Minden kurzus új kihívást jelent
Mészáros Gabriella a Borászok Barátja
2014-07-20 | Tóth Adrienn
Miután mélyinterjút közöltünk az idén Borászok Borászának választott Berecz Stéphanie-val, most a másik díjazottal, Mészáros Gabriellával beszélgettünk, aki férjével, Rohály Gáborral szintén meghatározó szereplője a hazai boros közéletnek. Gabriellát saját boros emlékein, tapasztalatain túl arról faggattuk, hogy mi tesz valakit sikeres borkóstolóvá, és hogy az immár több évtizede boroktatással foglalkozó szakember hogyan látja a magyar borpiac jelenét, jövőjét.
Mit gondolsz, ha azzal az önmagaddal szembesülnél, aki annak idején komolyan elkezdett foglalkozni a borokkal, mi lenne a legnagyobb meglepetés, változás az akkor elképzeléseidhez, elvárásaidhoz képest?
Nagyon régen, még a ’80-as évek végen kezdtünk el borral foglalkozni. Kétségkívül sok fejlődés történt azóta, de mégsem vagyok igazán elégedett. Sokkal több tudatosságot vártam akkor, amikor elkezdtünk a borok kapcsán szétnézni a világában. Teljesen természetesnek hittem, hogy amit mi, kívülállók látunk, azt mindenki más is látja, és ennek megfelelően mindenekelőtt a minőséget tartja követendőnek. Ez nem feltétlenül valósult meg. Viszont nem várt fejlődést mutatnak a tokaji száraz borok, és örülök a kadarka és a kékfrankos sikerének is.
A saját borismereti fejlődéstörténetedből kiemelnél néhány fordulópontot? Eseményt, borokat, beszélgetéseket, amelyek markánsan megváltoztatták az elképzeléseidet a korábbiakhoz képest?
Nagyon sok meghatározó élményem volt, kezdetben a saját szőlőnkkel, borainkkal kapcsolatban. Innen csak egy lépés volt Csopak, Focht Géza (ő volt a legelső Év Borásza de nem palackozta a borait.) A Berekhát-rizlingjei magas mércét állítottak föl az összes borász számára, már ami saját elvárásaimat illeti. Rengeteget tanultunk Ausztriában, de az igazi meghatározó élményt Ruszt és az ottani oktatás jelentette. Lynn Sheriff MW órái sorsdöntőek voltak, nagyon sok alapvető ismeret megszerzése kapcsolható az ő nevéhez.
A személyeddel leginkább az oktatói tevékenységet kötik össze. Hogyan kezdődött?
A tanítás nagyon közel áll hozzám, bár ezt korábban nem tudtam. Valójában Rohály Gábor szinte erőszakkal vett rá annak idején arra, hogy kiálljak előadni, ezt ma már hálával emlegetem.
Minden új kurzus új kihívást jelent. A húsz év alatt nem tudok olyan csoportot mondani, amelyikre ne emlékeznék vissza örömmel. Nagyon jó látni, ahogy nyílnak a hallgatók minden előadás után.
Talán van érzékem ahhoz, hogy tapasztalatot, tudást adhassak át a hallgatóknak. Talán azért sikeres a Borkollégium, mert a hallgatók is érzik, hogy mi ezt alapvetően nem üzleti érdekből tesszük, hanem elkötelezettségből. Kaptunk valamit, amit kötelesek vagyunk tovább is adni.
Számtalan diákkal találkozol. Mi tesz valakit tanulóként sikeressé?
Az, hogy kiből lesz jó kóstoló, nyilván több tényezőn múlik. Valamilyen fiziológiai adottság biztosan kell hozzá, de ahogy Rohály Gábor is tanítja, a borkóstolás alapvetően az agyban zajló folyamat. Mint ilyen, tehát szerintem jórészt intelligencia kérdése. A legsikeresebb borkóstolók sokkal nyitottabbak, érdeklődők, alapvető tudásvággyal rendelkeznek. Velük biztosan gyorsabban és hatékonyabban lehet haladni.
Borszakértőként, boros oktatóként rengeteg kóstolón, vacsorán veszel részt. Van közülük olyan, amelyik különösen emlékezetes?
Emlékezetes borélményem rengeteg van, de egyáltalán nem a legdrágább borokra emlékszem feltétlenül a legszívesebben. Valójában stílust is nehéz lenne megnevezni, amihez vonzódom, az izgalmas, egyedi, őszinte borok bárhol felbukkanhatnak. Sajnálom, hogy mi magyarok még mindig nagyon sok bort túl fiatalon fogyasztunk el. Az érett, teljesen kiteljesedett borokat kedvelem, amikor már érezni lehet ezekben a borokban a teljességet.
Őrzök magamban néhány felejthetetlen beszélgetést az utóbbi évtizedek terméséből, amelyek komoly hatással voltak rám. Ilyenek például azok a diskurzusok, amelyek a tokaji valósághoz térképezték fel. Bodnár Sándor, Bacsó András és Szepsy István nevéhez köthetők leginkább ezek az alkalmak.
