Eredetvédelem, évjáratértékelés és az ázsiai konyha
Rövid borhírek Ausztriából
2010-02-02 | Tóth Adrienn
Ausztria borországként meglehetősen későn lett híres, ennek legfőbb oka valószínűleg az, hogy boraik többségét határon belül fogyasztják el, az exportra kerülő borok nagy része pedig az utóbbi évekig szinte kizárólag a szomszédos Németországig és Svájcig jutott el. Ennek ellenére, ha ma lehet nemzetközi viszonylatban divatos európai, bortermelő országról beszélni, akkor az Ausztria, amely a zöldveltelini hátán lassan teljes borspektrumát megismerteti a világgal.
Megszületett a hatodik
Ausztriában dac-ként rövidítik, a teljes nevén Districtus Austriae Controllatus-nak nevezett eredetvédelmi rendszert. Jelenleg hat olyan területet határoztak meg az országban, amelynek borai az egyedi termőhelyi adottságok miatt megkülönböztethetőek a többitől. Az első, a Weinviertel 2002-ben nyert elismerést, azóta pedig évente gyakorlatilag egy-egy újabb dac-kal bővül a sor.
A legújabb ilyen bortermő vidék a burgenlandi, Fertő-tó parti Leithaberg, amely Eisenstadt városát, valamint az őt körülvevő vidéket öleli fel, Jois és Winden településekkel együtt. A korábbi dac vidékekhez képest abból a szempontból különleges Leithaberg, hogy itt mind fehér-, mind vörösborok számára nyitott a lehetőség a dac státusz elérésére.
A fehérborok palettája szélesebb, hiszen négy szőlőfajta is felhasználható készítésükhöz: zöldveltelini, pinot blanc (náluk weissburgunder), chardonnay és neuburgunder. A fehér Leithaberg dac borok így fajtaborok vagy házasítások is lehetnek. Ezzel szemben a dac megjelöléssel ellátott vörösbor címkéjére csak a blaufränkisch, azaz kékfrankos kerülhet, amelyhez azonban a bortörvény értelmében maximum 15%-ig zweigeltet, pinot noir-t és st.laurent is adhatnak anélkül, hogy ezt fel kellene tüntetniük.
A Leithaberg dac koncepciójának lényege, hogy azáltal különböztetik meg magukat az itteni borok, hogy bennük a helyi pala és mészkő talajból eredő minerális jegyek meghatározóbbak a tölgyfahordós érlelés aromáinál. A kategória megalkotói szerint ezentúl ezek a borok hosszú életűek is lesznek, a terroir jegyek mellett pedig esetükben a finesznek és az eleganciának kell a középpontban állniuk.
A kilencesek sikere
Mielőtt azonban kiderülne, mit tartogattak az égiek a szomszédoknak ebben az évjáratban, ugorjunk vissza egy évet, és tekintsük át előbb 2008-at. Ez az év meglehetősen hosszúnak tűnhetett sok osztrák borász számára, hiszen nem számított a könnyű évjáratok közé. A csapadék már tavasszal is meglehetősen sok volt, ezért a penészgombák fertőzésének veszélye sokáig ott lebegett a szőlészek feje fölött.
A szüret időzítése szinte mindenütt meghatározó volt, sokan az őszre is jellemző, hűvös, esős idő miatt hamarabb leszedték a szőlőt, mint azt szerették volna. Viszont azoknak, akik például Wachauban októberig bátran kivártak, érettebb termés volt a jutalmuk. A mennyiségek átlagosan magasnak számítottak – még a felbukkanó fertőzések ellenére is – köszönhetően a sok esőnek.
Kilences végű évjáratnak lenni nem semmi Ausztriában, ahol az 1959-es édes borokat még mindig nagy becsben tartják. Ennél tovább léptek 1969-ben, amely évet egyenesen az évszázad botrytises évjárataként tartják számon az országban. 1979 áttörést hozott Ausztriában a vörösborok mezőnyében, 1989-ben pedig ismét az édes borok kerültek a figyelem középpontjába. 1999-ben a helyiek szerint mind a fehér-, mind a vörös-, mind az édes borok kiemelkedően szépen sikerültek.
