A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Franciaország 2008-ban

Hűvös tavasz, sok eső, késői szüretek

2009-01-20 | Tóth Adrienn


Franciaország 2008-ban

Egymás után olvasva az egyes francia borvidékek szüreti jelentéseit, úgy tűnik, hogy mégsem elég nagy ez az ország. A legtöbb probléma ugyanis egyre ismétlődik, ahogy haladunk tovább és tovább. Szinte az egész országban gondot okozott a hűvös, esős, helyenként jeges tavasz, amelyet hasonló nyár követett, a viszonylagos érettség csak azoknál következett be, akik nem kapkodták el, és későn szüreteltek.


Már 2008. szeptember 10-én úgy nyilatkozott az ezen témában illetékes francia hivatal, hogy a rossz idő és a támogatott szőlőkivágások miatt 2008-ban 5%-kal kevesebb szőlővel kalkulálnak, mint 2007-ben, amely év szintén egy átlagos szürethez képest alacsony mennyiségűnek számított.

Hűvös tavasz, eső, jég

Kezdjük azonban az elején: az egész országra jellemző hűvös tavasz megnehezítette a virágzást, a kevesebb virág, pedig kevesebb gyümölcsöt jelent, így sok esetben eleve az átlagosnál kisebb terméssel számolhattak a termelők. Így például Elzász vidékén idén különösen kevés muscat ottonel termett. Az ehhez az időszakhoz hasonló nyár és az így átlagostól messze elmaradó érés sok vidéken, például Champagne-ban további zöld szüretekre kényszerítette a gazdákat, akik ily módon akarták elérni, hogy legalább termésük bizonyos része beérjen.

Ne feledkezzünk el emellett a viszonylag magas csapadék mennyiségéről sem, azok, akik nem permeteztek kitartóan az év folyamán, sokat veszíthettek. Emiatt 2008 feltehetően nem kedvezett a biogazdálkodást folytató szőlészeknek sem. Egy Champagne-i termelő egyenesen a penész és az ember harcának nevezte az idei évet, amely szinte emberfeletti erőfeszítéseket követelt meg a szőlészektől.

A több helyen is felbukkanó tavaszi, sőt nyári jégesők Franciaországban is – akárcsak nálunk – lokális, nem pedig általános problémának tekinthetők. Azonban a jelenséggel gyakran szembe néző Burgundiában több területet is érintettek, így Meursault, Volnay, Marsannay és Pouilly-Fuissé szőlőiben sok helyen tett kárt a jég.

Az utóbbi évek legkésőbbi szürete

A szüret a korábbi évekhez képest mindenhol sokkal később zajlott le. Van, ahol azonban ez nem okozott gondot. A Loire-völgyében például jól tudnak alkalmazkodni az évjáratok változatosságához. Ezen a vidéken a fehér szőlőkből ugyanis különböző típusú borokat készítenek: pezsgőt, száraz, félszáraz, félédes vagy édes tételeket.

Azokban az évjáratokban, amikor korán szüretelnek, több pezsgő készül. 2008-ban az időjárás által kikényszerített késői szüret azonban sok édesebb tételt eredményez majd. De hasonló a helyzet Elzászban is, itt is sokat várnak az édes boroktól, és persze a nagy favorit, Sauternes sem panaszkodhat.

És bár nem írták le a termelők az évjáratot, azt mindannyian elmondták, hogy kihívást jelentett számukra. Különösen fontos volt ebben az évben a megfelelő növényvédelem, és szüretkor a kíméletlen válogatás, csak így lehetett igazán jó bort alkotni 2008-ban.

Figyeljünk a fehérekre!

Másképp fogalmazva: a legtöbb pincészet úgy nyilatkozott, hogy az évtized átlagosnál sokszor melegebb évjárataival szemben a 2008-as inkább klasszikus elzászi, burgundi vagy Bordeaux-i borokat hoz majd. A vörösborok helyett sok esetben érdemes lesz inkább a fehérek felé fordulni. A gyakran emlegetett jó savgerinc nekik különösen jól állhat, így az elzászi borászok komoly elvárásokat táplálnak az idei rajnai rizlingekkel szemben.

Burgundiában azért lehet veszélyes a pinot noir, mert a rothadásra hajlamos fajtát igencsak kellemetlen helyzetbe hozták az esőzések. Ugyanezen oknál fogva az idei fehér Champagne-ok minősége is veszélybe kerülhet. Bordeauxban, a nagy vörös borok vidékén pedig a napfény hiánya a kékszőlőnél az éretlenség veszélyével fenyeget.

Ezen évjárat esetében érdemes a megbízható, megalkuvást nem tűrő minőség felé elkötelezett termelőket előnyben részesíteni, még ha azok valószínűleg meg is kérik ennek az árát. Hiszen ha jól belegondolunk, egy megfelelő alkoholtartalmú, tehát érett, viszont az átlagosnál később, egészséges állapotban szüretelt bor akár kiemelkedő is lehet.

Mit várhatunk tehát 2008-tól francia vonatkozásban? A legtöbb esetben valószínűleg alacsonyabb mennyiséget, a késői szüret miatt magasabb cukortartalmat. Az évet kétségtelenül a szép indián nyár mentette meg a teljes katasztrófától, fontos azonban, hogy a 2008-as borok kapcsán még nagyobb jelentősége lesz annak, hogy pontosan kitől is vásárolunk majd.

Ha érdekelnek további írásaink a témában, jelentkezz Téma hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!