Sok minden letisztult ezeken az eszmecseréken keresztül. De ugyanilyen fontos volt számomra sok, még a '90-es években folytatott beszélgetés Tiffán Edével, Gere Attilával, Vesztergombi Ferenccel. Sokat tanultam Josef Schullertől éppen úgy, mint René Renoutól.
Ő amellett, hogy kitűnő édes borokat készített a Loire mentén, Bonnezeaux-ban komoly tisztséget töltött be a ’90-es években a francia boradminisztrációban is. Ezért számos kérdésben olyan látásmódot adott, amit mi akkoriban itthon semmiképpen nem tudtunk megszerezni. Mellesleg, a náluk tett látogatáshoz köthető chenin blanc csodálatom eredete is.
Sok időt töltöttem Julia Hardinggal, azzal a Jancis Robinson hátterében dolgozó, elképesztően szívós és intelligens MW-vel, akitől szintén nagyon sokat tanultam. Ezek remek emlékek, melyekre mind a mai napig tudok építeni.
Mi az a tudás a borokkal kapcsolatban, amit a legnehezebb, és mi az, amit a legkönnyebb átadni?
Azt, hogy a tanítás szeretete honnan ered, valójában nem tudom. Édesapám a Műszaki Egyetemen már a vasdiplomáját is megkapta, ő kimondottan jó előadó, de hogy én mennyire tudom átadni, amit szeretnék, azt nem igazán tudom felmérni.
Néha azért megdöbbenek rajta, hogy a számomra teljesen nyilvánvaló illatok, ízek, tapintások, érzetek mennyire nem azt jelentik a hallgatók számára, mint nekem. Egyértelmű, hogy amit az érzékszerveinkkel felfogunk, az kezdetben még csak a magunk számára értelmezhető információ. Ahhoz, hogy ebből valódi borértékelés legyen, rengeteg tapasztalatra és ismeretre van szükség.
A hallgatókat rá lehet vezetni sok apróságra, elmondhatjuk, hogy hol mit és milyen módon lehet érezni egy-egy borral kapcsolatban, de a kellő tapasztalatot mindenkinek magának kell megszereznie. Útmutatókat ki tudunk helyezni a borvidékeket, szőlőfajtákat, borstílusokat, sőt minőségeket illetőn is, de a végső ítéletet mindenki csak maga képes kimondani.
Nagy vonalakban mit gondolsz, mik a hazai borászat utolsó negyedszázadának legfontosabb eredményei, és melyek a borászat azon területei, amelyekre a jövőben koncentrálni kellene?
Sok jó dolog történt az elmúlt évtizedekben – főként az utolsóban –, de azért korántsem lehetünk elégedettek azzal, amit a hazai borszínpad mutat. Vannak remek termőhelyeink, jó szőlőfajtáink, vannak kiváló termelők, csak éppen az egésznek nincs használható kerete. Jól induló apró részletek komoly tudatosság és építkezés nélkül. Sokan teszik kifogástalanul jó helyen a dolgukat, de nagyon sokan éppen hogy nincsenek a megfelelő helyen.
Meggyőződésem, hogy az alapoknál kellene végre rendet teremteni, országos szinten felmérni a képességeket, lehetőségeket és igényeket, elsősorban a piacot – a hazait. Nem gondolom, hogy a borainkat feltétlenül külföldön kellene eladni. Nyilván vannak olyan anomáliák, aminek a hatása csak egy-egy nagyobb külföldi értékesítésben oldható fel, de nem ennek kellene a fő iránynak lennie.
Évek óta tudjuk, hogy borhiány van Magyarországon. Túl sok hitvány külföldi bor áramlik be az országba, ugyanakkor azt is látni kell, hogy itthon nagyon sokan túl drágán termelnek nem feltétlenül kifogástalan borokat. Ezt a kérdést kellene először rendezni, nem csak a prémium kategória szereplőivel kellene foglalkozni.
Persze ez sokkal kellemesebb része a borászatnak, de nem itt vannak szerintem a legkomolyabb problémák. Jó lenne, ha kitisztulnának a borvidékeink szőlőfajták és borstílusok szempontjából. Sokkal többet kellene áldozni oktatásra, tanulmányutakra, kóstolásra.
Termelőink – tisztelet a kivételnek – nagyon kevéssé jártasak a világ boraiban, sajnos sokszor még mindig a szocialista nagyüzemi hagyományok mentén próbálunk helyzeteket megoldani, pedig erre már sehol senki nem kíváncsi. A világ nagy borai élelmiszer-készítéshez is megfelelő tisztaságú épületekben születnek, általában a föld felett. Ez nem mérettől és tulajdonosi szerkezettől függ.
Ha körülnézünk a világban, a legtöbb értékelhető bornak csak az árában lehet érezni azt a különbséget, hogy mennyire koncentrált egy alapanyag, vagy éppen nem az. A technológiai tisztaságon nem. Tudom, hogy nagyon sok különféle érdek sérülne, ha végre tiszta víz – és persze bor – kerülne a hazai poharakba. De igazán nem tudom, van-e még mire várnunk.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!