Stefan Gates: A gasztronauta
Szakácskönyv csak bevállalósoknak!
2008-06-21 | Vizi CsengeEgyik nap épp reggelimhez ültem le, hogy elfogyasszam jól megérdemelt kávémat és szendvicsemet a kimerítő alvás után, amikor is kezembe vettem Stefan Gates A gasztronauta című könyvét, hogy egy picit még ínycsiklandóbbá tegyem ezt a pár kellemes percet a napi rohanás előtt. Hát, majdnem a torkomon akadt az egyik falat. Vagy az egyik korty? Már nem is emlékszem, annyira sokkoló volt az első mondat a könyv 76. oldalán: Az ember termése, majd a következőn a Köröm. Nem tudtam, hogy vajon ez most még az álmom része vagy valóban egy újító, bevállalós gourmet könyvét tartom a kezemben. Esetleg csak büntetés, hogy nem az első oldalon kezdtem az olvasást?
Talán elsőre tényleg megmozdul a gyomrunk, de ne engedjünk neki, uralkodjunk magunkon! Hisz ha az ember elkezd olvasni egy könyvet, akkor az elején kezdi, nem rögtön a közepén! Nem érdemes a példámat követni, mert akkor jó időre a „ki kellene már olvasni ezeket a könyveket” kupac alján landolhat egy remek szakácskönyv. Hogy miért? Mert azt gondolhatnánk, hogy amiben gyomorforgató ételkülönlegességek vannak, az már nem is lehet jó vagy hasznos. Holott csak esélyt kell adni szegénynek!
Az esély meg is adatott! Akkor épp a Miért ne együnk rovarokat? fejezetnél sikerült kinyitni a könyvet. Elolvastam. És hát kulináris élvezetek ide vagy oda, ez a rész a termeszeivel, tetűivel és lárváival még mindig nem keltette fel az érdeklődésem. Vagyis ez nem teljesen igaz, mert már ropogtattam olívaolajban átsütött cserebogarat, aminek íze és bizarrsága maga volt a csoda. Azonban a könyv ismét a paksaméta alján landolt. Valahogy mégsem bírtam nyugodtan elaludni esténként. Mert izgatta a fantáziámat ez a pár elolvasott oldal. Vajon mit tartogathat a többi?
Nem könnyű szavakba önteni, talán inkább étel kreálmányokba kellene… De az itt nem sokat árulna el a leendő olvasóknak. Viszont harmadik nekifutásra már sikerült az elején elkezdenem a mű olvasását és rá kellett döbbenem arra, hogy ez jóval több egy szakácskönyvnél. Bár több olyan – lehet, hogy csak számomra furcsa és nem túl hasznos – ötlettel indítja a bevezetőt, mint az aranyozott sült kolbász elkészítése. Kicsit eszementnek tűnhet ez az ötlet, de ha jobban belegondolunk, csodás kis trüffeleket is szoktak arannyal díszíteni. Majd egy igen fontos momentum következik jópár oldalon keresztül taglalva: a nagymamák tojásfújó képessége. Ez a csupán feltételezés kissé kudarcba fulladt vállalkozása a fújómesternek, ugyanis előzetes elvárása ellenére (miszerint a nagymamák nem tudnak tojást fújni tesztjének eredménye alapján) 10 nagymamából kilenc biztosan mozog ezen a területen, de nem lehet ám ilyen könnyen feladni, hisz az az egy maradék idős hölgy bizony kitörő lelkesedéssel fogadta a fiatal mester fortélyait
Ha már a fortélyoknál járunk, akkor talán érdemes megemlíteni a Hogyan készítsünk...? oldalakat. Ezek között a nagyon bonyolulttól kezdve a teljesen kivitelezhetetlenen át, egészen a mindennapokban hatalmas élvezetét nyújtó ételkonstrukciókig sok-sok praktika megtalálható. De talán az egyik legérdekesebb a margarin készítése, melyet hatalmas odaadással fogadhat a leendő „vaj” készítő, azonban a végére vigyáznunk kell azzal, hogy nehogy mélydepressziós ugrásba kezdjünk. Ugyanis a vaj nem margarin és a margarin gyártása otthon kivitelezhetetlen, hacsak nem rendelkezünk egy üzemmel a kert hátsó részében…
Ezután következett a kedvenc részem, vagyis a Kalandok a lakomák világában fejezet. Ez egy igazi gasztrotörténelmi bemutató kegyetlen jó humorral fűszerezve. Élvezet olvasni a történelem nagy zabálásainak részleteit, amit saját kis otthonunkban is megvalósíthatunk, ha merészek és a legtöbb esetben vastag pénztárcájúak vagyunk. Ilyen például II. Assur-nászir-apli (Kr. e. 883-859) partija, aki csupán annyit tett, hogy mindenkit, akivel találkozott, meghívott vacsorájára. Így a népes kis társaság, vagyis 69 574 vendég tíz napon át ehette és ihatta magát degeszre. Ezt csinálja utána valaki!