Nos, ahogy a 2009-et a következőkben végignézzük majd, arra juthatunk, hogy az azt megelőző évhez hasonlóan nem volt tipikusnak mondható, míg 2008-ra a sok eső, addig 2009-re a szélsőségek voltak jellemzőek.
A tél és a tavasz kezdete ebben az évben is meglehetősen csapadékgazdag volt, jól is jött a száraz és meleg április, amikor kiszáradtak a szőlők. Májusban visszatért a rossz idő, a szokásosnál alacsonyabb hőmérséklet és még több eső volt a jellemző. Júniusban pedig végképp megnyíltak az égi csatornák, a keleti országrészben volt olyan 48 óra, amikor annyi csapadék esett, mint máskor egész hónapban. Az így kialakuló földcsuszamlásokat és áradásokat már csak tetézte a fel-felbukkanó jégeső.
Júliusra sem változott a kép, maximum annyiban, hogy itt egy hónapon belül váltogatták egymást a szélsőségesen meleg és esős időszakok. Többször riasztották a tűzoltókat, és tettek kárbejelentést a biztosítónál a pincészetek, mint korábban bármikor.
Szeszélyeit a természet egy kiváló szeptemberrel és pár október eleji nappal akarta kompenzálni. A szüretet október 8-a utánra hagyni azonban már csak az édes borok esetében volt javallott, ekkor ugyanis egy korai tél köszöntött be hóval, esővel, széllel.
A fentiek ellenére az osztrákok nem tartják rossznak ezt a kilences évjáratot sem, nyilatkozatuk szerint, míg a mennyiség általánosan alacsony, a minőség megfelelő gondosság esetén egyáltalán nem rossz. A fehérboroknál jól felépített, gyümölcsös, érett tételekről beszélnek, a vöröseknél azonban már megemlítik a szigorú válogatás jelentőségét. A nemes rothadás eredményeként az édes fehérboroknak kifejezetten jót tett a hol esős, hol napos idő, míg a jégborok készítői karácsony előtt egy lehűlést kaptak ajándékba.
Az osztrák borok az ázsiai ételek társaságát keresik
Valószínűleg hozzájárul az osztrák borok egyre divatosabb voltához, hogy ugyancsak népszerű partnert találtak maguknak, jelen esetben az ázsiai ételeket. A szomszédok nemcsak a sommelier szakmának szóló szaklapokban hirdetik magukat ezen egyre keresettebb ételek ideális kísérőjeként, de kidolgoztak egy részletes ajánlót is, amely a legismertebb fogásokhoz, például sushihoz, curryhez vagy tempurához javasol osztrák borpárt.
A tájékoztató szerint, amíg a nyers halból készített sushit vagy sashimit fiatal, üde zöldveltelinivel vagy pinot blanc-nal illik kínálni, addig egy tavaszi tekercshez már akár rajnai rizlinget vagy rozét is tölthetünk. Ha pedig egy zweigelthez, pinot noir-hoz vagy st. laurent-hez keresünk ételt, érdemes megpróbálni egy palacsintába töltött pekingi kacsát.
A helyi bormarketing emellett a vele elnevezésük miatt felcserélhető Ausztráliával történő összehasonlításra is nagy figyelmet fordít. Az üzenet egyszerű, amíg a távoli, kontinensnyi ország sokkal több bort készít évente, mint Ausztria, addig ez utóbbi majdnem négyszer annyi pincészettel bír. Így a kontrasztból logikusan adódik, míg az egyik hatalmas méretben uniformizált bortömeget ont magából, addig a kis európai ország családi pincészetei egyedi, természetes, kézműves boraikkal szeretnék megismertetni a világot.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz Primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!