A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Johannes Brahms

Zeneszerzők és boraik 2. rész

2014-08-15 | Fejérvári Gergely


Johannes Brahms

A fiatal német zeneszerzőből tökéletesen hiányzott a képmutatás képessége. Nem volt ő rosszindulatú, sem hálátlan, pusztán nem tudott ellentmondani saját belső késztetéseinek: ha álmos volt, aludt, ha éhes volt, evett, ha szomjas volt, ivott – ha nem volt kedve, nem játszott. Reményi, aki ellenben féltette jó viszonyát az ünnepelt muzsikussal és zeneszerzővel, megszakította barátságát Brahmsszal, aki ettől kezdve Joachim társaként járta Európa koncerttermeit.


 

Cikkünk első részéhez kattints IDE!

 

Utazásaiknak három fő helyszíne volt: Németország, Itália és Magyarország. Mindhárom területről igen komoly inspirációt merített, de amíg szülőhazája és pesti útjai zenei ízlését is alakították, addig olaszországi kalandozásai elsősorban gasztronómiai impulzusokat eredményeztek nála.

 

A fűszeres ételekért és az illatos borokért bolonduló Brahms leveleiben ódákat zengett az olasz konyha remekeiről – a meleg déli napon érlelődő vörös szőlők levét felülmúlhatatlannak nevezte. Magyarországra nem baráti hívásra érkezett – meglehetősen zárkózott személyiség volt, hazánkban elsősorban szakmai kapcsolatokat ápolt az Operaház igazgatójával, Erkel Sándorral, vagy például Hubay Jenővel.

 

Ám, ha már itt járt, igen nagy szeretettel látogatta a belváros zsúfolt éttermeit, pinceborozóit, ahol a fűszeres magyar ételek és a kiváló magyar borok mellé cigányzene szólt. Ez a bizonyos cigányzene vált későbbi művészete egyik legfőbb inspirációjává. Ahogy egyik levelében megemlékezett róla, „minden érzékre hatóan” egészíti ki egymást a kiválóan elkészített marharagu, a telt ízű, testes egri bor, valamint a szenvedélyes és fájdalmas cigányzene.

 

Az a cigányzene, ami neki is sok szenvedést és fájdalmat okozott, hiszen amikor az itt megismert dallamokat a legkülönfélébb variációkban beleépítette táncaiba, dalaiba, szonátáiba, éppen korábbi barátai, Reményi és Kéler támadtak rá plágium vádjával.

 

* * *

 

A dr. György Lajos szerkesztésében napvilágot látó Erdélyi Tudományos Füzetek 1935-ös számában jelent meg Lakatos István Magyaros elemek Brahms zenéjében című írása. Ebben a rövid esszében a szerző eloszlatja azon kételyeinket, miszerint a német komponista jogosan lenne vádolható plágiummal.

 

Vett át dallamokat, kölcsönzött melódiákat, de ezt soha nem is tagadta. Ám keze nyomán olyan lényegileg változtak meg és maradtak mégis autentikusak ezen dalok és táncok, hogy komoly szakemberben fel sem merülhet a művészi lopás gondolata. Az ő zenéje nem volt magyar zene, nem volt cigányzene sem: ezek „csak” a só, a fűszer voltak darabjaiban. Olyan volt őt megvádolni ezek után, mint egy szakácsot, ha ugyanolyan ízesítést használ, vagy egy borászt, ha ugyanazt a szőlőfajtást választja.

 

Lakatos István azt is kimutatja mindemellett, hogy sokak vélekedésével szemben Brahms esetében nemcsak a Magyar táncokra volt hatással a magyar- és cigányzene, hanem ezeken felül még legalább 50-60 vonósnégyesben, szonátában zongoraversenyben és kamaraműben is felfedezhetőek népies dallamok: hol rejtetten, szinte észrevehetetlenül, hol bekapcsolódva a fődallamba ütemekre, egész zenei szakaszokra.

 

Bár úgy tudjuk, főképpen az egy szőlőfajtából készülő borokat kedvelte – főként a somlai juhfarkot, a tokaji furmintot és aszút –, a zenében mégis a házasítás volt fő alkotói elve. Mindent összegyűjtött, mindent megízlelt, és úgy dolgozta egymásba ezeket a legkülönbözőbb kultúrákból merített élményeket, hogy azok tökéletes egészt alkottak.

 

 

* * *

 

Brahms sok impulzust fogadott be, sok élményt tett magáévá, de az élvezetek terén mindig mértékletes maradt. Bécsbe költözése után kedvenc helyévé vált A vörös sünhöz nevet viselő étterem (Zum rothen Igel), de még itt is ritkán költött 70-80 krajcárnál többet egy ebédre, pedig ez az ár nem mondható túl magasnak, főleg ha tudjuk, hogy egy pohár bort vagy sört is magában foglal.

 

Saját kontójára takarékos volt, ám ha megvendégelték, óriási étvággyal és hangos elismeréssel hálálta meg az eléje tett ételeket, poharába öntött italokat. Éppen eme lelkesedés tette őt főként a nők körében népszerűvé, akik nem is vártak mást főztjükért cserébe, mint a szeretett komponista elismerő nyelvcsettintését.

 

Johannes Brahms

 

Egymással versenyezve próbáltak kedvében járni barátai feleségei, akik hol egy gondosan megtervezett ebéddel, hogy egy franciásan könnyű vacsorával, hol pedig művészi gonddal összeállított ajándékkosarakkal keresték a kegyeit. Legjobb borait rendre rajongói feleségei, húgai és nővérei küldték el neki, de például a szinte szertartásos rendben megkezdett reggelik legfőbb tartozékát, egy Marseilles-ből kapott speciális kávékeveréket is egy nagyra becsült asszony, Fritsch Estrangin küldte neki.

 

* * *

 

Sikerének egyik titka talán épp ez a mértékletesség volt: sosem követelt többet a sikerből, az elismerésből, mint ami jogosan járt neki. Azoknak az embereknek írt, akikkel délután az egészségére koccintott, azok hallgatták zenéjét, akikkel esténként báltermek csöndesebb szegleteiben művészetről, természetről, tudományról beszélgetett.

 

Nem akart többet szüretelni, mint amit a tőke kínált, nem akart többet kiinni, mint ami a pohárba belefért. Ahogyan a zenéjére is jellemző volt az egyszerűség és az egyszerűségbe oltott intenzitás, úgy az italok terén is a cseppjeiben is beszédes, az azonnal és bőbeszédűen kitárulkozó borokat szerette. Nem akart kancsónyit inni ahhoz, hogy megértsen valamit a csodás nedűből, szerette az egyértelműséget, a markáns arcélt, a karakteres vonalvezetést.

 

A klavikord képét Pax:Vobiscum készítette.

A cikk forrásául D. Slugen és Zuzana Vitálova Zene és bor című kötete szolgált.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!