A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Hivatalosan is kitört a Kékfrankos Nyár

Beindul a soproni bor-lét

2008-05-27 | Tóth Adrienn


A rendezvénysorozatot valószínűleg már nem sok embernek kell bemutatni. A több éve tartó esemény-kavalkádnak köszönhetően Sopronra már nem csak a Hűség Városaként gondolunk, hanem a Kékfrankos fővárosként is. Idén 141 nap alatt, 79 program zajlik majd le 30 helyszínen. Újdonságnak számít ebben az évben a Kékfrankos Express és a Pannonmánia, de nem kell hanyagolnunk a már korábban megszokottakat sem, így idén is lesznek Poncichter estek, Borvidék a Világörökségben kirándulások, Belvárosi séták a bor jegyében, és egész nyáron működik majd a Buschenschank.


A programok késő tavasztól kora őszig tartanak

Ez az egyedülálló rendezvényfolyam a soproni borászok összefogásának eredményeként valósulhatott meg, ők álltak ugyanis támogatóként a Bormarketing Műhely Kht. kezdeményezése mellé. Így május 10-e és szeptember 27-e között, bármikor látogat is a már aktív vagy még csak leendő borrajongó Sopronba, talál magának valami boros programot, ami által jobban megismerheti a borvidéket, a hozzá tartozó Világörökség részét alkotó Fertő-tájjal.

Péntek esténként egy Poncichter est keretében, vagyis egy borvacsorán keresztül valamelyik soproni borász mutatkozik be az érdeklődőknek. Immár klasszikusnak számítanak a turisták körében a Borvidék a Világörökségben elnevezésű pincelátogatások és kirándulások, amelyek szombatonként délután két órakor indulnak. Az idegenvezetéssel egybekötött Belvárosi sétákra a bor jegyében vasárnap délelőtt tíz órakor kerül sor. A Fő téren álló Buschenschank pedig egész nyáron várja a borokra szomjas utazókat és a helyieket csütörtöktől vasárnapig, délután öttől este kilencig.

A rendszeres, egész nyáron át tartó események mellett akadnak egyedi alkalmak is. Ilyen többek között a XVI. Borünnep, amelyet a nyár nyitányának szánnak a szervezők május 30-a és június 1-e között. De lesz még egy igazi retroparty a 80-as évek és a bor jegyében, amely Kékfrankos Night név alatt fut. A Mithras Fesztivál a római légiósok korába repíti vissza a vendégeket, akik annak idején a mai Fertőrákos területén éltették a Mithras kultuszt. A Kékfrankosok Éjszakájára Szent Iván éjjelén kerül sor, ekkor Sopronban tűzugrás, bor és csokoládékóstoló lesz. A Reneszánsz Képzőművészeti Héttel a Soproni Képzőművészeti Társaság az országos rendezvénysorozathoz csatlakozik, míg a Soproni Tűztoronyban a filmművészet időtlen klasszikusait vetítik a közönségnek július 25-e és augusztus 2-a között.

A két újdonság a nyáron a Pannonmánia és a Kékfrankos Express. Előbbi a második Soproni Kékfrankos Szakácskirály választás és egy Mihály-napi utcabál keretein belül megeleveníti a régi római kor, a középkor, a felvilágosodás korának és a 20. század végének jellegzetes alakjait. A Kékfrankos Express egy kisvonat a városban, amely a borvidék tizennégy pincéjét köti össze végigjárva a kékfrankos borútat.

Kékfrankos pohár

Idén a korábban említett programok mellett még valami született, méghozzá a „kékfrankos pohár”. A német Stölzl-Lausitz cég „Exquisit” szériájának borospoharát egy szakértőkből álló zsűri választotta ki. Az Oberlausitz vidékéről származó üvegremeket egy ötszáz éves múlttal rendelkező cég állítja elő, amely évente közel harminc millió poharat hoz forgalomba. A borvidék logójával ellátott pohár a Kékfrankos Nyár eseményeit is kíséri majd, de több más helyen is megtalálható lesz.

A pohár egy kicsit hasas, alul meghosszabbított nyakkal, ez utóbbinak köszönhetően olyan, mintha megfiatalították volna a klasszikus kelyhet. E mellett egy rendkívüli gyártási eljárás eredményeképp – amelyet a hatvanas évek óta használnak a korábban ismert üvegfújás helyett - különlegessége a sima átmenet a pohár nyaka és a kehely között. A gyakorlatban ez úgy zajlik, hogy a kehely alján elhelyezkedő üvegmassza dugóból egyszerűen kihúzzák a pohár nyakát. A technológia egyik legnagyobb előnye a nagy törésállóság, amely egy fesztiválpohár esetében nem hátrány.

II. Soproni Borászbál

Végezetül a jövőbeli programok további ecsetelése helyett következzen egy kis visszatekintés: Május 17-én zajlott le a második Soproni Borászbál, amely a Kékfrankos Nyár nyitórendezvényének számít. A Bormarketing Műhely Kht. a bál teljes tombolabevételét a „Hova Tovább Alapítványnak” ajánlotta fel. A 142 résztvevőtől 160 000 forint gyűlt össze, amely támogatást halmozottan sérült, mozgássérült fiatalok kapták meg, hogy abból fejlesztőprogramokat és eszközöket finanszírozzanak. Az alapítvány célja, hogy az általuk támogatottak könnyebben integrálódjanak a társadalomba.

A Kékfrankos Nyár programjainak teljes skálája olvasható a www.kekfrankosnyar.hu weboldalon, valamint a Vinoport Programajánló Rovatában.

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!