A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Mert borásszal röviden beszélni ritkán lehet…

Taschner Kurt Sopronról és a kékfrankosról

2008-08-05 | Tóth Adrienn


A Soproni borvidékre érkezvén először Taschner Kurthoz látogattunk el. Miután felfrissültünk egy pohár chardonnay pezsgőtől (amiről később még részletesen szó esik), Kurtot a Soproni borvidékről és a kékfrankosról kezdtük faggatni. Gondoltuk, nekünk sem árt végighallgatni, hogy mi az, amit vendégeinek is elmond, mielőtt a mélyebb rétegek felé vennénk az irányt.


 

A bortúrákat mindig a lépcsőházban kezdem, ahol van egy szép térkép, ennek segítségével mutatom be a Soproni borvidéket. A borvidék magja egy öt kilométeres körzetben található, de ide tartozik még Kőszeg és Fertőszentmiklós is.

A Fertő part és a Rákos között vannak a legértékesebb dűlők, speciális mikroklímájuknak köszönhetően. A Fertő tónak például az éghajlat szempontjából kiegyenlítő hatása van, így annak ellenére, hogy sok esetben keleti fekvésűek, kifejezetten melegek ezek a dűlők. Ezt onnan is látni, hogy van, amikor a szőlő egy, de akár két héttel is korábban érik, mint a borvidék többi részén, de mondhatjuk úgy is, hogy itt biztosan beérik még a kevésbé jó évjáratokban is.

Sopron és Harka között már inkább fehér boros területek vannak, ahol jól terem az irsai olivér, a sauvignon blanc, a chardonnay és a zöld veltelini. Persze máshol is vannak fehér szőlők, de itt találhatók a legnagyobb tömegben, a pinot noir kivételével nem is nagyon fordul elő kék szőlő.

Azt lehet tudni, hogy körülbelül hány pincészet üzemel ezen a vidéken?

Ott kell kezdeni, hogy a korábbi nyolc hegyközséget idén összevonták, most már csak kettő van. Ezekhez kötődik körülbelül 3000 hegyközségi tag, de ennek csak az egytizede készít ténylegesen bort, a többiek értékesítik a szőlőt. Azt lehet tudni, hogy úgy 304-305 adóraktár létezik, tehát ennyien készítenek hivatalosan olyan mennyiségben bort, amit már nemcsak önmaguk isznak meg.

Ennek további tíz százaléka, tehát olyan 25-30 pincészet lehet, ahol a gazda kizárólag szőlőműveléssel és borkészítéssel foglalkoznak. Ez egy vízválasztó vonal, hiszen, aki nap mint nap érzi ennek a szakmának a gyönyörét és néha persze a kínjait, az teljesen másképp áll a dolgokhoz.



Van három nagyobb cég, amelyek az egykori állami gazdaságokból alakultak: a Lővér Pince, a Lenk Pince (korábban Vinex) és a Vincellér-ház. Van két osztrák, a Weninger és a Pfneiszl, akik közül az első már saját pincét is épített Magyarországon. De egyébként Sopronra nem jellemző a kívülről jött nagybefektető.

Annak ellenére, hogy ez a fő megélhetési forrásuk, azért gondolom, vannak eltérések a borászatok között, ha másképp nem legalább méret szempontjából!

Ha birtoknagyságról beszélünk, Luka Enikővel érdemes kezdeni, akinek három hektárja van, de innen eljuthatunk egészen a harminchektáros családi borászatokig. Ezen belül pedig mindenki másképp áll hozzá, más utat választ, persze vannak átfedések, de alapvetően a borvidék mégis egy irányba húz, a legtöbben beszállnak a csapatba.

Azért működik jól ez a csapatjáték, mert itt rájöttünk, hogy nem mehet másként, az a jó, ha mindenki el tudja adni a borát. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ahol lehet, ott közösen jelenünk meg, és kóstoltatjuk a bort.

Van olyan esemény, amelyet kiemelnél mint jelentős eredményt?

Idén a legérdekesebb - közösségi vonalon - talán az a kóstoló volt, amikor Strassbourgban jártunk, az Európa Parlamentben. (Cikkünk IDE kattintva olvasható). Azért is volt felejthetetlen ez az utazás, mert összekötöttük egy kis elzászi bortúrával, a Hügel Pincészetnél voltunk (Riekwierben). Ez egy kétszázötven éves borászat, és persze biztosan vannak új telephelyeik, de kétszázötven éve ugyanabban a pincében találhatók, ami az egyik oldalról nézve irigylésre méltó, de a másik oldalról szemlélve, az alkotás öröme náluk már jóval kisebb. Nálam még fontos szerepe van a kreativitásnak, még létrehozhatom, felépíthetem, amit eltervezek.

