Elhunyt Kiss László
A Tokaj Kereskedőház vezérigazgatója
2008-09-16 | Tóth AdriennA közelmúltban szomorú esemény történt Tokaj-Hegyalján. 2008. augusztus 23-án tragikus hirtelenséggel, életének 53. évében elhunyt Kiss László, a Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója. A halálhírről a család kérésére csak a temetést követően számolunk be.
Kiss László kertészmérnökként, borászként végzett, majd Budafok borkereskedelmi központjában, a Hungarovinnél dolgozott huszonegy éven keresztül. 2002-ben az egyik vezérigazgatói székből a másikba került, amikor elvállalta a Tokaj-hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinátból 1993-ban átalakult Tokaj Kereskedőház teljes körű átszervezését és vezetését. Ugyanebben az évben választották meg a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökévé.
Az tokaji vállalathoz történő érkezését követő évben egy több éves reformot indított útjára, amelynek keretében modernizálni, a világ igényeihez igazítani kívánta a korábban igencsak elhanyagolt borászati óriást. Az újítások kiterjedtek a saját 60 hektárnyi terület rekonstrukciójára (Szarvas, Szentvér és Király dűlők), a mintegy 2300 kistermelő minőségi termelés felé való orientálására, a cégnek a Szegi Pincészetbe és a tolcsvai Borászati Üzembe történő összevonására, a feldolgozás és az érlelés korszerűsítésére. Ez utóbbinak jelentős része volt a túlöregedett hordópark lecserélése.
A nagyszabású technológiai fejlesztéseket önerőből, illetve EU-s pályázatok segítségével valósították meg. Az eredményt a megnövekedett árbevétel is mutatta, amely különösen sokat fejlődött az export értékesítések terén.
A 2004-es alapításától kezdve a Tokajvinum Hungaricum Egyesület elnöke volt. Az egyesület kilenc tokaji pincészetet tömörít magába: a Babits Pincészetet, a Bodnár Pincészet Borházat, a Götz Pincészetet, Kiss István Pincészetét, a Monyók Pincészetet, Ráski László Pincészetét, a Sajgó Pincészetet, Szabó Dániel Pincészetét, a Tokajbor-Bene Pincészetet és a Tokaj Kereskedőház Zrt.-t.
2007-ben az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. az Év Menedzserének választotta.
Az elhunytat az egész borásztársadalom gyászolja, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. és a Tokaj Kereskedőház Zrt. saját halottjának tekinti.
Ezúton a Vinoport csapata nevében mi is részvétünket fejezzük ki!
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!