Aztán itt olvasható a már említett Miért ne együnk rovarokat? szösszenet is, de akit továbbra is a kulináris titkok vonzanak, azoknak akad még Bacchus-i orgia rendezésére tipp és Nagy-Brittania régi kulináris előnyének elvesztéséről agonizáló sorok.
Na és innentől kezdve már csak merészeknek ajánlott a könyv további olvasása, ugyanis jön a kannibalizmus! Az író felmérést végzett, hogy az emberek saját magukat finomnak tartják-e. És csodák csodája, a válaszadók 54%-a bizony szívesen megetetné magát egy másik embertársával, vagyis finomnak tartja magát. És hogy még kit ennének meg szívesen? Természetes egy szexis férfi és nő, vagyis Brad Pitt és Kylie Minogue tanyázik az első két helyen. És hogy melyik testrészbe harapnának bele legszívesebben a modern kannibálok? A comb és a fenék fej-fej mellett küzd az első helyért. Vajon nők vagy férfiak voltak a megkérdezettek?
Stefan Gates utánajárt annak is, milyen törvények vagy jogszabályok tiltják az emberi test kulináris élvezetekre való felhasználást. Böngészte az interneten a Brit Királyi Ügyészi Szolgálat honlapját, megnézte a belügyminisztérium ide tartozó passzusait, de nem derült ki, hogy az emberfogyasztás illegális-e, illetve ha már valaki evett és napvilágra kerül e hír, akkor az mivel büntetendő. Ezután már más nem maradt, mint meglátogatni a helyi rendőrőrsöt. A fiatal rendőr barátságos volt vele, de azért az arcára kíváncsi lettem volna, amikor az író megkérdezte tőle: Illegális az emberevés?
Végül csak nem sikerült kideríteni, hogy hány év börtön vagy mekkora pénzbírság vár az emberi húsra vágyóknak. Ennek örömére több recepttel is megörvendezteti az olvasókat az író, például sült méhlepénykenyérrel, pácolt bűnözővel. Fanyar és arcizmokat megmozgató humora ezután kissé morbidra vált. Az ember termései következnek: köröm, fika, var… Ugye ne folytassam? És bizony részletes beszámolót olvashatunk ezek „kulturált” elfogyasztásáról is.
Aki nem akar fogyókúrázni, annak ajánlott pár oldalt átlapoznia, bár így meg épp az afrodiziákumok sikamlós témájába ütközhetünk. De ez már sokkal kellemes téma lehet egy randin, főleg ha jól ki is válogatjuk az ételek alapanyagait és még egy kis kőrisbogár porral is meghintjük, szinte biztos a győzelem! Csak érdemes a mennyiségekre figyelni, hisz a túl sok semmiből sem jó, kőrisbogár esetén is inkább kerüljük el az émelygést, amit e rovar hamujának túladagolása okozhat! Amit viszont sosem szabad kihagyni az afrodiziákumok listájáról, sőt érdemes az első helyre tenni, az az alkohol.
