Mindenféle halat szeretnék
Kertész Zoltánnál jártunk 1. rész
2012-10-19 | Tóth Adrienn
Etyeki interjúsorozatunk utolsó részében egy újnak mondható borászatot ismerhetünk meg. Annak ellenére, hogy mindössze egy éve van jelen a piacon, hamar ismertté vált. A Kertész Családi Pincészet borai elsősorban rendezvényeken és éttermekben kóstolhatóak. A 2010-es borok berobbanása után jelentek meg a piacon a 2009-es tételek, és ma a frissebb 2011-esek mellett kuriózumként néhány 2008-as is kóstolható. A párhuzamosan piacon lévő több évjárat a jövőben várhatóan letisztul majd, ahogy kiürülnek a pincéből a korai évjáratok. Kertész Zoltánnal készített interjúnkat a kezdetekkel indítottuk.
Mindig érdekelt a gasztronómia, egy saját vállalkozás keretében dolgoztam is a vendéglátásban. Székesfehérváron pedig összeállt egy kis csapat, akikkel a ’90-es évek első felétől elkezdtünk pincéket látogatni. Ekkor dőlt el végleg, hogy a mániám lett a bor.
Egyszer aztán olvastam valahol Etyekről, itt említették Báthori Tibor, Gombai Tibor és Hernyák László nevét. 1997-98 táján jöttünk ide először, de annyira megfogott minket ez a hely, hogy utána is rendszeresen visszajártunk.
Miért vált kedvenccé?
Egyrészt mellette szólt Székesfehérvárhoz való közelsége, másrészt az itteni borok ízvilága volt meghatározó. Amikor egy borászat alapítását vettem a fejembe, szóba jött még Mór és Nadap is.
Mi az, ami miatt végül mégis Etyek mellett döntöttél?
Két oka is volt: biztos voltam abban, hogy ezen a borvidéken komoly, komplexitással bíró borok készíthetőek, de emellett az is latba esett, hogy sok barátra tettünk itt szert. A „fertőzés” folyamatosan terjedt, végül hat éve döntöttünk úgy, pincét veszünk. Az 1863-ból származó hagyományos sváb pincét mára teljesen átépítettük.
Korábban mással foglalkoztál. Miért akar valaki felnőtt fejjel borászatot létrehozni?
Valóban nagyban különbözött ettől az előző munkám. Székesfehérváron egy fémipari cégem volt. Abból a szempontból azonban érzem a párhuzamot a két munka között, hogy korábban is fontos volt éreznem, hogy előállítok valamit.
Mióta azonban elkezdtem borokat kóstolni, motoszkált bennem egy érzés, hogy milyen jó lehet a borászoknak, akik valami személyes dolgot csinálnak. A bor számomra mindig szakrális jelentőséggel bírt: amíg más iparágakban egy termék előállításáról van szó, addig itt minden a bizalomról, a szőlőtermesztés és a borkészítés filozófiájáról szól. Az volt az álmom, hogy egyszer majd mások mondják egy borra, hogy ez olyan Kertész Zolis. Tudom, ha borász nem is lehet belőlem, de pincészetet azért még vezethetek.
Hogyan vágtál bele?
Ha valamit szeretek csinálni, az érdekel annyira, hogy igyekezzek elmélyülni benne. Sosem volt fontos nekem, hogy másoknak megfeleljek, úgy gondoltam, hogy dolgozni kell becsülettel, és megjön majd az elismerés.
Persze ez nem azt jelenti, hogy mindenre magamtól jöttem rá. Sok mentorom van, a mai napig szívesen járok azért borkóstolókra, hogy másokat hallgassak. A közösségi élmény számomra meghatározó, ezért szeretek vendégeket fogadni, ez a tevékenység nekem szervesen hozzátartozik a borászat életéhez. A bizalom létrejöttéhez szükség van a személyes kapcsolatra.
Ha leveszed a boromat a polcról, azért mert olvastál vagy hallottál róla, az is jó, de ha eljössz ide, és maradsz is egy kicsit, ha elbeszélgetünk, másképp kóstolod onnantól a pohár tartalmát.
Ez volt az, ami mindig is tetszett több külföldi vállalkozásban: az, ahogy áthatja a család az összes mozzanatot. Ezért az élményért járok vissza Olaszországba immár húsz éve. Ez a hozzáállás Magyarországon a családi borászatoktól indult el, ők az élen járnak ebben.
Milyen koncepció alapján állítottad össze a borkínálatot?
Tudtam, hogy Etyek fekvése és éghajlata óriási potenciált rejt. A fajtakínálatot nézve azt is be kell vallanom, hogy azért is közel áll hozzám ez a borvidék, mert itt nagy sűrűségben fordulnak elő a kedvenc fajtáim: a pinot család, a zöld veltelini és néhány magyar fajta. Ma még nem tudok dönteni, melyiket válasszam közülük, most még abban a fázisban vagyok, mint az első akváriumnál: mindenféle halat szeretnék.
Egy pincészet szemszögéből végigélve az utóbbi öt évjáratot, azt is megtapasztaltam, nem árt a sok fajta, mert mindegyik évnek más áll jól. 2010-ben például a zöld veltelini volt a sláger. 2011-ből pedig a frizzante és a királyleányka tűnik kiemelkedőnek, bár a hordós tételek még a pince mélyén vannak.
Említetted, hogy a pince vezetője vagy, nem a borásza. Ki tölti be akkor ezt a funkciót?
Monostori Balázs Villányból jött ide, óriási tudást hozott magával, és hosszú évek vörösborhangsúlyos feladatai után különösen érdeklik a fehérborok. Mindent együtt találunk ki és valósítunk meg. Bennem dúl a kalandvágy, amit megfelelően ellensúlyoz, ha kell, fékez az ő szakmai megalapozottsága.
Az ötletek tőlem jönnek, mert látom, figyelem a külvilágot, azt azonban nem tudom, hogy mindez hogyan valósítható meg tökéletesen a pincében. Szeretek próbálkozni és kísérletezni, és ebben társra találtam Balázsban.
Mi az, amit elvársz tőle mint borásztól?
Fontosnak tartom, hogy precízen ügyel a technológiára, a pincében mindig rendet tart. Az „újvilági” borászatban otthon van, kreatív, új ötletei vannak, amiket beépítünk. Az eddig elkészített boraink is bizonyítják, hogy jó szakember: olyan, aki fiatal kora ellenére komoly tapasztalatokkal rendelkezik.
Cikkünket folytatjuk.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!