Új koncepció a kéknyelűre
Interjú Laposa Bencével 2. rész
2013-10-19 | Tóth Adrienn
Laposa Bencével, a Laposa Borbirtok borászával készített interjúnkban eddig a hazai borszituációról beszélgettünk, majd áttértünk a rizlingjeire. A téma érdekesnek bizonyult, ezért most ezt boncolgatjuk tovább mielőtt megtudjuk, miben tér el a badacsonyi pince 2012-es Kéknyelűje elődeitől.
Cikkünk első részéhez kattints IDE!
Hogyan határozható meg az olaszrizling jelentősége a pince esetében?
A termékszerkezet szempontjából alapvető, hiszen minden kategóriában ott van. A Rizling 2-ben a rajnai rizling mellett, és az imént említett 4 Hegy teljesen ebből áll. Az olaszrizlingnek pont az az előnye, hogy nagyon sokféle lehet, a könnyű borokon túl adhat komplex, testesebb tételeket, sőt akár édes borokat. Bár utóbbi műfajjal mi nem foglakozunk. Kiemelendő emellett megbízhatósága: ha megfelelő helyre telepítik és megfelelően dolgozzák fel, szinte mindig jó minőséget ad.
A fajta esetében a problémát általában a savak hiánya jelenti, ez főleg az utóbbi évjáratokban nehezíti a borászok dolgát. Ha őszinte vagyok, azt mondom, nehéz objektíven rajongani a fajtáért, mert nem lehet egy-egy kiemelkedő tulajdonságát kiemelni. Olyan ez, mint egy 911-es (Porsche – a szerk.): van nála szebb, van nála gyorsabb, mégis ez jut eszedbe a sportkocsikról, mert ötven éve közvetít valamit, értéket sugároz. Klasszikus.
Az olaszrizlinggel kapcsolatban bevésődött az emberek ízlésvilágába, fejébe a Márai gondolatainak megfelelő olaszrizlingkép. Sokan, ha borra gondolnak, elsőként az olaszrizling jut az eszükbe. Vannak illatosabb és savasabb fajták, mégis minden fehérbort ehhez hasonlítunk. Sokan ápolunk elfogult kapcsolatot ezzel a fajtával, de azt el kell ismernünk, a vele elsőként találkozóknak nem könnyű, pláne ha nemzetközi fajtákkal hasonlítják össze.
Nem gondolom azonban ezt feltétlenül problémának, csak nem a világpiaci szemüvegen keresztül kell rá nézni. Nem tartom reális elképzelésnek, hogy nemzetközi kommunikációt erre a fajtára építsünk. Az olaszrizlinget inkább nekünk kell meginni, értékelni.
Valamilyen mértékben – úgy gondolom – ezt más borászok is érzik, mert drasztikusan csökkent az ültetvényeinek a mérete. Persze ez csalóka, hiszen sokáig minden háztáji szőlőt egyszerűen olaszrizlingként tartottak nyilván. Mostanra tisztább lett a kép.
A félreinformáltság viszont azzal járt, hogy sokan nem telepítettek belőle, mert azt gondolták, így is túl sok az olaszrizling. A korábban erre a fajtára nagyban építő borvidékeken az utóbbi évtizedben inkább beindultak a kékszőlő-telepítések. Tartok attól, hogy ha mindez így megy tovább, eljuthatunk odáig, hogy kevés lesz az olaszrizling.
Térjünk most át egy másik szőlőfajtára, a Badacsonyhoz kötődő kéknyelűre!
A 2012-es más, mint a korábbi kéknyelűink: alacsonyabb a koncentráció, alacsonyabb az alkoholtartalom. A borászati filozófiánk kapcsán azt szoktam elmondani, hogy a lényeg az: tudatosan készítjük a borainkat, fontosnak tartjuk, hogy mindez egy ember által irányított folyamat. Ezért nem értek egyet azzal a borászati hozzáállással, amelynek mindenre az a válasza: így adta az év. Persze ez nem jelenti azt, hogy ne lehetnének olyan helyzetek, amikor nem úgy alakul minden, ahogy terveztük.
A tudatosság kérdése fontos a kéknyelűnél is. Ez a tétel most más, mint az eddig megszokott, de nekem tetszik. Nem a tartalmasság és a hosszú utóíz a lényege, hanem az elegancia és a benne megjelenő tiszta ásványosság, ami viszont eddig kevésbé volt jelen a bor súlya miatt. Mostanában ez a kérdés izgat: úgy hozni létre komoly borokat, hogy közben a könnyedség, az ihatóság ne sérüljön.
Ezt azt jelenti, hogy nemcsak az alapborainknál, hanem a prémium tételek esetében sem szeretnénk szirupokat készíteni. Fontosnak tartom, hogy a legnagyobb borunkból is tudjon és akarjon mindenki még egy pohárral inni.
Ahhoz, hogy a végeredmény igazán jó legyen, még szükség van arra, hogy mindehhez hozzárakd a saját stílusod. Abban hiszek, hogy a jó bor az, ami átgondoltan készül, és ennek eredményeként lecsiszolt; egyszerre beszél a termőhelyről, a fajtáról, a készítőjéről. Az igazán komoly borban mindháromnak benne kell lennie.
Imádom azokat a borokat, amelyek kóstolásakor világosan értem, mi miért történt, amikor el tudom képzelni, mikor szüreteltek, hogyan érleltek. Ha belegondolok, hogy mindehhez mennyi kóstolási gyakorlat és háttér-információ kell, rájövök, hogy kommentárjainkkal, magyarázatainkkal a fogyasztókat mi rontottuk el.
Sokan szeretnének érteni a borhoz, de egyelőre nem tisztultak le bennük az összefüggések: egyszerre akarják, hogy hordós érlelésű és hogy illatos legyen a bor, kell nekik a fél kilogrammos tőketerhelés és az 1000 forintos ár egy palackban.
Mit gondolsz, miért alakult ez így?
A mai jelenséghez valószínűleg az vezetett, hogy sokáig csak a vörösborokat kommunikálták megfelelően. Nem véletlen, hogy a legtöbb borkedvelő fejébe a hordó és a pörkölési jegyek égtek be. Mi életünkben nem használtunk barrique hordót, és amikor ezt elmondom a vendégeknek, sokan még mindig meglepődnek.
A fogyasztók szeretnének képben lenni, de egyelőre inkább részletekbe, az egészből kiragadott fogalmakba kapaszkodnak. Ezért lenne fontos a hiteles borkommunikáció.
Egy borász számára mi lehet a siker titka?
Itt nincsenek titkok. Van egy százas lista, ha abból minél több feladatot kipipálsz, és jó sorrendet állítasz fel, valószínűleg jó eredményt fogsz kapni. Szerintem a végén attól lesz kiemelkedő a bor, ha a készítője az egész folyamatot képes volt áttekinteni.
Ha a lényeget akarom megragadni, azt mondom, az első nap a legfontosabb, de ha objektív vagyok, úgy fogalmazok, az első hónapban nagyon oda kell figyelni, és ha addig mindent jól csináltál, utána már lehet bizakodni.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!