A weboldal 320px-es felbontás alá nincsen optimalizálva.

Kérjük tekintse meg nagyobb felbontású eszközről oldalunkat!
Menü

Ich bin ein Erlauer!

Egri borokat kóstoltunk

2013-11-30 | Cseh Gábor


Ich bin ein Erlauer!

Éppen ötven éve, 1963 nyarán kiáltotta bele J. F. Kennedy kissé megbicsakló német dialektussal az akkor majd két éve már nyugat-berlini estébe az azóta legendássá vált mondatát: "Ich bin ein Berliner!", ezzel teljes támogatásáról biztosítva a dühöngő szocializmus vörös tengerében fojtogatott demokratikus városállamot. Ha pedig Eger, és az egri borászok a boraik minőségi javulását tűzik zászlajukra, akkor azt én is maximálisan támogatni tudom. Ich bin ein Erlauer!


A Larus rendezvényközpont adott helyet november 23-án az Eger borászatának keresztmetszetét nyújtó bor-társasági eseménynek, az Egri Borkertnek – ami persze stílustörés, hiszen az esemény nem szabad téren, kertben folyt, hanem egyetlen közös légterű rendezvényteremben sorakoztak föl a kiállító borászatok. A szervezők tényleg inkább a borvidék keresztmetszetét célozhatták meg, mint a teljességet; néhány jelentős, potens és kedves borászat standját sajnos nélkülöztük is.

A bölcsődés korból lassan óvodássá váló Egri Csillagok egyenlőre kissé sematikus arcukat mutatták. A még útkereső, gyakran savhiányos tételek közül talán ifj. Gál Tibor Superiorja volt kiemelhető eleganciájával, stílusteremtő egyéniségével.

A rozék területén inkább a nyomasztó technológiai egyhangúság uralkodott, bár régi kedvencünk, Varsányi Lajos most is örömet okozott játékos, szomjoltó tételével. Akár a szőlőfajták, akár az élesztők vagy a technológia variálásával sokkal többet lehetne kihozni ebből az Egerre annyira testre szabott bortípusból.

A vörösök szerepeltek talán a legjobban – köszönhetően az elmúlt évek forróbb nyarainak, hosszabb, szárazabb őszeinek. Lassan lecseng a vad, agyonbarikolás ízléstelensége is, egyre komplexebb, simulékonyabb, elegánsabb tételeket találhatunk a borvidékről. A kis- vagy középpincészetek nemzetközi tapogatózása, kiútkeresése is lassan, de biztosan meghozza a gyümölcsét – tájékoztattak a beszélgetések során.

Talán a borvidékre még kevéssé jellemző gyöngyöző és habzóborok, pezsgők komolyabb elterjedésére kell még egy ideig várnunk, bár az alapanyag – legyen az ropogós fehér- vagy rozébor – minden bizonnyal rendelkezésre áll, a piac pedig száraz torokkal várja a kísérletező hajlamú borászatok új tételeit.

Akkor pedig mind többen vallhatjuk majd: Ich bin ein Erlauer!

Ich bin ein Erlauer!

J. F. Kennedy saját kezű, fonetikus írása a legendás beszéd margójára

 

 



Minitanfolyam

Hírlevél

Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!