A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Műemlék épület és ezerjó

Kamocsay Ákos és a Maurus Pince 2. rész

2011-12-03 | Vizi Csenge


Műemlék épület és ezerjó

Már megtudhattuk előző részünkből, hogy Kamocsay Ákos hogyan érett borásszá és hogyan jutott el oda, hogy saját pincét kialakítson ki. Azonban a borvidék, ahol Ákos dolgozik, sokkal többről szól, ahogyan pincéjének mélyében borai is. Ákossal beszélgetve szép lassan "szemünk előtt" épül fel birtoka, amelynek létrejöttében egy másik jeles borásznak is szerepe volt.


„A 2005-ös szüret alkalmával felvásárolt szőlőt már Miklós Csabinál kezdtem érlelni. Azóta főképp felvásárlok szőlőt, mert egyelőre nem tudtam még saját parcellákon, saját szőlőt telepíteni nagyobb mennyiségben. Abban az évben 6000 palackot töltöttem meg öt fajtából, de ez az évjárat szerintem nem nevezhető jónak. Emlékszem hosszú, szép ősz volt, sokáig kint tartottam a szőlőt, csak október elején szüreteltünk.”

Miután látszott, ez az út járható a borász számára, kitalálta pincészete nevét. Tetszett neki a Vylyan Szőlőbirtok névválasztása, amely Villány régi neve volt, így jutott el oda, hogy megkeresse Mór római kori elnevezését, a Maurust. Ipacs Géza nyomán gyorsan megszülettek a jelenleg is használatos címkék, és szép lassan át is fordult az idő kereke 2006-ba.

„Nagyobb mennyiségű bort szerettem volna 2006-ban piacra dobni, de Csabinál nem lett volna hely ennyi hektoliternek. Amikor júliusban kenuzni mentem, a barátok jótékony unszolására elgondolkoztam, és visszaérve pincekeresésbe fogtam. Talán csak a mesékben létezik az, ami akkor velem történt: a második épületnél tudtam, megtaláltam az igazit. Először csak béreltem, aztán a szüret után már tudtam, annyi energiát és pénzt fektettem bele már az első lépésekbe is, hogy nekem ez az épület kell.”

Így hitelt vett fel Ákos, hogy a Lamberg család által építetett présházat megvehesse. „Az épületnek története van, amely a második világháborúhoz kapcsolódik: emberek menekültek be ide az oroszok támadásai elől.” Az épület kívülről csodálatos, míg belülről itt-ott az idő foga látszik rajta. Azonban nem véletlenül nőtt Ákos szívéhez ez a ház, tele van meglepetésekkel, lehetőségekkel. „Folyamatosan újítgatom az épületet, de eddig igazán csak az alsó szint és a pince készülhetett el. Mivel műemlék épület, nehezebb bármit is alakítani rajta, ráadásul szeretnék pályázni egy olyan lehetőségre, amellyel könnyebben restaurálhatnám.”

Műemlék épület és ezerjó

Manapság az új és saját pincének köszönhetően évjárattól függően 10-30.000 palack Maurus bor készül, a tervekben azonban egészen 80-100.000-ig szeretne Ákos nőni. „Jelenleg 0,5 hektár saját területem van és 1 hektár ezerjót bérelek, de a jövőben szeretnék 8-12 hektáros birtokká fejlődni. Évek óta próbálom kihozni a 2006-tól királyleánykákból, rajnai rizlingekből, traminikből, ezerjókból és chardonnay-kból származó fajtákból a legtöbbet, illetve mindehhez csatlakozott 2007-ben a sauvignon blanc, majd 2008-ban a pinot gris.

Kiemelt fajtának az ezerjót tekintem, hiszen nagyon jó bort ad, marketing szempontból is igen előnyös tulajdonságokkal bír a Móri borvidéken, ráadásul több tíz év után sem veszt élvezeti értékéből. Az elzászi fajták, így a rajnai rizling, tramini, chardonnay és pinot gris is kifejezetten jól érzi magát e helyen az eredeti származási helyéhez igen hasonló területi és éghajlati viszonyok miatt. Nagytestű, komoly borok születnek itt ezekből. A királyleányka és a sauvignon blanc a porfólióm könnyedebb vonalát képezik.”

A jövőre nézve Ákos elárulta, hogy a tervei között a termékpaletta ezerjó hangsúlyossá tétele szerepel, továbbá szeretné pincéjének épületét teljesen elkészíteni, ahol egy borbárt alakítana ki, finom kávéval, friss ételekkel, majd a környezetrendezés következik, és persze a saját területek felvásárlásáról se feledkezzünk meg. Ákos a 8-10 hektár fehérszőlős terület mellett ki szeretné próbálni, mire is képes a pinot noir a Móri Borvidéken, és mindezeket szeretné majd sok-sok borturistának megmutatni.

Így bemutatásunkat 2-3 év múlva folytatjuk!      

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!