Ha a gyökerek mélyek 2. rész

Beszélgetés ifjabb Gál Tiborral

2009-05-21 | Vizi Csenge

Előző részünkben Gál Tibor, közismertebb nevén Titi mesélt édesapjáról, az idősebb Gál Tiborról, tevékenységéről, pincészetük megalapításáról, és pár mondatban kitért arra is, hogy neki mit jelentett a szülői nevelés, a kitűzött célok. Most folytassuk kicsit személyesebb vizekre evezve, hiszen Titi nem egyedül dolgozik a GálBor Pincészetnél, hanem körülfogja, segíti egész családja. Apukája halála után édesanyja és három testvére is kiveszi részét a boros mindennapok sokszor igen fárasztó tevékenységéből.

Milyen szerepet töltesz be a borászatotoknál?

Izgalmas kérdés, mert ez változó. Nem azt mondom, hogy én irányítom a céget, mert ez a tanulmányaim miatt lehetetlen lenne. Most vagyok utolsó éves a kertészeti egyetemen, így nem is tudtam 100%-ig ott lenni a szőlészeti és pincészeti munkálatokban, de minden olyan döntés, amely borokkal, szőlővel, megjelenéssel kapcsolatban az én felelősségem, az én döntésem, kivétel a nagyon anyagi és üzleti dolgok. Ez az oldal nem igazán vonz. Emiatt nem vagyok tipikus borász, sőt, igazából még nem is vagyok borász.
A pénzügyi részét meghagyom annak, akinek nincs más választása, mint például anyának, meg annak, akit érdekel. Az, hogy én most arról vitatkozzam valakivel, 5 Ft-tal kevesebb vagy több a bor ára, vagy bankokkal, hitelezőkkel tárgyaljak, a kötelező rossznak számít és eddig sikerült megúsznom, hogy ezzel ne kelljen foglalkoznom, de később sem nagyon szeretnék. Így legfőképp örökösnek mondanám magam.

Anyukád szívesen foglalkozik a pénzügyekkel?

Van olyan, aki ezeket szívesen teszi? (közben Titi szélesen elmosolyodik) Igazából szerintem a pénzügyekkel akkor jó foglalkozni, ha jön be a pénz. Azonban ha egész nap, egész hónapban, sőt, egész évben azon stresszel az ember, hogy vajon miből fizetem ki az embereket, miért nem fizet ez a kereskedő, meg hogyan fogjuk a bankban a hitelt kifizetni... Az elég nyomasztó. Anya is csak belecsöppent ebbe a világba, mert bejárt ő a pincéhez, de mi négyen vagyunk testvérek, és a gyermekeket nevelni kell. Aztán egyszer csak hirtelen a nyakába zuhant a cég, amikor apa elhunyt. Ekkor tapasztalta meg igazán, hogy milyen állapotok uralkodnak. Fel kellett vennie a kesztyűt és csinálnia.

Apukád mellett anyukád mennyire folyt bele a pincészet ügyeibe?

Apa hozta meg a döntéseket, a pénzügyekkel is nagyrészt ő foglalkozott. De ő lezserebbül állt hozzá, azt mondogatta, hogy „Majd megoldjuk!”. Anya ekkor főleg bankba járt, a kisebb-nagyobb ügyeket intézte. Apa balesetekor legkisebb testvérem, Anna mindössze 13 éves volt, így anyának még a nevelés volt az elsődleges, nem volt bent minden nap a pincészetben. Ráadásul olajozottan is működött minden apa idejében.

Mesélj kicsit a húgaidról! Őket mennyire érdekli a bor világa?

Igazából még a húgaim elég fiatalok. A nagyobbikat – ő most érettségizik – nagyon érdekli a gasztronómia, a kisebbik húgom meg a kémia és biológia iránt mutat élénk érdeklődést. Így azt sem tartom elképzelhetetlennek, hogy egyszer velük együtt dolgozzunk a pincészetnél.

Milyen a kapcsolatotok? Ők jelenleg hogyan vesznek részt a borászatotok életében?

Távol vannak, ők Egerben laknak még, én legtöbbször Budapesten vagyok az egyetem miatt. Főleg a helyi fesztiválokon vannak jelen, ezeken szoktak segíteni. Nem is tartom egészségesnek, hogy idejekorán belevonjuk egy ilyen komoly elkötelezettséget igénylő műfajba őket, hiszen egyrészt eltorzíthatja a személyiségüket, másrészt meg ugye jön a sok „részeg” ember és faggatják őket, hogy „Na, Te is borász leszel?” Ezek nem jó dolgok, a személyiségük fejlődésére nincsenek jó hatással.

A legtöbb rendezvényen az öcséddel lehet Téged látni...

Őt érdekli a borászat, de tudja, hogy borász nem lesz. Bár jogot és közgazdaságtant tanul, nagyon szívesen részt vesz a pincészetünk különböző dolgaiban, persze azt nem tudom, hogy valaha szeretett volna-e borász lenni... Őt sokkal inkább a gazdasági vonal köti le, ezt csinálja szívesebben.

