Kékfrankossal randiztam a sienai dóm árnyékában
...de előkerült a chianti és a Brunello is
2018-08-07 | Füle Lídia
Munkám ismét olasz földre szólított, de a folyékony fekete arany (olajipari vállalatnál dolgozom) pénzügyi kérdéseit megelőzően ismét a folyékony vörös nyomába eredtem. Dél-Toszkána fellegvára Siena, ahol méltán világhíres dómjának tőszomszédságában egy ékszerdobozra bukkantam, tele szebbnél szebb drága kincsekkel.
Siena – Firenze mellett – Toszkána „második” fővárosa, alapítása Augustus császár nevéhez kötődik, az első írásos emlékek a Kr. utáni hetvenes évekre tehetők. Sienát a középkorban püspöki székhely státuszán túl a Rómába vezető kereskedelmi útvonalak fontos csomópontjaként tartották számon. A bor is az értékes árucikkek között szerepelt, ami létfontosságú gazdasági bevételt hozott, és hozzájárult a város gazdasági fellendüléséhez.
A Tirrén-tenger partja mentén húzódó Toszkána a sangiovese szőlő hazája. A sangiovese őshonos szőlőfajta, a neve annyit tesz: „Jupiter vére”, ami latin eredője, a "sanguvis Jovis" magyar fordítása. A toszkán chianti a késői érésű, bazsalikomos, rozmaringos és erőteljes szárított paradicsomos ízjegyekben gazdag, hordóért hálás sangiovese legismertebb bora; „szülőapja" az Olasz Királyság második és később hetedik miniszterelnöke. Bettino Ricasoli báró az 1860-as években a politika mellett borászattal is foglalkozott. Különösképp a házasítások ízkavalkádja adott számára igazi kikapcsolódást az államügyek után; az ő nevéhez fűződik a chianti receptjének megalkotása 1872-ben.
Amíg Ricasoli báró északon a chianti „poligámiájáért” felelt – kísérletei során a sangiovese-t „finomította” canaioloval, majd pedig fehér fajtákkal, mint malvasia és trebbiano –, addig délen Jupiter vére Montalcino (Brunello di Montalcino) és Montepulciano (Vino Nobile di Montepulciano) városkával vált eggyé.
Ékszerdobozunk, ahol a borvidék borait kóstoltuk, egy nyugdíjas házaspár által működtetett parányi borszaküzet. Az Enoteca Cantina in Piazza a tulajdonosok saját ízlését tükröző, toszkán borvidékre specializálódott vinotéka, annak gondosan válogatott tételeit kínálva. Elmondható, hogy az ilyen típusú borüzlet kevésbé jellemző a borvidékek fővárosaiban – főleg a turistákat vendégül látó óváros területén, ahol többnyire helyi sajtoktól, sonkáktól, szalámiktól roskadozó enoteca vagy salumeria vár bennünket; ezekben a palackos borértékesítés mellett a helyben fogyasztás nagyobb szerepet kap.
Szíves vendéglátóimtól bohókás olasz-angol nyelvkavalkád segítségével szívtam magamba az információt. Érdeklődésemre elmondták, hogy a borboltjuk vásárlóinak többsége siena-i lakos; őket az olasz turisták követik, és egész kis létszámú a külföldi vásárlók száma. A helyiek többsége a mindennapok borát hipermarketekben szerzi be; tőlük különleges alkalmak előtt, vagy ajándékvásárláskor kérnek tanácsot.
A kérdésemre, hogy van-e rangsor a sangiovese-alapú toszkán „sztárok” – chianti, Brunello di Montalcino, Vino Nobile di Montepulciano, vagy a kevésbé ismert apellációk mint Carmignano, Morellino di Scansano vagy Colline Lucchesi – között, a válasz határozott igen volt. Siena és környékének lakosai szívesebben élnek a saját földjük adta nedűvel, a chiantival. A „miért" kérdésre kapott válaszokat pedig az alábbiakat szedtük csokorba:
- A sangiovese esetében a tanninok kevésbé selymesek és jóval határozottabbak a francia eredetű nemzetközi fajtákkal (cabernet franc, cabernet sauvignon, merlot) összehasonlításban. A gyümölcsös jegyek helyett a szőlőfajta fűszeressége a hangsúlyos. A fajtán belüli eltérést nemcsak a terület, de a használt klón is erősíti. Amíg a Brunello és Vino Nobile di Montepulciano alapja a sangiovese rosso, addig a chianti domináns klónja a sangiovese piccolo.
