Mindenki szabad, mindenki mutathatja a békét, és mindenki összefeküdhet bárkivel, meg mindenki házasodhat bárkivel, mert az emberek elvesztettél az alapjukat, ahová visszamehetnének. Apa ezt szerette volna elkerülni és nekünk, a gyermekeinek sziklaszilárdan próbálta megalapozni a jövőnket.

Ez miben nyilvánult meg a Te esetedben?

Már elég kicsi voltam, amikor apa eldöntötte, hogy Dél-Afrikában kell majd egyetemre járnom, azonban első évben nem vettek fel. Majd úgy határoztunk, hogy elvégzek egy évet Magyarországon, és aztán kimegyek Afrikába, ott folytatom a tanulmányaimat. Aztán pedig öt-hat évig azoknál a borászatoknál dolgozom egy-egy évet, ahol ő is tevékenykedett. Majd hazajövök és átveszem tőle a pincét, ő pedig utazgat, majd cserélünk. Aztán a korai halála miatt másképp alakult.

- folytatjuk -

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!