Ludwig van Beethoven

Zeneszerzők és boraik 3. rész

2014-10-13 | Fejérvári Gergely

Bár a klasszikus zene napjainkban nem örvend akkora népszerűségnek, mint a korábbi évtizedekben, a g-g-g-esz/f-f-f-d hangsor mégis szinte mindenki számára ismerősen cseng. Ez ugye a Sors szimfónia indító dallama. De ha ezt nem is, azt mindenki tudja, hogy ezeket a hangokat üti le egy szeretnivaló bernáthegyi a népszerű vígjáték elején…

Van, aki szerint a bécsi klasszicizmus betetőzője, és van, aki a romantika elindítóját látja benne. Van, aki szerint ösztönös zseni, és van, aki a zeneirodalom legnagyobb koponyájának tartja. Van, aki lenyűgöző érzékiségét dicséri, de van, aki éppen elmélyült intellektusát. Ahol ennyi vélemény ütközik, ott nyilván senkinek sem lehet igaza, vagy éppenséggel mindenkinek igaza kell hogy legyen valamilyen mértékben.

Beethoven nem volt a szó mozarti értelmében csodagyerek, pályája egy tudatosan kiérlelt művészi ívet követett, aminek logikájába azért bőségesen belefértek meghökkentő fordulatok, kikerülhetetlen tragédiák. Zenéje egyszerre hagyománykövető és merészen új is: tanulmányait a kor nagy mestereinél, Salierinél és Haydnnél végezte (Mozarthoz egy sajnálatos családi tragédia folytán nem juthatott el), ugyanakkor merészen alkalmazta IX. szimfóniájában a kórust, amely a Schiller tollából származó Örömóda néven elhíresült vers szövegére épül.

Tradíció és modernitás. Hány meg hány borászat határozza meg saját hitvallását e két fogalom mentén! Mert, ahogy a zenében is állandó az anyag: a hang, úgy a borászatban is évezredek óta a szőlő van ott, a szőlő és semmi más – ebből kell megalkotni a legjobbat hozzáértéssel, fantáziával, szorgalommal és szeretettel.

És ahogy Beethoven tanult a nagy elődöktől, a bécsi klasszika zsenijeitől, de túl is akarta szárnyalni őket, úgy veszi át a fiatalabb is az idősebbtől a borkészítés minden csínját-bínját, és ugyanígy tisztelettel bár, de a felülmúlás művészi ambíciójával lép fel – ellenük.

* * *

Ludwig van Beethoven 1770-ben született Bonnban. Mivel december 17-én keresztelték meg, azt sejti a zenetörténet, hogy december 16-án láthatta meg a napvilágot. Egy akkori édesapa vagy édesanya még nem bízhatott annyira a jövőben, hogy hetekig halogassa gyermeke templomi bemutatását. Egyrészt akkor még szokás volt, hogy az ajándékért – hiszen a gyermek: áldás – azonnal hálát kell adni az Istennek, másrészt a nagy arányú gyermekhalandóság miatt sokszor nem is lehetett várni a kereszteléssel.

Ahogy egy kiadós eső után a gazda sem várhat a permetezéssel, hogy lemossa szőlőjéről a megtelepülő kártevőket, úgy egy igazi szülő is szenvedett volna, ha a keresztvíz nem mossa le azonnal gyermek lelkéről az áteredő bűn szennyét.

Beethoven tehát vallásos családba született, ám ez a vallásosság sajnos a hétköznapokon nem hagyott nyomott. Apja szerette a bort, de nem az ínyenc italfogyasztók, hanem a féktelen alkoholisták mohóságával – a fiatal Ludwig sokszor esett áldozatul apja részeges dührohamainak, nem kevésszer súlyos veréseket is el kellett szenvednie tőle. Első találkozása a nemes nedűvel nem mondható éppen ideálisnak tehát, de szerencsénkre ez későbbi viszonyukra nem volt negatív hatással. És hogy mi volt a verések oka az eszetlen dühöngésen túl?

Nos, a nem különösebben tehetséges udvari muzsikus édesapa a Mozart család példájából kiindulva csodagyereket akart nevelni fiából, aki azonban erre alkatilag volt alkalmatlan. A kibontakozás minden lehetőségét fiában felfedezni vélő apa a tehetségtelen emberek türelmetlenségével követelte tőle a mind jobb és jobb előadásokat, a napi 10-12 óra gyakorlást, az éjszakába nyúló kottatanulást, a végtelenbe nyúló ritmusgyakorlást, és még rengeteg olyan dolgot, ami a 7-8 éves gyermek számára a lehetetlennel ért fel.

Úgy viselkedett, mint az a szőlész vagy borász, aki már az egyéves oltványoktól termést vár, aki nem metszi vissza a vesszőket, hogy mielőbb fürtöt nevelhessen rajtuk, aki agyontrágyázza a tőkéket, hogy azok önmagukat felemésztve hozzák az újabb és újabb hajtásokat, vagy aki idő előtt szüreteli le a termést, és inkább megcukrozza a mustot, csak hogy mielőbb a hordóban tudhassa.

Ludwig van Beethoven

De a természet nem hagyja megerőszakolni magát, megbosszulja a rajta elkövetett bűnöket. És hogy a virág kelyhét sem lehet időnek előtte kitárni, úgy az ifjú Beethoven is bezárult apja előtt, hogy azután érett ifjúságában nyíljon meg a világ számára.

* * *

Pedig indulását sok dolog nehezítette. 17 éves, amikor Bécsbe utazik, hogy a kor legkiválóbb zsenijénél, Mozartnál tanulhasson, ám utoléri a hír: édesanyja meghalt, így visszautazik Bonnba, ahol évekig egyedül neveli két öccsét. 1792-t írunk, amikor Waldstein gróf támogatásának köszönhetően az osztrák fővárosba költözhetett, és a már említett nagyságoknál tanulva pallérozhatta alkotó- és előadóművészi képességeit.

1795 tavaszán lépett először a nyilvánosság elé B-dúr zongoraversenyének előadásával, és a nagysikerű koncertet ettől kezdve rendszeres alkalmak követik. Ám ugyanaz az esztendő, ami a sikert hozza el neki, egyben élete tragédiájának kezdete is: ekkor jelentkeznek nála először a korai süketség jelei. A felismerés, hogy elveszítheti hallását annyira megtörte az ifjú komponistát, hogy az öngyilkosság gondolatával is komolyan foglalkozott.

Végletekhez vonzódó természetét jelzi az is, hogy szerelmei mind reménytelen, eleve kudarcra ítélt szerelmek voltak: idősebb, férjezett vagy magasabb rangú hölgyek és asszonyok kegyeit kereste – nem is nősült meg egész élete során. Ezek voltak életének legkomorabb évei.

Ahogy a természet rendjének vette az ember a gyermekek halálát vagy az idősek elmúlását, olyannyira természetellenesnek érezte az erőtől duzzadó ifjúság megtörését. Beethovent is ez a korszaka viselte meg leginkább; ekkor még nem volt meg a bölcsességnek és felülemelkedésnek az a képessége benne, ami a legsötétebb, legmélyebb vörösborokban rejlik, és amit ezek szeretetével és élete tapasztalatával idős korára megkapott.

Cikkünket holnap ITT folytatjuk.

Címkék

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!