Sopront hazai viszonylatban a hűvösebb és csapadékosabb borvidékek között szokták számon tartani.

Az igazság az, hogy az elmúlt négy évben semmi sem volt normális itthon, de a világ más tájain se. Tavaly például augusztus 9-én leszedtük az irsai olivért, amit egyébként augusztus végén, sőt szeptember elején szoktunk szüretelni. Azt tehát nem mondhatjuk, hogy mindig hűvösek lennénk. Csapadékosak sem mindig, persze idén van eső bőven.



Ha már szóba került, akkor elmondanád, hogy alakul eddig az évjárat?

Idén a mennyiség rendben van (épp indulásunkkor szakadt egy jégeső a borvidékre, ami ezt a gondolatmenetet még nem érintette, szerk.), két hete volt jég, de csak a belvárosban. Most épp borsó nagyságúak a bogyók. Picit talán korábban vagyunk egy átlagos évhez képest, de ez nem extrém, nem mérhető hetekben. Egyébként ez az időszak a kékfrankos életében kritikusnak számít, sok múlik azon, hogy a virágzás után hogyan kötődnek a bogyók.

Talaj vonalon mit lehet tudni a borvidékről?

Azt szokták mondani, hogy Sopronban kötött, mészben gazdag, barna erdőtalaj van. Én annyit mondanék, hogy a gyakorlatban lösz és vulkán kivételével van minden. Rosszabbnak a homokbemosásos, agyagosabb talajok számítanak. A legjobb területekről így csak általánosságban beszélhetünk: jó tápanyag-ellátottsággal rendelkeznek, és megfelelő a vízmegkötő képességük.

Ott vannak például Steinereknek nevezett dűlők, amelyek nem csak azért különlegesek, mert a Fertő parton vannak, és így melegek. Nekem is van ott szőlőm. Amikor megvizsgáltuk a talajt, egy markolóval kiemeltünk egy talajszelvényt, és azt vettük észre, hogy a felső ötven-hatvan centi talaj alatt harminc centi folyami kavics helyezkedik el. Ami nagyon furcsa, de a saját szememmel láttam.

Ha a Soproni borvidékről beszélünk, nem folytathatjuk mással, mint azzal a szőlőfajtával, amit a legtöbb ember a borvidékhez köt: a kékfrankossal!

A lexikonok szerint a származása ismeretlen. Genetikai kutatásokat is végeztek vele kapcsolatban, amiből annyi derült ki, hogy nem hasonlít a nyugati szőlőfajtákra, inkább keletről, Ázsiából származik.

Közkedveltségét a borászok körében megbízhatóságának köszönheti, mert évről évre kiegyenlített, jó minőségben terem. Ez mondjuk elsősorban gyengébb évjáratokban érdekes, amikor nagyon sokat számít az, hogy legalább egy átlagos bor készíthető belőle. Számára is, akár csak a mi bortermelés szempontjából északinak számító klímánk legtöbb szőlőfajtája számára, a meleg évjárat számít előnyösnek, és persze a melegebb dűlők.

Szőlőtermesztés szempontjából ez egy átlagos munkaigényű, nem rothadékony fajta. Amíg a merlot olyan akár egy királykisasszony, aki öt dunyha alatt is megérzi a borsószemet, a kékfrankos a legtöbb helyzetben köszöni, jól megvan.

Talán ennek köszönhető, hogy Magyarország összes borvidékén megtalálható, de leginkább mégis Sopronhoz kötik az emberek.

E miatt a „Sopron, a kékfrankos fővárosa” szlogen is, és e miatt építjük fel boros programjainkat is a kékfrankos mögé, amelynek középpontjában a Kékfrankos Nyár áll. Hiszen kell valami minden borvidéknek, ami mögé fel lehet vonulni, amit már nem kell megmagyarázni.

Sopronban egyébként a tizenkilencedik század második felébe jelent meg, úgyhogy a Napóleon katonáihoz és az ő kék frankjaikhoz kapcsolódó legenda sem igaz. (Erről részletesebben olvashat a Sopron történelmével foglalkozó cikkünkben). Egyébként ebben az időben főleg három szőlőfajta volt ide telepítve, az a három szőlőfajta, ami megtalálható volt Tokaj mellett Ruston is: a sárgamuskotály, amit Sopronban weirernek hívtak, a furmint, amelyet zapfetének neveztek, és a hárslevelű, amely weissen elnevezéssel futott.

