A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

2020-ban érkezik az ePincekönyv

Elstartolt a megvalósítási szakasz és kiderült a bevezetés céldátuma

2019-05-27 | Vinoport


2020-ban érkezik az ePincekönyv

A szőlészettel-borászattal kapcsolatos adminisztratív terhek csökkenését és a jobb átláthatóságot remélik tőle, de a tervek szerint még a fogyasztók is profitálhatnak belőle okostelefonjaik segítségével.


Az Európai Unió Szociális Alapja által támogatott, Közigazgatás- és Közszolgáltatás- Fejlesztési Operatív Program KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15 „Adminisztratív terhek csökkentése” című konstrukció keretében megvalósuló „A szőlő és bor ágazat elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszerének kialakítása és az elektronikus pincekönyv vezetési lehetőség biztosítása”  (ePincekönyv) elnevezésű KÖFOP-1.0.0-VEKOP-15-2018-00055 azonosító számú projekt megvalósítási szakaszához érkezett.

 

 

A meghívó hivatalos megfogalmazásában így szerepelt a sajtótájékoztató, ami tulajdonképpen a köznyelvben csak „ePincekönyv”-ként emlegetett ágazati digitalizáció elindításának bejelentéséről szólt. A megvalósításra egy konzorcium keretében kerül sor, amelynek több állami szervezet is a tagja, akik mind képviseltették magukat egy-egy felszólalás erejéig. Ennek megfelelően jelen volt:

 

 

A sort Dr. Feldman Zsolt kezdte, aki a bor különös és bonyolult státuszáról beszélt, hiszen három szabályozás is érinti (mint jövedéki terméket, élelmiszert és az uniós piacszabályozás alá eső terméket). Az új elektronikus ügyintézési és ellenőrzési rendszer célja részben éppen az ebből eredő redundancia megszüntetése.

 

Nagy Zoltán helyettes államtitkárnak jutottak a konkrétumok, elmondta, a program megvalósítására 1,2 milliárd forint áll rendelkezésre, az előkészítés tervezett határideje pedig 2020. október 31.

 

A két inkább az informatikai vonatkozásokat ecsetelő szakember után utolsóként Gál Péter lépett a pódiumra, aki elmondta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően egy rendszerbe integrálják a hegyközségeket, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát, a NÉBIH-et, az Agrárminisztériumot és a NAV-ot. Az ePincekönyv, vagyis az elektronikus bortermelői nyilvántartás ennek csak egy eleme lesz, a szőlőtelepítéstől a bor polcra kerüléséig az összes adminisztráció elektronikus úton, gyorsabban és egyszerűbben elintézhető lesz, „egy adatot a jövőben csak egyszer kell majd megadni”. Mint a főosztályvezető kifejtette, számításaik szerint ez a „digitális akadálymentesítés” termelői oldalon 25 százalék idő-, illetve évi 200 millió forint pénzmegtakarítást fog hozni. Ráadásul bizonyos egységeket a fogyasztók számára is elérhetővé fognak tenni, akik így okostelefonjukon további információkat (kalóriatartalom, allergének stb.) hívhatnak majd le az adott borról.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!