A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Hajós-Bajára került az Év Pincészete díj

Koch Csaba vehette át az elismerést

2014-09-15 | Tóth Adrienn


Hajós-Bajára került az Év Pincészete díj

2002 óta adják át az Év Pincészete elismerést, amelyet 2014-ban a Hajós-Bajai borvidéken dolgozó Koch Csaba vehetett át. A díj először került a borvidékre, így nemcsak a saját, hanem az egész borvidék sikereként fogja fel azt a Hajósi hegyközség elnöki posztját is betöltő borász. Koch Csaba egyébként nemcsak ezen a borvidéken készít borokat, hanem VinArt név alatt piacra kerülő tételeihez a Villányi borvidékhez tartozó diósviszlói Imrevölgyben is vannak ültetvényei.


Az idén tizenharmadik alkalommal odaítélt elismerés kapcsán eddig csak két borvidéknek sikerült dupláznia, hiszen azt 2003-ban a tokaji Oremus, 2005-ben pedig az ugyanerről a borvidékről származó Disznókő vehette át, míg 2007-ben és 2008-ban két villányi pince, előbb a Bock, majd a Vylyan diadalmaskodott.

 

A szeptember elején a pincészet borotai központjában megrendezett ünnepélyes díjátadón Tornai Tamás, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnöke, dr. Kállay Miklós, a Magyar Bor Akadémia elnöke, dr. Kiss István, a Magyar Szőlő- és Bortermelők Szövetségének elnöke, dr. Trócsányi László igazságügy-miniszter és Zsigó Róbert, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára méltatta a pincészet érdemeit. 

 

 

A borászatot Koch Csaba a nagyapjától 1991-ben örökölt ültetvényre alapozva építette fel, és ma már 110 hektárról szüretelik a szőlőt Hajós-Baján. A terület többségét fehér fajták borítják: cserszegi fűszeres (45 ha), ottonel muskotály (8 ha), chardonnay (6 ha) és rajnai rizling (3,5 ha). Jelentős azonban a kék szőlők mennyisége is, cabernet sauvignon (20 ha), cabernet franc (6 ha), kékfrankos (4 ha), pinot noir (2 ha) és kadarka (0,5 ha).

 

A portfólió két érdekessége a Pannónia kincse, amelyet Poczik Ferenc nemesített 1942-ben a szőlőskertek királynője muskotály és a Cegléd szépe keresztezésével, valamint a Bácska, amelyet a Petra és a Bianka szőlőfajtákból kereszteztek.



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!