- A déli Brunello alapanyaga alacsonyabb tengerszint feletti magasságon terem, ahol a melegebb mikroklíma nagyobb testet, potenciálisan kevesebb savat, magasabb alkoholt eredményez a boroknál.
- Délen a mészkőben gazdag talaj további extra erőt kölcsönöz a bornak, amit a hosszabb hordós és palackos érlelési időszak képes csak megszelídíteni.
- A Chianti Classico zónában a talajt pala és anyag keveréke alkotja, amit az olaszok a „galestro" néven illetnek. A talaj eredménye a magasabb sav, a hosszabb lecsengés, némi piros gyümölcsös „felütéssel”.
Az előbbi pontok együttes eredménye a legfontosabb különbség: az érlelési időszak és ezzel együtt az ízvilág eltérése. Amíg a chianti 11 hónap hordó után palackba és piacra kerül, addig a Brunello legalább két év hordós és 4 hónap (Riserva esetében 6 hónap) palackos érlelést kíván..Utóbbiaknál magasabb árfekvésért cserébe komplexebb ízjegyeket élvezhetünk. A feketebogyós gyümölcsöket kiegészíti a hordós és palackos érlelés ízvilága – (vörös) bors, aszalt füge, avar, gomba, édes dohány és egy jó adag eszpresszó, egy kis állati bőrösséggel.
Az elméleti alapok után valami újra vágytam. A nagy nevek – chianti és Brunello – után egy kisebb és ismeretlen irányába hajtott a kíváncsiság, amire a házigazdák egy pillanat alatt számtalan megoldást nyújtottak. Egy Vízöntőnek (a csillagjegyem) a sorsdöntő mi más lehetne, ha nem a tenger közelségéből fakadó befolyásoló tényezők. Végül egy Morellino di Scansano került a hátizsákomba, ami Sienához közel, a Tirrén-tenger partja menti Maremma vidékén kerül a palackba.
A morellino a sangiovese regionális helyi neve, eredete a mai napig tisztázatlan. Utalhat a morello – olaszul barna – színre, ami a régió lovainak jellegzetes barna színe, de származtatható a „morello” névvel illetett helyi cseresznye színéből is. A regionális szabályozás szerint a „nagyokhoz” hasonlóan a palack legalább 85%-ban sangiovese-t kell tartalmazzon. A hordós érlelés viszont nem előírás, így sok esetben a Morellino egy friss, ropogós, gyakran „harapós” tanninú bor. A kiválasztott tétel itthoni kóstolásakor hozta az erőteljes tanninbomba jegyeket, domináns meggyes fanyarsággal, némi erdei talaj adta földességgel, amit igazán különlegessé a tenger felől érkező sós levegő tett. Ez a terroir kölcsönözte sós lecsengés tette a Morellino di Scansano-t igazán különlegessé.
A sikeres „zsákmányolás” örömmámorában úszva épp búcsúzni készültem, amikor az „ungherese” leányzónak az orra alá dugtak még valamit: Bátaapáti Kékfrankos 2000. Kicsi buksimban futott a szoftver és kellett néhány másodperc, amíg a Morellino „extázisból” képes voltam magam áthelyezni az Antinori család magyar ültetvényére, a Tolna megyében 180 hektáron gazdálkodó Tűzkő Birtok immáron 18 éves kékfrankosára. Az érzés leírhatatlan, én most mégis megkísérlem! Toszkána második legjelentősebb városában, a sangiovese borok paradicsomában, Siena város prominens dómjától kőhajításnyira egy palackon ezt olvashatom: „Kékfrankos”. Szekszárd nem kevésbé elismert, egyéniségében a sangiovese-vel vetekedő kárpát-medencei szőlőfajtájának nevét! Csoda, hogy elérzékenyültem?
Fotók: Füle Lídia
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!