A 2015-ös Év Pincészete: mondok valamit, ott van a Frittmann
Cserszegijükről a WSJ is regélt
2015-09-08 | VinoportA Frittmann Borászat lett az Év Pincészete 2015-ben. Kevesen mondhatják el magukról, hogy megkapták az Év Bortermelője és az Év Pincészete elismerést is. Frittmannék Cserszegi Fűszereséről nemrég a Wall Street Journal is írt.
A Frittmann Borászat lett az Év Pincészete 2015-ben. Frittmann János és Frittmann István úgy vélik: „az elmúlt közel egy évtizedben rengeteget változott a Kunsági Borvidék megítélése, a piac felismerte, hogy a könnyű, gyümölcsös borokban a mi régiónk az egyik legjobb”. Frittmann János, az Év Pincészete 2015 díj ünnepélyes átadóján, 2015. szeptember 08.-án, Soltvadkerten azt is elmondta: mára több új alföldi pincészet is kiváló borokkal jelent meg a nagyközönség előtt. Szerinte nem lehet véletlen, hogy két éve Gálné Dignisz Éva, szintén kunsági borász lett az Év Bortermelője, míg tavaly szintén a Duna Borrégióban tevékenykedő hajós-bajai Koch Pincészeté lett az Év Pincészete elismerés.
Frittmann János a Kunsági Borvidék elnöke, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának alelnöke, a Magyar Bor Akadémia alelnöke, borai már számtalan hazai és nemzetközi versenyen bizonyítottak. Ha te azt mondod, az Alföldön csak pancsolt bor van / Mondok valamit hülyegyerek, ott van a Frittmann” – a Bëlga együttes mára legendássá vált boros dala felhelyezte a fiatalok térképére is a borászatot, emlékeztet a borászat hírlevele.
Ráadásul, kevesen mondhatják el magukról, hogy megkapták Magyarország talán két legfontosabb borászati díját: az Év Bortermelője és az Év Pincészete elismeréseket. Ez eddig csak Bock Józsefnek, Thummerer Vilmosnak, Garamvári Vencelnek, Kamocsay Ákosnak (Hilltop) és Konyári Jánosnak (IKON) sikerült. Frittmann János az első alföldi borász, akit így, „duplán” is elismertek.
A Frittmann Testvérek Kft. igazi családi vállalkozás: István végzi a szőlészeti munkákat, felügyeli az üzemben a munkákat, míg testvére, János a fiúkkal – vagyis a testvérpár borász végzettségű gyerekeivel, Tamással és Péterrel – a borkészítésért, pincemunkálatokért felel, illetve a kereskedelmet is ő szervezi. János lánya, Anita a marketingmunkálatokat és a vendéglátás feladatait látja el, amelyekből Frittmann Jánosné és Istvánné is kiveszi a részét.
„Külföldön, a furmint mellett az illatos magyar fajtákkal, a cserszegi fűszeressel, az Irsai Olivérrel lehetne nagyot dobni, mert ebben a ligában az élmezőnyben vagyunk, ahogyan a rozéinkkal is” – vallja Frittmann János. A Wall Street Journal idén áprilisban elismeréssel írt a Frittmann cserszegiről.
Egy magyar honlapot böngészve értesült arról a Frittmann család, hogy 2013-as cserszegi fűszeresük idén áprilisban a Wall Street Journalben úgy került említésre, mint ami egyike a „Five of the Best Wines You’ve Never Heard Of” (Öt a világ legjobb borai közül, amikről még sosem hallottál). Will Lyons borszakíró szerint a Frittmann cserszegi a Sauvignon Blanc nagyszerű alternatívája.
Habár a Frittmann család évente néhány ezer palack cserszegit értékesít Nagy-Britanniában és Franciaországban, az amerikai piacon eddig nem voltak aktívak. Sőt, tulajdonképpen csodaszámba megy, hogy a Wall Street Journal egyáltalán belebotlott a soltvadkerti borászat cserszegijébe. Amennyire a család vissza tudja követni az eseményeket, minden bizonnyal nagy-britanniai kereskedőjük adott egy ismerősének néhány palack Frittmann-bort, és valahogy tőle juthatott el egy cserszegi Will Lyonshoz, aki első kortyra beleszeretett. Annak ellenére méltatta a bort, hogy nyilván ő is tudja: az Egyesült Államokban jelenleg lehetetlen beszerezni, amint ezt több méltatlankodó kommentelő is megjegyezte a Wall Street Journal honlapján.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
De'Ricci: generációkon átívelő tisztelet és hűség a terroir iránt
Lérins szigetek: a szerzetesek bora Cannes partjai mellett
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!