A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Három dűlőszelekció is megjelenik a Bocorból

Pinceszemle Günzer Tamás Pincészete 2014

2014-09-17 | Tóth Adrienn


Három dűlőszelekció is megjelenik a Bocorból

Ahogy az egész országban, Villányban is zajlik a szüret. Günzer Tamásnál is egymás után érkeznek be a különböző tételek az ültetvényekről, épp ezért örültünk, hogy az év legsűrűbb időszakában időt tudott szakítani arra, hogy a Vinoportnak nyilatkozzon a borászattal kapcsolatos aktualitásokról. Elsőként a most debütáló Bocor szériáról kérdeztük.


 

A Bocor-dűlőben egy tizenhat hektáros ültetvényt alakítottunk ki. Amikor ezt a területet 2006-ban megvásároltuk, még erdő volt. Ennek megfelelően hosszadalmas előkészítést igényelt, mire szőlőtelepítésre alkalmassá tettük. Az erdő kivágását követően tereprendezésre került sor. A melioráció keretében 300 000 köbméter földet mozgattunk át, és 1500 méter betonutat alakítottunk ki, amely vízelvezető árok is egyben.

 

Milyen adottságokkal bír ez a terület?

 

A Bocor tulajdonképpen egy magasabban fekvő katlan, ilyen értelemben hasonlít az Ördögárokra. A déli oldaláról nyitott, a másik három irányból zárt. Nyolc szőlőfajtát telepítettünk ide, a legnagyobb mennyiségben bordói fajtákat, amelyekből egyrészt egy, a dűlő nevét viselő házasítás készül majd, másrészt a cabernet franc és a merlot önállóan is megjelenik.

 

Ezen borok esetében melyik lesz az első, forgalomba kerülő évjárat?

 

A 2011-es évjárat szűztermése most kerül piacra. A Lidl által szervezett Magyar Borok Hetében, októberben a prémium magyar borok között kiemelt helyet kap majd, ezentúl pedig a Corvinum forgalmazza.

 

Három dűlőszelekció is megjelenik a Bocorból

 

E borok esetében az erjedés acéltartályban zajlik, az érlelés pedig kisméretű, új barrique hordókban. Mind a házasítás, mind a franc és a merlot borok esetében az utóbbi munkafázis huszonnégy hónapig tartott.

 

Mely további fajták kerültek a Bocorba?

 

A Bocor-dűlőből származó chardonnay elsőként a 2012-es évjáratból kerül forgalomba. E tételt természetesen nem tartottuk olyan sokáig hordóban, mint a bordói fajták vörösborait. A bor az idei Chardonnay du Monde versenyen a négy magyar ezüstérem közül elhozta az egyiket.

 

Az ugyancsak innen származó, 2011-es Kékfrankost a Royal Borház forgalmazza. Fontosnak tartom a kékfrankos szőlőfajtát, és úgy gondolom, hogy Villányban alacsony terhelés és hosszú hordós érlelés mellett nagy bor készíthető belőle. Syrah-ból 2011 óta készítünk önálló tételt, ez az évjárat már nem kapható, a 2012-es pedig még hordóban érlelődik. A Bocorban ugyancsak termő kadarka és portugieser más termőterületek fajtaboraival házasítva kerül palackba.

 

 

A Bocorban lezajló telepítés után terveztek további bővítést?

 

Fantáziát látok a cabernet franc-ban, és hogy tovább erősítsem ezt a vonalat a pincészet esetében, idén a Kopár-dűlőbe 1,5 hektárt telepítettünk belőle. Izgalmasnak tartom az elénk táruló lehetőségeket, hiszen így nemcsak a Bocorból, hanem az Kopárból is lesz dűlős cabernet franc-unk, ahogyan merlot-t is több termőterületről készítünk, az Ördögárokból és a Bocorból.

 

A Kopárban a franc telepítése jól sikerült, a sok eső miatt eredményes volt az eredés, hiszen a csapadék kedvezett az oltványok fejlődésének, olyannyira, hogy a növekvő ültetvényt figyelve sokan azt hiszik, hogy már kétéves tőkék között járnak.

 

Az utóbbi időben azt látjuk, hogy a fiad is egyre inkább bekapcsolódik a pince mindennapjaiba.

 

Valóban, Roland betöltötte a 18-at, és egyre jobban kiveszi a részét a pince körül zajló munkákban. Egész nyáron fesztiválokon, rendezvényeken képviselt bennünket. Idén azt is elhatározta, hogy szeretne önállóan készíteni egy bort. Ebből a célból elkülönítettünk számára egy 0,6 hektáros syrah ültetvényt, amelynek a terméséből gyöngyöző rozé készül majd Rosecco néven.

 

Három dűlőszelekció is megjelenik a Bocorból

 

Miért pont emellett a bortípus mellett döntött?

 

Jövőre a saját borát szeretné a fesztiválokon kínálni, mivel pedig a rozé az ilyen eseményeken az egyik legkeresettebb bortípus, és a gyöngyöző borok iránt folyamatosan nő az érdeklődés, egyértelmű volt a választás. A pincének ezen kívül van egy fehér gyöngyöző bora is, amely Irsai Olivérből készül.

 

A borokon kívül szőlőmagolajjal is foglalkoztok. Miből készítitek?

 

Valóban, két éve van olajunk, amelyet helyben, a pincénél palackozva értékesítünk, és barna kenyérrel a borkóstolók alkalmával is kínálunk. A tartályaink lehetővé teszik, hogy a kék szőlő magját az erjedés harmadik napján elkülönítsük a létől, amikor annak még nem túl magas az alkoholtartalma. Ez azért fontos, mert a magasabb alkohol megmarná a magokat, amelyek ettől sérülnének, valamint nem is áznak ki belőlük olyan mértékben az értékes anyagok, mintha hosszabb időt töltenének az erjedő borban.

 

Ez a lépés pedig nemcsak a szőlőmagolaj számára hasznos, hanem a bor számára is, hiszen így kevesebb magtannin kerül végül a borba. A vörösbor és a rozé alapanyagából ily módon nyert szőlőmagolaj világosabb színű és finomabb lesz.

 

Végül zárjuk a beszélgetést az idei szürettel. Hol tartanak a munkák?

 

Folyik a szüret. A gyöngyöző Irsai Olivérünk alapanyaga már kiforrt, ez hamarosan kapható lesz a boltokban, ezen túl az új, zweigeltből és pinot noirból készített rozé is javában erjed. Az évjárat magas csapadékszintje miatt az oportót nagyon szigorú válogatásnak vetjük alá, de ezt mind a szőlőben végeztük, hogy a pincébe csak egészséges alapanyag kerüljön. A későbbi érésű szőlők sorsáról, minőségéről pedig az ősz további részének időjárása dönt majd. 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!