A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Frittmann János az Év Borásza!

Az első kunsági elismerés

2007-12-11 | Tóth Adrienn


Frittmann János az Év Borásza!

Talán nem túlzás azt mondani, hogy sokan Frittmann János személye miatt jegyezzük egyáltalán a Kunsági borvidéket. Azzal, hogy őt választották az Év Borászává, nem egyszerűen egy szakembert ismertek el, hanem jövőt szavaztak az eszmének, a vidéknek is, amelyet képvisel. Hiszen nem lehet könnyű állandóan újra felvenni a kesztyűt, és harcba szállni az előítéletekkel, amelyekkel általában azért elég jól el vagyunk látva mi, borfogyasztók.


 

December 7-én, déli tizenkét órakor került sor a Budai Várban, a Magyar Borok Házában az Év Borásza cím ünnepélyes eredményhirdetésére. Az öt döntős Frittmann János (Kunság), Konyári János (Balatonboglár), Légli Ottó (Balatonboglár), Dr. Lőrincz György (Eger) és Szöllősi Mihály (Ászár-Neszmély) voltak.

A díjat 1991-ben alapították, és 1996 óta a Magyar Bor Akadémia adja át évről-évre. A kitüntetés odaítélésének pontos menetéről és a viselés szabályairól egy korábbi cikkünkben már írtunk. (Itt elolvashatod.)

Most inkább szenteljünk figyelmet a győztesnek, aki innentől egy évig az Év Borásza lesz. Frittmann János 1958. november 10-én született azon a vidéken, amelyet borászként aztán híressé is tett, Soltvadkerten. Nős, két gyermeke van.

Szülei az akkori szakszövetkezet keretein belül főállásban szőlővel és borral foglalkoztak, így hát természetesen már gyermekkorától részt vett a szőlő és pince körüli munkákban. Aztán különböző szakiskolák elvégzése után 1982-ben főállásban kezdett szőlőtermeléssel és borkészítéssel foglalkozni, és ez után hat évvel később már saját üzletében értékesítette borait.

1990-ben aztán szakmai utazások következtek életében, az Olaszországban, Franciaországban, Svájcban és Németországban szerzett tapasztalatok nagyban formálták borvilágképét.

1994-ben került sor a saját palackozó üzembe helyezésére, erre szükség is volt, hiszen az időközben negyven hektárra gyarapodó birtok termése már komolyabb forgalmat jelentett.

A sok munka pedig már kezdte meghozni az elismeréseket és valószínűleg az ezekkel járó többletmunkát is. Frittmann János 2002 óta a soltvadkerti hegyközség elnöke. 2003-ban
okleveles borbíráló vizsgát tett a Magyar Borok Házában. Ugyanebben az évben Kocsis Pál díjban részesült, valamint a Magyar Zászlósborok Rendje is kitüntette az ezerjó szőlőfajtából készült bor méltó hírnevének visszaállításáért végzett munkájáért. Tavaly pedig a Fehérasztal Lovagrend tagjává avatták.

Borait a következő fórumok ismerték el:

Ezerjó
· 2000-ben Magyar Milleneumi Borverseny, aranyérem
· két országos Ezerjó Borversenyen összesen három aranyérem (mint legjobb száraz ezerjó).

Rosé
· nyolc országos Miklós Napi Rosé versenyen hét aranyérem, egy nagydíj
· 2003-as Országos Borversenyen a Kékfrankos Rosé aranyérmes és kategória győztes
· 2005-ben a Kékfrankos Rosé az Európai Borbíráló Nők nagydíjas bora.

Cserszegi Fűszeres
· Országos Cserszegi Fűszeres versenyen hat aranyérem.

Kadarka
· Nemzetközi Kadarka Versenyeken öt aranyérem, egy nagydíj.

Sauvignon Blanc
· 2006-ban a Pannon Bormustra csúcsbora
· Franciaországban, az Independent Winegrowers Wine Contest versenyen bronzérmes.

Cabernet Sauvignon, Cabernet Franc
· Monde Selection, Páneurópai Vörösbor Versenyen aranyérem.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!