Elhunyt Bussay László
Próbálgatja az embert a bor
2014-08-22 | Szabó Edit
Emlékére Szabó Edit 2009-ben vele készített interjúját közöljük. - Csörnyeföld aprócska település Magyarország nyugati határvidékén, Letenye és Lenti között. A falu főutcáján, mindjárt a templom előtt térkép mutatja, merre van az orvosi rendelő, hol az étterem, és hogy jutunk el a Bussay Borászathoz. Könnyű is odatalálni. Igaz, a felfelé vezető út kicsit meredek, kanyargós, és egy autónál több aligha fér el rajta, de mire az ember elrebeg egy fohászt, hogy ne jöjjön senki szembe, már meg is érkezik a szőlőtőkék közé épült, barátságos portára.
Ragyogóan süt a nap, a házigazda a hátsó, nyitott kóstolóhelyre invitál, ahol egy búbos kemence szomszédságában még akkor is jól esik üldögélni, ha a meleget az égiek adják. Csend, béke, idill, megmozdulni se nagyon akaródzik. „Próbálgatja az embert a bor” – mondja Bussay László, Muraszemenye körzeti orvosa egy gondolatmenet végén, és mosolyog hozzá bölcsen, mert tudja, hogy igaza van.
Magát mióta próbálgatja?
Amióta elültettem az első tőkét. 1987 tavaszán jöttem körzeti orvosnak a szomszéd faluba, Muraszemenyére. Költözött velem a család is, a feleségem és elsőszülött lányom, Bianka. Hozták a betegeim a borokat, hogy fogadja el, doktor úr. Hálapénzt soha senkitől nem fogadok el, de a bor az más. Aztán este otthon megkóstoltam, és úgy higgye el, ahogy mondom, az összes bűnöm eszembe jutott.
Nekünk otthon ugyanúgy volt családi szőlőnk Baranyában, mint mindenki másnak a környéken. Az édesapám remek bort készített, és a jót könnyű megszokni. Na, amikor itt megkóstoltam az elsőt, rögtön mondtam a feleségemnek: Ági, vagy csomagolunk, vagy szőlőt telepítünk, mert ez másképp nem megy.
Itt, ahol most az ültetvény van, olyan akácos volt, mint egy kisebbfajta dzsungel. Anyám azt mondta, mikor megtudta, mire készülök: fiam, neked a maradék eszed is elment. Jöttek a barátok, nekiálltunk. Aztán amikor a borok kezdtek javulgatni, és egyre több figyelem irányult rám, lassacskán hozzávásároltam a többi területet, félhektáronként, hektáronként.
Milyen borokkal kezdte?
Megkérdeztem egy nagyon jó barátomat, mit kéne itt ültetni. Azt mondta, turánt, ezerfürtűt, freiburgi traminit. Na, ebből egy se jött be. Nagyon jó barát volt, de a szőlőhöz nem értett. És akkor megkerestem a néhai báró Zichy Iván volt vincelléreit, akik akkor már öreg emberek voltak. Kértem, mondják meg, mi az, amit itt a talaj a legjobban elfogad magáénak. Megmondták. Azok a fajták vannak itt most is. Olaszrizling, rajnai rizling, pinot noir, szürkebarát, tramini, egy kis sárga muskotály, amit az öregek koszos muskotálynak mondtak. Itt van mind körülöttem. Meg egy kis csókaszőlő is.
Az egész terület a magáé?
Nem, van itt hat sor, ami az egyik barátomé. Mondta, vegyem meg. Én meg mondtam, hogy nekem barát kell, szőlőm van elég. Hat és fél hektár. Tiszta időben innen a hegyről ellátni a zágrábi toronyig, a varasdi hegyekig, látni Maribort, mindent itt délre meg nyugatra. Gyönyörködik a szem.
Még mindig doktorkodik?
Erősen. Néha erősebben, mint szeretném. Különösen a szabadságolási időszakban, amikor egymást helyettesítjük. Olyankor hajnalban kelek, irány a traktor, szőlő, permetezés, vagy éppen ami adódik, aztán a betegek, a hívások, mert az az első. Végül is engem orvosnak fogadtak ide. Szerencsére ma már a szőlőben is van segítségem, egyedül nem bírnám.