Ami ezután jön, az maga a gasztrokultúra fellegvára, a csoda, mely csak az e művet olvasónak adatik meg! Receptek kavalkádja fogadja a lelkes rajongókat a könyv második felében. Érdekesség, hogy minden egyes étekhez zenei aláfestést is olvashatunk, jól kiválogatva, alkalomhoz illően. A fejezetek további sorrendje pedig segít az épp aktuális alkalomhoz megfelelő recept kiválasztásában.
A Magamutogatás romantikusoknak ételei olyan különleges összetevőkkel és technikákkal készülnek, amik garantálják, hogy jó ideig szóbeszéd tárgya leszünk. Ilyen például a Lazac ceviche Issey Miyake-ban fürösztve, melynek legfőbb alapanyaga 2 teáskanál after shave. Vagy akár a Buckinghamshire-i baconös borz, mely egy igazi angol puding és egyáltalán nincs szükség elkészítéséhez borzra, de azért hangzatos egy név. A sorban a kalandorok receptjei következnek, akik még az eddigieken is túl merészek, vakmerőek és bátrak. Itt aztán összefut a nyál a szájban rendesen, hiszen a tengeri sün ivarszerveitől kezdve a galambpitén át, egészen a vödörkrémig minden ehető, csak gyomor kell hozzá.
Már majdnem a könyv végén járunk, amikor is egy igazán szívmelengető téma következik, vagyis a Nagy tervek a végzet férfiúinak és asszonyainak. A kérdés ezután csupán annyi, hogy ezek tervek is maradnak, vagy megvalósítjuk őket. Ugyanis ezek már a slow food kategóriába eső ételek. Na jó, nem a szó szoros értelmében, hanem a kivitelezésükben. Mert például disznósajtot készíteni megpróbálhatunk egy nap alatt, csak nem valószínű, hogy sikerként könyvelhetjük el a nap végén az újszülött „gyermeket”. Ha pedig van szabad két hetünk, akkor ne akarjunk mást csinálni, csakis Imut, azaz gödörben sült malacot, bárányt, szarvast vagy kecskét. De azt ne feledjük, hogy ezt panellakásban tilos kipróbálni, hiszen olyan gödröt kell ásni, amiben aztán tüzet tudunk gyújtani, rengeteg vassal kipárnázzuk, és mikor mindez már izzik, akkor indul a móka!
Az utolsó fejezet egy igazán hasznos része a könyvnek! Biztosan mindannyian mérgelődtünk már azon, hogy milyen sokféle maradék van a lakásban, de felhasználni már nem tudjuk. Ezekre ad ötletet az utolsó tíz oldalon Stefan Gates, no meg arra, hogyan lehet pár alapanyagból csodás sülteket készíteni, de hogy teljes legyen a paletta, szezonális gasztro-élvezeteknek is átadhatják magukat azok, akik kosarukba teszik eme remekművet és gasztronómiai alapismereteik bővítésére adják fejüket.
Summa summarum? Egy igazán rendhagyó könyv a piacon A gasztronauta. Valóban csillagközi utazásra hív mindenkit, aki kinyitja a címlapon Superman-t stilizált Stefan Gates szakácskönyvet. Hatalmas kutatómunka áll e mű hátterében, óriási adatbázissal, felmérésekkel és humoros történetekkel, amik színessé teszik az amúgy szürke képekkel illusztrált fekete-fehér odalakat. Minden az ételek és alapanyagaik körül forog, de nem megszokott módon, hanem merészen, felvállalva a már ehetetlen és gyomorforgató receptek kategóriáját is. Egy magyar olvasónak az angol úr humora bizarr lehet, de talán érdemes picit elvonatkoztatni a mi konyhánktól, főzési technikáinktól, és vagányan bepróbálkozni egy-két új fogással! Persze azért amihez oda van írva, hogy kipróbálásra nem ajánlott, talán fogadjuk meg a jó tanácsot!
3… 2… 1… ZERO! Gasztronauták kilövésre felkészülni!
Író: Stefan Gates
Cím: A gasztronauta
Kiadó: Alexandra Kiadó
Kiadás éve: 2008
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!