Ezek a szőlőfajták aztán a filoxéra vészt követő újratelepítésekkel eltűntek, mert a megváltozott művelésmódnak nem feleltek meg. Addig ugyanis egy speciális soproni szálvesszős művelést alkalmaztak: ez gyakorlatilag egy gyalogművelés, ahol a tőke mindössze 30-40 cm magas, és a fürt a földhöz nagyon közel van, épp ezért az érés során nemcsak a közvetlenül a nap sugaraiból származó hőt, de a földből visszaáramlót is újra tudja hasznosítani. Ma ehhez képest magas, kordonos művelésű szőlőtőkékkel találkozhatunk, amelyek 80-150 cm magasak.

A különbség a két módszer között az, hogy az utóbbival elveszítünk egy kis extra hőenergiát, és azok a fajták, amelyek ezt igényelték, ma már nem érnének be biztonsággal a borvidékünkön. Így megváltozott a fajtaösszetétel, új szőlők kerültek be, amelyek kevesebb meleggel is beérték. Próbálkozások voltak, így például a hetvenes években olaszrizlinget is telepítettek, de az végül nem ragadt meg, mert bármilyen finom bor készíthető is belőle, ideális körülmények között, egy átlagos évjáratban messze elmaradt ettől.

Ezzel a gondolatmenettel ekkor másfelé kalandoztunk. Jó néhány bor után tettem fel a kérdést Kurtnak, hogyha nem tapadna a szőlőfajtákhoz név, ami kuriozitást vagy elismertséget jelent, ha csak a szőlőt és a belőle készíthető bort tekintjük, melyik szőlőfajtával foglalkozna? Erre megint visszatértünk a kékfrankosra és Sopronra.

Sopron alapvetően kékfrankos, kékfrankos és kékfrankos. Éppen ezért idén már én is háromféle kékfrankost készítek. Van egy Klasszik, egy Weinengrund, ami dűlőszelektált és végül a még hordóban érő Kékfrankos Reserve. Azért ez a megkülönböztetés, mert igenis óriási a különbség a jobb és kevésbé előnyös tulajdonságokkal bíró területek között.

A jobbak pedig megérdemlik, hogy külön szüreteljék le őket, és a pincemunkák során is megkülönböztetett figyelemben részesülnek, például nem kerülnek acéltartályba, hanem kádakban csömöszöljük őket. És persze emiatt aztán még szélesebb az egyébként is elég változatos borkínálatom, de nem hagyhatom ki, hiszen hol mutassuk fel a kékfrankos rejtette lehetőségeket, ha nem éppen Sopronban?

Más soproni borászok is ilyen jelentőséget tulajdonítanak a fajtának? Hogy alakul a soproni kékfrankos vonal?

Nagyjából mindenki a saját arculatát próbálja építgetni. Jónak tartanám, ha mindenkinek lenne egy korrekt alap kékfrankosa, mint ahogy nálam a klasszik. E mellé aztán hozhatná mindenki a kis különlegességeit. Alapvetően az olyan palackokat, amelyek megemlékeznek arról, hogy pontosan honnan származik a szőlő, hogy mások is megismerjék a legjobb dűlőinket.

A Taschner pincészet vonatkozásában melyik a legjobb kékfrankos dűlő?

A legjobbnak nálam a Weinengrund dűlő számít, de most bérbe vettem egy másfél hektáros területet, ami a Scheichner névre hallgat, ami azért különleges, mert alacsony kordonos, itt ugye bejön a földtől való távolság szerepe, amiről korábban beszéltünk. E mellett pedig az is nagyon lényeges, hogy ezek harminchét éves tőkék.



Mit gondolsz tényleg csak az idős tőkék adhatnak nagy bort?

Bevallom én sokáig fenntartással fogadtam, hogy tényleg annál koncentráltabb-e a gyümölcs, minél idősebb a tőke. Elmondom, hogy miért voltak bennem ezek a kételyek. Úgy gondoltam, hogy a növények - akár az emberek - fiatalon dinamikusabbak, többet bírnak dolgozni, ez a legtermékenyebb életszakaszuk.

És – tudom - itt most logikusan mondhatnánk, hogy persze aztán, ahogy idősebbek lesznek, jobbat alkotnak, ahogy voltak írók, akik igazából öregen érték el a csúcspontot, de azt sem szabad elfelejteni, hogy igenis sok olyan is van közöttük, aki fiatalon alkotott jelentőset. A biztos válasz még mindig nincs meg, ezt majd egy év múlva fogom látni.

Az interjút folytatjuk.

Ha érdekelnek további írásaink a témában, jelentkezz Téma hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!