A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

„A szabadság megélése az, hogy akár jó ízlésünk is lehet”

Interjú Malatinszky Csabával

2017-05-12 | Vancsik Ivett


„A szabadság megélése az, hogy akár jó ízlésünk is lehet”

Immár hagyomány, hogy a Malatinszky pincészet csúcsborai egy szűk körű, kóstolóval egybekötött bemutatón debütálnak és előjegyezhetők. A bordeaux-i en primeur rendszer mintájára szervezett előjegyzésen ugyanakkor nem kereskedők, hanem maguk a borrajongók élhetnek az elővásárlás jogával, így biztosítva maguknak kedvenc tételeiket a még a palackozás és piacra kerülés előtt, a majdani piaci árnál jóval kedvezőbb feltételekkel. Az idén 20 éves fennállását ünneplő Malatinszky Kúria tulajdonosát és borászát, Malatinszky Csabát kérdeztük a korábbi tapasztalatokról és az idei előjegyzés újdonságairól – a válaszok pedig jócskán túlmutatnak egy kereskedelmi konstrukció tényszerű bemutatásán.


Az előjegyzés hazánkban nem igazán elterjedt módja a borok értékesítésének. Miért döntöttél úgy, hogy ebben a formában kínálod a pincészet csúcsborait?

Számomra a legfontosabb motiváció az volt, hogy ebben a formában egy bizalmas, bensőséges, személyes kapcsolat alakulhat ki a borász és vásárlói, fogyasztói között. A vásárlók tulajdonképpen egy bennfentes klub tagjai, ahol nem a külsőségek, hanem a valódi tartalom számít. Egy író-olvasó találkozóhoz tudnám hasonlítani magát az előjegyzést elindító eseményt: oldott légkörben, 70-80 borkedvelő részvételével mutatom be a borokat – a közönség soraiban pedig azok foglalnak helyet, akik már évek óta ismerik a pincészetemet, boraimat, borkészítési filozófiámat. Örömmel látom azt is, hogy a stabil, évről évre visszajáró törzsközönség mellett újabb és újabb vevőkkel bővül a kör.

Milyenek a Malatinszky borok?

A jó bor nem termék,hanem a borász személyiségének lenyomata. Nem hiszek a borrégiók földrajzi egységességében – Villány is rendkívül heterogén, így sokkal könnyebb a kultúra, a filozófia mentén hasonlóságokat, párhuzamokat találni. A bort készítő személy a fontos: ki ő, honnan jön és merre tart. A boraim olyanok, amilyen én magam vagyok; visszatükrözik a személyiségem fejlődését, a saját önismereti utam, a felismeréseim állomásait.

Miért és hogyan kezdtél el a borral foglalkozni?

Régi nemesi, földbirtokos családból származom, és bár a második világháború után a birtokainkat – sok más családhoz hasonlóan - elvesztettük, számomra a föld jelenti a stabilitást. A családunk életében mindig is helye, szerepe volt a bornak, a baráti körömben pedig a beszélgetéseket kísérték fröccsözések. Korábban a vendéglátásban dolgoztam, én voltam Magyarország első professzionális sommelier-je, a Gundel étteremben. A borkészítés alapjait Bordeaux-ban, Médoc-ban tanultam meg, így nem volt kérdés, hogy a pincészetemnek Villányban lesz a legjobb helye, ahol a klasszikus bordeaux-i fajták mellett a borvidéken kevésbé elterjedt fehér szőlőkkel, elsősorban chardonnay-val is dolgozom. A cabernet franc kiemelt szerepet kap a Kúriánál; a pincészet zászlósbora ebből  a fajtából készül, és a csúcs-házasítások gerincét is a franc adja.

 

Voltak, vannak példaképeid?

A példaképek az út elején, a mesterségbeli tudás megszerzése során sokat segítenek. Fontos, hogy a borkészítési ismeretek készségszinten működjenek – ez az alapvető szint, minden más erre kell, hogy felépüljön. Nem szabad a technológián görcsölni; én spontán módon, belső inspirációból dolgozom. Ami a bornak valódi pluszt ad, az a személyesség.

