A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Bemutatkozunk 10. rész

Csoportos foglalkozás (bor és gasztronómia kezdő, haladó)

2007-12-02 | Ecsédi Nándor


Bemutatkozunk 10. rész

Ecsédi Nándorra ismeretlenül nézve nem gondolná az ember, hogy egy ültő helyében meg tud enni egy főételnyi bárány után egy egész malaccsülköt desszertnek. És ez nem egyszerű legenda, e sorok írója ugyanis szemtanúja volt az esetnek, öten ültünk az asztal körül és szinte szótlanul bámultuk, mi is történik itt. Kevés az olyan tehetség, aki ilyen odaadással képes elmerülni az evés és ivás művészetében. És ez az, amit blogjában megoszt majd velünk, mi mást mondhatnák tehát, mint jó étvágyat.


Köszöntöm a megjelenteket terápiás csoportomban! Nándi vagyok, hat éve bormegszállott és gasztrokéjenc.

Bár a szakorvosok azt mondják, hogy a beismerés az első lépcsőfok a gyógyulás felé vezető úton, nekem eszem ágában sincs kilábalni imádott mániámból. Éppen ellenkezőleg!
Minden igyekezetemmel azon leszek, hogy másokat is rátereljek erre az ingoványos talajra, ahol később mindenki saját belátása szerint süllyedhet a megfelelő mélységbe.

A teljesen kezdőknek bátorításul elárulom, hogy senki sem anyaborral kezdi.
Tizenévesen magam is kizárólag sört ittam, mert ugyan akkoriban voltak már jó borok, mégis a kocsmákban, átlagos éttermekben csak egészen emberpróbáló (nyers, kénes, fejfájós) lőréket mértek.
Esetemben az áttörést egy tokaji borfesztivál jelentette, ahol amellett, hogy kiváló száraz furmintokkal találkoztam, sikerült – persze véletlenül – belecsapni a lecsóba. Borbemutatót tartott valami Szepsy nevű borász. A kóstoló végén libamájtól fuldokolva, aszúktól összetapadt szájjal fontolgattam a szemben ülő – persze véletlenül azonos főiskolára járó – leány felvetését, miszerint be kéne iratkoznom a főiskolán induló bortanfolyamra.
Ezután egy éven keresztül minden szerda estém a borkurzuson telt, ahol sokat tanultunk, rengeteget kóstoltunk és kiváló társaságot alakítottunk ki, ami azóta is rendszeresen összejár és gasztrokéjenckedik, vagyis eszik-iszik-tivornyázik saját maga nagy örömére.

Egyelőre ennyit magamról, most Ti jöttök!
Adjatok magatoknak alkalmat és időt az evés-ivás élvezetéhez, próbáljatok ki minél többfélébb, minél izgalmasabb étel-ital párosítást!
Csoportos foglalkozás lévén pedig várom a hasonló bemutatkozásokat, történeteket, kóstolási élményeket. Várom a kezdők kérdéseit, hogy a már említett gasztromocsár felé noszogassam őket, illetve várom az elbizonytalanodó haladók kételyeit, hogy segítsek a teljes elmerülésben.


Viszlát! És ne feledjétek:
Mindig tartsátok szárazon a pávatollat!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!