A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A téma Villány

A klasszikus borvidék

2009-03-25 | Tóth Adrienn


A téma Villány

Ha újkori – az utóbbi két évtizedet jelentő – bortörténelmünkre és huszonkét borvidékünkre gondolunk, egyértelmű lehet, hogy Villány a maga sokszínű, mégis jellemző boraival klasszikus kategóriává vált. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogyha egy hazai vörösbort el kell helyeznünk valahová, még mindig leggyakrabban a villányiakhoz hasonlítjunk. Így régi tartozásunknak teszünk eleget azzal, hogy Téma rovatunkban most a Villányi borvidéknek szentelünk kiemelt figyelmet.


Annak eredményével, hogy a rendszerváltást követően a Villányi borvidék volt az első, amely felébredt kombinátos-karcos álmából, mindannyian tisztában vagyunk. Ha egy borász nevét kell felidézni – és ezt a tényt több felmérés igazolja -, a legtöbb embernek villányi jut az eszébe. Ez egyértelműen annak köszönhető, hogy az első olyan borászok, akik országos hírnévre tettek szert, hazánknak ehhez a déli szegletéhez kötődnek.

És bár a tíz évvel ezelőtti eksztatikus hangulat csökken körülöttük, még mindig ők számítanak a meghatározó borvidéknek a legtöbb borfogyasztó szemében. Ehhez pedig nem elég mindössze az elsőként rajtolás ténye. Villány ugyanis azóta is keményen dolgozik. A palackokon megjelenő kikericcsel elsőként hozott látványos áttörést a hazai eredetvédelem gyakorlatába.

Sok hazai borvidék többszöri meglátogatása után azt is biztosan elmondhatom, hogy nincs még egy terület, amely így nyüzsögne. A vendégfogadás, a borkóstolóra, pincelátogatásra érkező érdeklődők kiszolgálása kiemelt fontosságú a borvidéken.

Rengeteg különböző árfekvésű és borstílust készítő pincészet, továbbá panziók, szállodák, éttermek várják a vendégeket egész évben, akik érkeznek is szép számmal, mert tudják, hogy Villánnyal biztosra mennek, a kiszolgálásban nem fognak csalódni. Nem hiszem, hogy a borvidéken lehetne olyan napszakot találni, amikor ne tudna nekünk házigazdánk előkeríteni egy egészben sült malacot.

Villány tehát nem kényelmesedett el a korán jött sikertől, minden nap, minden hétvégén keményen megdolgozik érte. És annak ellenére, hogy komolyabb borvidéki marketingtevékenységet nem folytat a szó klasszikus értelmében, ha átgondoljuk, talán mégis a leghatásosabb kommunikációs gyakorlatot alkalmazza azzal, ahogy közvetlenül a fogyasztókkal, a borturistákkal teremt kapcsolatot. Nagyon sok munkával, nagyon sok ismétléssel maguknak, az embereknek adja át a „Villány-élményt”.



A következő néhány hónapban tehát ennek, a főleg vörösborairól híres borvidékünknek a pincészetei között bolyongunk majd. Persze ez alkalommal is igyekszünk szót ejteni a bor és a gasztronómia kapcsolatáról, és kitekintünk hazánk határain túlra is. Úgy gondoljuk, érdemes lesz velünk tartani ezen a sokszínű úton. Azoknak, akik nem szeretnének lemaradni egy Villánnyal kapcsolatos írásunkról sem, ajánljuk figyelmükbe Téma hírlevelünket.

Ha érdekelnek további írásaink a témában, jelentkezz Téma hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!