Csak az lehet egyedi, ami személyes.

Minden életszakasznak megvan a maga feladata, és akkor tudunk továbblépni, ha felismertük a tanulságokat. Én megtanultam felvállalni önmagam. Hiába is próbálnék bárkihez hasonlítani – az már nem én lennék. A szomszédom bora nem az én borom.

 

Az 1997-ben alapított Malatinszky Kúria idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A villányi pincészet 30 hektáron gazdálkodik; 2009 óta a fenntarthatóság és a természetesség jegyében a teljes szőlőművelés organikus módon történik. A cabernet franc és a chardonnay fajták kitüntetett szerepet kapnak. A magas minőség iránti elkötelezettség jegyében mind az ültetvényen, mind pedig a borászatban a kézi munka jellemző. A borok három minőségi szintet képviselnek: Signature (Classic); Noblesse (Premium), Kúria (Super premium).
Miért keresik a boraidat?

Szeretném azt gondolni, hogy azért, mert ráéreznek a harmóniára, az egyediségre. Természetesen vannak kézzelfoghatóbb jellemzők is: az egyik ilyen az érlelhetőség. A boraim tízévesen is élvezetesek, számomra ez a bor értékének egyik legfontosabb eleme. A pincészetem 20 éves történetének minden évjáratából vannak boraim, így nyomon követhetem a fejlődésüket. Nem csupán a szuperprémium szintet képviselő Kúria sorozat, de a prémium vonalon mozgó Noblesse borok is bizonyították érlelési potenciáljukat. És nem csak a vörösborokról beszélek.  A világ legszebben érlelhető száraz fehér borai chardonnay-ból készülnek – nálam a 2006-os chardonnay a csúcs, de a ’07-es és a ’09-es is kiváló formában van.  A húszéves tapasztalatnak köszönhetően már a szüretet követően tudom, hogy az adott bor mire lesz képes évek múlva. Hosszú távon gondolkodom és fontosabbnak tartom a stílust, mint a divatot. Aki a divatot követi, az mindig fáziskésésben van.

A stílus az, ami időtálló.

A mostani fogyasztói trendek mennyiben kedveznek az érleltebb boroknak?

Sajnos az üzleties gondolkodás és a technológiai szemlélet szinte kiirtotta a szofisztikált borokat. Gondolok itt arra, hogy a készletek gyors pénzre váltásának kényszere azt eredményezi, hogy a borász a szüretet követően minél hamarabb piacra szeretné dobni a borát. Az azonnali fogyaszthatóság, az édes ízérzet céljából sokszor túlérésben szüretelt szőlőből készült tömegbor nem időtálló, és gyakran nemkívánatos hibákat – brett, illó – mutat. Szerencsére a Malatinszky borok piaca stabil: a készleteink 60%-át külföldön – Nagy-Britannia, Belgium, Svédország, Norvégia, Svájc –, a vendéglátásban értékesítjük, de Prága és Krakkóban éttermeiben is jelen vagyunk. Az elmúlt húsz évben közel 40 alkalommal utaztam a Távol-Keletre, ahol saját képviselettel rendelkezünk – itt is rendkívül fontos a személyesség, az „egymásra találás” szerepe. Szűk körű, emberléptékű kóstolókon szeretem megmutatni a boraimat.

Mire számítson az, aki részt vesz előjegyzést megnyitó rendezvényen?

Elsősorban egy személyes élményre; másodsorban egy elegáns helyszínen, a Boscolo Hotel  Palota Vörös-Fehér Szalonjában megrendezésre kerülő exkluzív, kifinomult rendezvényre. Két bort mutatok be a 2016-os évjáratból, ezeket lehet majd előjegyezni: a szűretlen Kúria Cabernet Franc-t és a Kövesföld cabernet franc–cabernet sauvignon házasítást. Ezek a borok 2018 decemberében kerülnek majd a nagyközönség elé; addig a pincénkben pihennek.

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!