A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Borászok Borásza 2010

Három elismerés talált gazdára

2010-05-03 | Tóth Adrienn


Borászok Borásza 2010

A Rókusfalvy Pál által alapított díjat 2007 óta ítélik oda maguk a borászok az általuk legkiemelkedőbbnek tartott szakembernek. 2009 után, idén másodszorra fordul elő, hogy a névadó díj mellett két másikat is átadnak, így ebben az évben is megválasztották az Év Felfedezettjét és a Magyar Borért díj kitüntetettjét. A rendszer alapját egy hattagú kuratórium jelenti, amely kiválasztja az aktuális évben legjobbnak tartott ötven borászt, hogy aztán ők egymásra szavazva állapíthassák meg, kinek nyújtják ezt a belső elismerést.


 

A Borászok Borásza díjat a balatonboglári Légli Ottó kapta, aki mögött szoros másodikként végzett a somlói Györgykovács Imre. Kató András, a kuratórium elnöke a Vinoportnak nyilatkozva elmondta, mekkora öröm számára, hogy sok év után egy hozzá méltó elismerést vehetett át Légli Ottó. Véleménye szerint már az is komoly teljesítmény, amit az elmúlt 15 évben végbevitt a Balaton déli partján dolgozó borász, az azonban, amit a 2007-es és 2008-as évjárattal letett az asztalra, további előrelépést jelentett. András véleménye szerint a díjjal végre a kollégák is elismerték a borász erőfeszítését.

Légli Ottót kérdezve megtudhattuk, hogy többek között azért érzi annyira megtisztelőnek ezt a címet, mert előtte olyan borászok vették át, akiktől személy szerint rengeteget tanult és sok szeretetet kapott, emellett azonban úgy véli, a cím presztízsét nagyban emeli az ötven jelölt személye is. A díjátadás első órái után lecsillapodva Ottó már azt is érzi, hogy milyen felelősséggel jár ez az elismerés.

A dél-balatoni borász arról is tájékoztatott minket, hogy a legújabb, 2009-es évjárat terméséből már piacra került a János-hegyi Sauvignon Blanc. A bor azért érdekes, mert esetében módosították az eddig alkalmazott technológiát. A szőlő 40%-át 2009-ben a szokásos érettségi foknál korábban szüretelték le, és a tétel ezen részét kizárólag tartályban dolgozták fel. A teljes érésben szüretelt 60%-ot pedig a korábbi gyakorlatnak megfelelően 500 literes tölgyfahordóban érlelték.

További újdonság a pincészet életében, hogy idén a János-hegy felső részére furmintot telepítenek majd. A borász döntéséhez nem csak a szőlőfajta iránti érdeklődés járult hozzá, hanem az a tény is, hogy Zala és Vas megyékben szigeti néven a filoxéravész előtt igen elterjedt volt a fajta.

Az Év Felfedezettje díjat 2010-ben Tarnóczi Zoltán és felesége, Tucsek Orsolya kapta, akik Egerben együtt készítik az Orsolya Pince borait. A Vinoport olvasóival megosztották, mennyire meglepte őket az elismerés. Úgy érzik a néhány éve alapított díj viszonylag hamar nagy súlyra tett szert. „Az ehhez hasonló pozitív visszajelzésekre szüksége van az embernek, hiszen erőt, újabb lendületet ad a mindennapok sokszor kimerítő munkájában” – mondta el Orsolya.

\"\"

Arra a kérdésre válaszul, hogy mi zajlik az ostorosi pincében, megtudhattuk, jelenleg éppen a borházat festik, aminek nagy jelentőséget tulajdonítanak, hiszen a helység tisztasága szabja meg a borok tisztaságát is. A következő munkafolyamat a borok palackozása és címkézése lesz, legközelebb pedig egy 2008 névre hallgató, kadarkából, kékfrankosból és zweigeltből álló Orsolya bor kerül forgalomba, amely esetében a szám a bor neve mellett egyúttal annak az évjárata és ára is.

A Magyar Borért díjat a kuratórium annak ítéli oda, aki véleményük szerint a legtöbbet tette a hazai szőlőfajtákért és az azokból készített borok minősége által is nagyot alkotott. Ebben az évben a somlói Hollóvár Pincészet borászát, Takács Lajost emelték ki ezzel a címmel a kuratórium tagjai.

A somlói borászról érdemes tudni, hogy kizárólag magyar szőlőfajtákkal foglalkozik. Az egyetlen kivételt ez alól a sauvignon blanc jelenti, amelyet azért készít el, hogy a külföldi érdeklődőknek támpontot adjon. Az általuk is ismert szőlőfajtából készített bor így referenciának tekinthető, amely után a tapasztalatok szerint nyitottabban állnak a magyar fajták felé.

Lajostól egy, a jövőben megvalósítandó és a témához kapcsolódó tervéről is értesülhettünk, amelynek megvalósítására Maurer Oszkár és Szentesi József munkája inspirálta öt. Az elképzelés tulajdonképpen telepítést jelent, ez esetben azonban nem egy-két szőlőfajtáról van szó. Húsz-huszonöt régi magyar fehérszőlőt szeretne visszahozni a Somló hegyre a borász, az érdekes kísérlet eredményét pedig a borvidékre látogatók meg is ízlelhetik majd.

\"\"

Takács Lajos azonban úgy látja, a képnek csak az egyik oldalát jelentik a borok, ugyanis érdemes tisztában lenni azzal is, hogy a borászok mindennapi munkájuknak jelentős hányadát nem azzal töltik, hogy az elérhető legmagasabb minőségű bor létrehozásán dolgozzanak, hanem olyan fokú bürokratikus követelményeknek kell megfelelniük, amely sok esetben irreális erőfeszítéseket követel meg. Lajos szerint emiatt komoly előrelépést jelentene, ha egy bizonyos mennyiség alatt a kötelező adó befizetésén túl nem terhelnék tovább a borászokat, hanem hagynák, hogy eredeti céljaikért dolgozzanak. Ezeknek a kis pincészeteknek azért van komoly szerepe a somlói borász szerint, mert méretüknél fogva rugalmasabbak és innovatívabbak lehetnek, mint a nagy volumenű értékesítéstől és piaci igényektől függő nagy vállalatok.

Kató Andrástól a két különdíj kiválasztásának munkafolyamatáról tudtunk meg részleteket. András elmondta, hogy már az ötven induló borász listájának összeállítása is nehezebb feladatot jelentett idén, mint az elmúlt évben. Tekintettel arra, hogy egyre több a jó magyar borász és birtok, egyre komolyabb kihívást jelent közülük ötvenet kiválasztani. Biztos abban, hogy tudták volna még folytatni a sort, erre azonban az adott szabályok között nem volt lehetőség.

A különdíj odaítéléséért, a Borászok Borásza címmel ellentétben - amit a borászok maguk szavaznak meg - kizárólag a kuratórium felel. A csoporton belül épp ezért fontosnak tartják az egyhangú végeredményt, így többször ülnek össze egészen addig, amíg meg nem tudják győzni egymást, és ki nem alakul egy közös vélemény.

A tapasztalatok szerint idén több jelölt neve merült fel, mint tavaly, amely tény a szakma fejlődésére enged következtetni. Ennek megfelelően András bízik abban, hogy ez a folyamat nem hagy alább a jövőben sem, és ahogy tovább bővül a kiemelkedően teljesítő borászok sora, még több munkával jár majd számukra a felelős döntéshozatal.

Ha értesülni szeretne a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezzen Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!