Honnan jött rá arra, hogyan kell jó bort csinálni?
Nem tudom megmondani. Az egyetemről úgy engedtek el, hogy rengeteg tudásom volt, de semmi tapasztalatom. Aztán ahogy teltek az évek, rakódott rá a tapasztalat rendesen, és összhangba került a tudással. Így van valahogy a borral is. Az öregek bölcsességéből merítettem a legtöbbet, és szőlész-borász könyvekből.
Azokat ugyanis nem elolvastam, hanem megtanultam. De a szaktudásban az a jó, amikor már nem kell használni semmit. Amikor egy terhes anya elkezd vajúdni, akkor legyen mellette egy bábaasszony az összes felszerelésével és minden tudásával. De a gyerek akkor lesz a legszebb, ha természetes úton születik. Figyeljük, kikísérjük, ahogyan jönni akar, és csak akkor segítünk rá, ha szükséges. A bornál is ugyanez a helyzet. Ha a természetes születésébe bele kell nyúlni, annak mindig kakiszaga jön. Ez ennyire egyszerű.
Csókaszőlőt miért telepített?
Van egy vírus errefelé, úgy hívják, hogy Szentesi Jóska. Rosszabb, mint az új influenza. Elmentem hozzá látogatóba, azt mondja, mutatok egy bort. Én olyan jót még életemben nem ittam, pedig a világ minden tájáról kóstoltam már kiváló borokat. Nem is ismertem ezt a szőlőt. Ősi magyar fajta, de olyan rosszul termett, hogy a gazdák nem szerették. Úgy hívták, hogy kádkongató meg hordószárogató, annyira bajos volt. De csak azért, mert nem találták meg a megfelelő művelési módot.
Ez a szőlő olyan, mint a szépasszony, ha dajkálják. Olyat tud nyújtani, hogy a világ angolspárgát csinál. Fekete, mint a csóka tolla, de nem a tannin a lényege, hanem a sav. De a sav nem erőteljes, hanem bársonyos és simogató, a bor illata pedig az édesköményre emlékeztet, meg a kámforra. Tavaly volt a szűztermés, de csak úgy szabad meginni, ha az ember „megbussayzza” előtte.
Az mit jelent?
Bele a pohárba, tenyérrel befedni, és jól összerázni. Két óra dekantálást meg lehet vele spórolni, Kicsit gagyi, de tuti. Viszont még várni kell rá, egyelőre nincs kereskedelmi forgalomban.
Milyen itt a talaj?
Mindig leböknek 80 centi mélyre, ha talajanalízist csinálnak. Barna erdőtalaj, agyagos. Ennyit tudtunk, amíg a pincét nem kezdtük ásni. Lementünk 10 méter mélyre, és csodát láttunk. A Pannon-tenger szemétlerakó helye vagyunk, a geológusok is idejöttek fényképezni. Nincs olyan kőzet, ami itt ne lenne. A szőlő meg olyan, hogy „gyerekek, buli van”! És csak szívja a gyökér a rengeteg ásványt. Csoda!
Ha körülnézünk, úgy tűnik, itt minden a helyén. Szép ültetvény, jó feldolgozó, tágas pince, kóstolóterem. Van valami terve?
Igen! Növekedni szeretnék, de nem úgy, hogy területeket vásárolok. A boraimat szeretném csiszolgatni, azok legyenek nagyobbak, ne a területem. Azt mondta egyszer Szepsy Pista, hogy ha valaki egyszer úgy gondolja, elkészítette a tökéletes bort, hagyja abba.
Sokat fáradunk, amíg megszerzünk egy kincset, de ha már birtokoljuk, ügyet sem vetünk rá. Engem nem nagyon érdekel, milyen díjakat nyernek a boraim. Tudom, milyen kemény munka előzte meg, míg olyan lett az a bor, és azt is tudom, hogyan lehetett volna jobb. A szőlő olyan, mint egy szép asszony. Nem elég megszerezni, akkor is figyelni kell rá, amikor már az enyém.
A képet köszönjük a Bortársaságnak.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!