A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A legjobb miseborokról

Tarolt a Pécsi Püspöki Pincészet

2007-10-04 | Tóth Adrienn


A legjobb miseborokról

Az a nagyszerű a borban, hogy előtte nem létezik pártállás vagy vallási felekezet. A zala megyei kis településen, Kiskutas-Kálócfapusztán idén másodszorra rendezték meg a Szent Gellért Misebor Ünnepet.


A rendezvény szervezői bíznak abban: „hogy az összetartozás élménye, a bor szeretete, az Isten előtti egyenlőség ereje lehetőséget ad majd arra, hogy az évek során egyre elismertebb lehessen ez a nemes kezdeményezés”.
Ennek bíztató jeleként értelmezhetjük, hogy az ünnepre üzenetet küldött többek között Orbán Viktor, Gyurcsány Ferenc, Dr. Navrasics Tibor és Dr. Mikola István is.
A versenyen ebben az évben már két kategóriában indultak a borok. Az elsőbe a pinceminták tartoztak, ide sorolták a termelői, folyó miseborokat, a másodikba pedig a palackozott borok kerültek. A borokat Parker-módszer szerint vakon kóstolták a meghívott borszakértők.
 Eredmények:
Pinceminta kategória:
I.                    Pécsi Püspöki Pincészet – Chardonnay 2006.
II.                 Sákovics István – Egyházasrádóc
III.               Szt. István Király Plébánia – Gútorfölde
Palackozott kategória:
I.                    Pécsi Püspöki Pincészet – Szajki Hárslevelű
II.                 Pécsi Püspöki Pincészet – Dunaszegcsői Olaszrizling 2003.
III.               Pécsi Püspöki Pincészet – Mohácsi Cirfandli

A Magyar Borok Háza és a Francia Borok Háza különdíja:
Veszprémi Érsekség - Mindszentkállai Kékfrankos 2006 (palackozott, vörös misebor)

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!