Akkor elképzelhető, hogy ő lesz anyukád utódja?

Idővel természetesen, de ezt úgy látom egészségesnek, hogy elvégzi szépen mindenki az egyetemet, aztán azt is favorizálom, hogy pár évet jó, ha mindenki külföldön tölt, akár különböző helyeken, hogy világot lásson, ismerjen meg új országokat, új kultúrákat és embereket. Aztán hazajön 28-30 évesen, és teszi a feladatát. A Sors az én történetem nem így írta meg, de majd csak beáll a rendszer.

Te mióta tudod, hogy szeretnél borász lenni?

Sejtettem, de nem tudtam biztosan, hogy én borász szeretnék lenni. Később tudatosult csak, hogy ezzel szeretnék foglalkozni. Bár be kell vallanom, még mindig nem tudom pontosan, hogy borász vagy szőlész szeretnék-e lenni. Jelenleg inkább a szőlészet, a természet, a növények élete, gondozása, védelme vonz jobban. A pince mindig nyirkos és hideg... (sanda mosoly kíséri e kijelentést) Csak hát az egyetemen inkább a borászatra volt kihegyezve a tananyag. A szőlészkedéshez meg persze korábban kell kelni. Mindkettőnek megvan a szépsége és hátulütője is.

Mi a jövőképed a GálBor Pincészettel kapcsolatban?

A jelenlegi pincészetünk mérete akár egyszemélyesnek is mondható, egy vezető is jól átláthatja, szóval mindenképp bővíteni szeretnénk, egy igazi kis farm kialakítása a vágyam étteremmel, kápolnával, ahová szívesen térnek be az emberek egy hűs fehérborra, egy fűszeres pinot noir-ra, és ahol az ételekben sem kell csalódniuk a vendégeknek.

Milyen volt apukád nyomdokaiba lépni? Hiszen hirtelen kellett felnőnöd a feladatokhoz...

Igen, ezt szokták mondani. Nem éreztem azt, hogy akkor nekem most olyan borzasztóan helyt kellene állnom. Azt látom, hogy milyen problémák vannak, és hogy végre valakinek csinálnia kellene valamit, és néha zavar, hogy mintha csak én akarnék tenni valamit, mások nem. De ez egész Magyarország borászatára is igaz, ott is sokszor érzem bizonyos dolgokban, hogy mintha azok csak engem zavarnának, és senki sem akarna valójában tenni semmit.

Valóban így van ez, vagy ezt csak Te érzed?

Nézd, azt látom, hogy mindig csak beszélnek egyes dolgokról az emberek, de senki sem csinál semmit. A borászok nem találkoznak, nem tesznek konkrét lépéseket. Egyszerűen nincs összefogás. Míg nálunk a Junibor Egyesületben, amiben mi, fiatal borászok együtt próbálunk meg tenni a hazai borászat népszerűsítéséért, érdekes módon működik az összefogás. A Junibor tagjaival rendszeresen találkozunk, meglátogatjuk egymást, tanulunk egymástól. Ezt más szervezeteknél nem látom.

Nem lehet, hogy mivel Ti egy új nemzedék vagytok, látjátok, hogy nem csak beszélni kell róla, hanem tenni is?

Hidd el, ők is mindig azt mondják, hogy össze kellene fogni.

Lehetséges, hogy ez az ő szocializálódásuknak köszönhető? Annak, a sajnos visszahúzó erőnek, ami miatt bár tudják, hogy mit kellene tenniük, de képtelenek rászánni magukat a tettekre?

Bevallom, nem tudom, hogy náluk ez tudatosan működik-e így, de mindig panaszkodnak, hogy ezért vagy azért nem megy, összefogni mégsem tudnak, vagy akarnak. Állandóan apróságokon vitatkoznak, és nincs előrehaladás, ahelyett, hogy a lényegi dolgokat ragadnák meg, stratégiákat dolgoznának ki. Sokkal komolyabb szinten kellene a dolgokkal foglalkozni, felül kellene emelkedni az apróságokon...

Ahhoz, hogy ez az összefogás megvalósuljon, talán mégsem kell az agyakat átmosni, egyszerűen csak tudomásul kellene végre venni, hogy nincs más út, egyedül, Don Quijote szélmalomharcai csak felőrlik az ember erejét. Érdemes odafigyelni a fiatalokra, akik együtt küzdenek, hiszen a nagy háborúkban is azok voltak a sikeres csapatok, a nagy hódítók, akik valamilyen stratégia szerint országokat, népeket képesek voltak leigázni. És ezek közé tartozunk mi magyarok is, ne feledjük hát a múltat, hisz a vérünkben van, küzdjünk azért, hogy mind itthon, mint a világ különböző részein a magyar borokat és a mögöttük álló pincészeteket megismerjék, és presztízsük legyen!

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!