A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Elhunyt Zwack Péter

A mai napon került sor a gyászmisére

2012-08-21 | Tóth Adrienn


Ma helyezték örök nyugalomra az Olaszországban elhunyt Zwack Pétert. Többek között a Zwack Unicum igazgatóságának elnöke, országgyűlési képviselő, washingtoni nagykövet volt. Gyászmiséjét Várszegi Asztrik pannonhalmi főapát celebrálta a budapesti Szent István Bazilikában. A sokoldalú üzletember életének a gasztronómia világához kötődő szeletét kívánjuk e helyen kiemelni.


A Zwack Unicum mai központjaként szolgáló Soroksári út volt akkor is a híres magyar gyomorkeserű likőr előállításának helyszíne, amikor a gyár társtulajdonosa még Zwack János, Péter édesapja volt. Zwack Péter érettségijét a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnáziumban szerezte meg, majd a Pázmány PéterTudományegyetem jogi karán folytatta tanulmányait. Ezeket édesapja javaslatára szakította meg, és költözött először Olaszországba, majd az Egyesült Államokba.

A családi tradícióktól ott sem távolodott el, hiszen 1952-ben a connecticuti New Havenben egy alkoholimportőr cég menedzsere volt, majd két évvel később egy chicagói borimportőr cég társtulajdonosa lett. Egy évtized elmúltával is ugyanezen a területen mozgott, önálló céget alapítva New York-i székhellyel. 1966-ban – néhány évvel azelőtt, hogy visszatért volna Európába – egy szeszipari vállalt exportigazgatói posztját vállalta el.

1970-ben Firenzében telepedett le, itt folytatta a Zwack Unicum gyártásának és nemzetközi forgalmazásának felügyeletét. 1987-ben tért haza, és a Budapesti Likőripari Vállalattal együttműködve alapította meg a Zwack Unicum Budapestet. 1991-ben privatizáció keretében vásárolta vissza a család jogos tulajdonát, és hozta létre a Zwack Unicum Rt.-t üzlettársával, Emil Underberggel, amelynek 2008-ig igazgatósági elnöke volt.

Életművét számtalan módon ismerték el például az Olasz Köztársaság Becsületrendjének lovagi címével, itthon a két alkalommal is odaítélt Év vállalkozója díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével, a Budapest díszpolgára kitüntetéssel, valamint az Ernst and Young Év üzletemberének Példakép díjával.

A Zwack Unicum működése a mai napig a Zwack család érdeme, hiszen gyermekei, Zwack Sándor és a cég boros ágazatáért, valamint a tokaji Dobogó Pincészetért felelő Zwack Izabella vezetik.

Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!