A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Hegyláda, völgyláda

Beszámoló a Szent Gaál Pincészet novemberi borkóstolójáról

2007-11-30 | Tóth Adrienn


Hegyláda, völgyláda

Október 20-án tartotta meg a szekszárdi Szent Gaál Pincészet soron következő borkóstolóját Budapesten, a Barabás Villában. Az esemény egy bor és egészség témájú sorozat egyik darabjának tekinthető, hiszen minden alkalommal egy, az orvoslásban és egészségügyben jártas szakember beszéde nyitja meg a borkóstolót. Ez alkalommal azonban a pincészet egy különleges bejelentést is tartogatott a megjelentek számára.


 

De kezdjük az elején. Kovács Attila, az ÁNTSZ tiszti főorvosa nyitotta meg az estét, aki már a pincészet létrehozása előtt ismerte Kovács Tibort, és a kezdetektől követte a borászat fejlődését. Elmondta, hogy számára a bor egy elveszett kort jelképez, hiszen az olyan borhoz kötődő fogalmak, mint a kreativitás, a szorgalom és a harmónia az emberek közötti kohéziót, együttműködést segítik. Szakmailag pedig a következő párhuzamot vonta az egészség és a bor között: mind a kettőnél az egyensúly a fontos, a szélsőségektől való mentesség.

Ezután a szót Kovács Tibor, a Szent Gaál Pincészet tulajdonosa vette át, aki egy megvalósult álmáról, a Strázsahegyi birtok megszerzéséről beszélt. A történet 2003-ban kezdődött, ugyanabban az évben, amikor belevágtak a borászkodásba. Ebben az évben rögtön sikerült felvásárolni kétterasznyit a dűlő terméséből, ezekből készültek a később mind fogyasztói, mind szakmai körökben elismerést arató Passionata és Cabernet Sauvignon Válogatás borok. Különösen szerencsésnek mondhatták magukat ezért, hiszen az itt termett szőlőért Szekszárd szerte versengtek a borászok, és a következő években nem is tudtak már hozzájutni a Strázsahegy terméséhez. Ennek megfelelően 2005-ben nem is hoztak piacra csúcs minőségű borokat.

Aztán következett 2007 júliusa, amikor fordulat állt be, és a Szent Gaál Pincészetnek sikerült megvásárolni 21 hektárnyi birtokot a területről. Ebből 16,5 hektár a Strázsahegyen található, a többi pedig éppen faluhelyi ültetvényük szomszédságában. Így a pincészet ma 38,1 hektár saját területtel rendelkezik, amely elegendő alapanyaggal látja el ezentúl csúcs- és középkategóriájú boraikat. Hála az új, nagyterületű, egybefüggő, megfelelő fajtaszerkezetű és jó állapotú új ültetvényeknek a következő években várhatóan növekszik majd a borok általános minősége, és ezzel egy időben csökkennek az árak is. Szőlőfelvásárlásra ezentúl csak a rosé és a badarka esetébe lesz szükség.

A helyszínen az idei strázsahegyi szüret tapasztalatairól is mesélt Kovács Tibor. Elmondta, hogy még őket is meglepte, hogy a Kastély sorozat számára szükséges szőlő, amelyet 3 kg/tőke terhelésre korlátoztak, 14,5 % fölötti alkohollal bír. A prémium kategória csúcsboraihoz szüretelt termés pedig várhatóan 16 % körüli alkoholtartalommal rendelkezik majd. Mindezeket úgy, hogy a töppedt fürtöket egy kétlépcsős válogatórendszeren keresztül – előbb a tőkén, majd a bogyózás előtt – kiszelektálták az egészséges fürtök közül.

Egyedi módszert vezettek be az idei évben a csúcsborok esetében, amelyet kétszínű szüretnek neveztek el. Az újítás abból a tapasztalatból ered, hogy minden sor egyik oldalán jobb minőségű terem, mint a másikon. Ennek oka, hogy a völgy felé néző oldalt - mivel jobb a déli kitettsége - több napsugár éri, mint a hegy felé nézőt. Így magasabb az ottani szőlő cukorfoka, magasabb jövőbeni alkoholtartalmat generálva. Ez alapján a megfigyelés alapján döntöttek úgy, hogy külön szüretelnek hegyládába és völgyládába, és ezt az elkülönített termést külön is dolgozzák majd fel.

Az új lehetőségek, az új helyzethez való alkalmazkodás eredményeivel pedig akkor szembesülhetünk majd a valóságban, amikor a 2007-es évjárat borai piacra kerülnek. Az imént leírt várható változásokon túl koncepcióváltásokra is számíthatunk, például a Bikavér esetében, de ezekről beszéljünk a legközelebbi kóstoló után.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!