A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

A motoros róka

Új Fuxlik a csapatban

2013-03-15 | Tóth Adrienn


A motoros róka

A sillertörténet, úgy látszik, felszálló ágban van, hiszen a tavaly elindított Fuxli-program, amely szekszárdi sillereket tömörít egyazon név és egységes palackforma mögé, idén túllépte korábbi önmagát. A hat 2011-es Fuxlit követően a 2012-es évjáratból már kilenc siller közül válogathatunk. A borokat március 12-én mutatták be a budapesti Spílerben, és a rákövetkező naptól már kaphatóak is a borszaküzletekben. Az esemény kapcsán két olyan termelőt kérdeztünk, akik először idén lettek csapattagok. Elsőként Hetényi Jánost, a Hetényi Pincészet borászát faggattuk.


Mióta része a pince portfóliójának a siller?

3-4 éve foglalkozunk ezzel a bortípussal, mert fontosnak tartjuk mint a borvidékre jellemző, hagyományos borkategóriát. Annak különösen örülünk, hogy idén Fuxli név alatt mutathatjuk be borunkat, mert úgy gondolom, azon túl, hogy ez egy ösztönző és hatékony helyi összefogás, a vásárlóknak is garanciát jelent, hiszen egy vakkóstolón kell keresztülmennie mindazoknak a boroknak, amelyek e név alatt kívánnak forgalomba kerülni. Idén több jelentkező volt, végül kilencünk sillere bizonyult a márkanévhez méltóan magas minőségűnek.

Milyen elképzelés szerint készülneka Hetényi Pincészet sillerei?

A koncepciót – ahogy a többi bornál – itt is minden évben újraírja az évjárat. Persze azért megvannak a fix pontjaink: a kiváló minőségű gyümölcs alapkérdés, a bor gerincét a kadarka adja, és a sillernél igyekszünk ötvözni a tradicionális és a technológiai borkészítés módszereit.

A kadarka mellett milyen szőlőfajta kerül még a borba?

A 2012-es sillerünk 85% kadarkából és 15% kékfrankosból áll. A hangsúly a korábbi évjáratokban is ezen a két fajtán volt, mert úgy gondoljuk, hogy az őshonos fajták illenek igazán a siller műfajához. Ennek ellenére volt olyan év, amelyben próbálkoztunk a merlot-val is, de ezt mára elvetettük.

Hogyan került egy motoros róka a címkére?

Motoros család vagyunk, és mikor kiderült, hogy bekerültünk a csapatba, Németh Janó odapenderült hozzám, megbökött, és kaján vigyorral ezt mondta: „Nehogy már ne egy motoros róka legyen a címkéteken!” Így a címkénken a róka teszi fel a motor első kerekével az i-re a pontot.

A motoros róka

Milyen mértékben ismert manapság a siller mint bortípus, és milyen fordulat várható a jövőben?

Úgy gondolom, a tudatos borfogyasztók magától értetődően ismerik a sillert, a szélesebb közönség körében azonban még nem számít ilyen általánosnak ez a típus. A Fuxli márkával pont ennek megváltoztatásán dolgozunk, és bízunk abban, hogy az évjáratról évjáratra ismétlődő jellemző jegyek által hamarosan mind több borkedvelő számára megszokottá válik a siller. Hiszünk a Fuxlik sikerében, ezért – elkerülendő, hogy más borvidék hasonló típusú borai is átvegyék ezt az elnevezést – hivatalosan is levédettük a nevet.

Miért érdemes figyelmet szentelni a műfajnak?

Még mindig divatosnak számítanak itthon a rozék. Úgy vélem azonban, hogy a siller ehhez képest továbblépést jelent, a gasztronómiában például sokkal szélesebb szerepkör betöltésére alkalmas. Ezen túl, ha belegondolunk, a rozé készítésének menete technológiai értelemben erősen szabályozott, inkább a szüret és a feldolgozás pontossága alakítja ki a végeredményt. A sillernél azonban már terroirjegyek is felfedezhetőek, így jobban átüt a talaj, a borvidék, a pincészet.

Ezek az előnyök a fogyasztó számára, a borásznak ugyanakkor a siller egyáltalán nem egyszerű kérdés, hiszen vékony a palló a rozé és a vörösbor között, mi pedig egyik oldalra sem billenhetünk el, különben megszűnik a kategória létjogosultsága.

Zárszóként hadd kérdezzük a Hetényi Pincészetről!

Harminchat hektáron gazdálkodunk; érdekesség, hogy míg a szőlőterületek Szekszárdon, addig maga a pince Mecseknádasdon, a Pécsi borvidéken található, így amolyan interregionális szervezetként funkcionálunk. 1993 óta működik a pincészet, az első években a szőlőt továbbértékesítettük, immár kilenc éve azonban magas minőségű, kézműves borokat készítünk, és saját nevünk alatt adjuk el őket.

Jellemzően tizenhárom borból áll a pince portfóliója, ezek között vannak fehér-, rozé- és vörösborok, természetesen a bortípusnak megfelelő érlelési igények miatt különböző évjáratokból. Érdekesség, hogy készítünk egy különleges desszertbort is. Tudomásom szerint Magyarországon egyedül mi foglalkozunk erősített, portói stílusú édes borral, amelyet merlot és kékfrankos szőlőfajtákból nyerünk. A valóban széles portfóliónkról azonban a legátfogóbb kép úgy nyerhető, ha valaki ellátogat hozzánk, a pincébe!

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!