Indiában szeretik a magyarokat
Három hazai pincészet bemutatkozása
2008-03-04 | Tóth AdriennIdén első ízben jelentek meg hazai borászatok az egyre ígéretesebbnek tűnő indiai borpiac egyik vezető eseményén, a 7. Indiai Nemzetközi Bor és Étel Show-n. A fellépés azért is egyedülálló, mert a három együtt kiállító pincészet nem egy borvidékről származik: az Andrássy Pincészet Tokajból, a Pannonhalmi Apátsági Pincészet Pannonhalmáról és a Vylyan Pincészet a villányi borvidékről.
Hogy miért érdemes egy ilyen fizikailag és kulturális szempontból is távoli országgal kezdeni egyáltalán? Az indiai borpiacot egy korábbi cikkünkben már elemeztük, most azonban tegyünk hozzá még néhány információt ezekhez! India a maga kilenc százalékos növekedésével a legnagyobb iramban növekvő gazdaság a világon. Mára kialakult egy stabil, fizetőképes középréteg, amelyet 250 millió ember alkot. És ha valaki attól tartana, hogy a buddhizmus híveiként kevesebben fogyasztanak alkoholt, akkor annak részben igaza van, hiszen tény, hogy sokan megtagadják maguktól az ilyen jellegű élvezeteket, azonban még így is 90 millióra tehető az alkoholtartalmú italokat fogyasztók száma. Ők azonban nem isznak keveset, hiszen évente több mint 450 millió liter alkoholos ital fogy el.
Talán ennyi elég is volt a számok világából, térjünk inkább vissza arra, hogyan fogadta borainkat ez az egzotikus piac. A kiállítás három napig tartott és bár nem volt nagy – a legkomolyabb nemzetközi rendezvényekhez mérten -, mégis jól szervezettre és hangulatosra sikerült. A három borászatot Debreczeni Mónika nemzetközi borakadémikus, a Vylyan birtokigazgatója képviselte.
Debreczeni Mónika a Vinoport.hu-nak elmondta, úgy tapasztalta, a magyar standot nagyon szívesen keresték fel az indiaiak, számukra ugyanis mi vagyunk az egzotikum. Olyan egzotikum, amely azonban valamilyen módon mégis ismerős, köszönhetően részben a régen gyakran játszott magyar fekete-fehér filmeknek, valamint jelenleg a helyi Magyar Intézet működésének. Mónika elmesélte, hogy bár az Intézet talán nem a legjobb anyagi körülmények között dolgozik, tekintélyt parancsoló, pávákkal tarkított kerttel körülvett épületében mégis minden lehetőt megtesznek. Gyakran rendeznek filmklubokat és zenei esteket, valamint a nyelvoktatás mellett a Kodály módszeren alapuló zenei képzés is folyik. Hogy milyen elemekből táplálkozik pontosan a népszerűség, az még sokáig boncolgathatnánk, tény azonban, hogy a magyarokat szeretettel és érdeklődéssel vették körül a kiállításra látogató indiai borkedvelők.
A Pannonhalmi Apátsági Pincészettől Illés Tamás elmondta magazinunknak, hogy főleg a Traminitől várnak sokat. A indiai konyha fűszeres remekeihez ugyanis – a többi keleti konyhához hasonlóan - ez az egyik leggyakrabban ajánlott borfajta. A pincészet bízik benne, hogy nem kell már sok idő és Indiában Elzász mellett Pannonhalmát is emlegetni kezdik majd tramini vonatkozásban.
Az Andrássy Pincészet Tokaj-hegyalja kincseivel jelent meg a kiállításon. Egy új trend szerint a különleges fűszerezésű indiai hús- és zöldségételek remekül passzolnak az édes tokaji borokhoz, és az indiai emberek nagyon kedvelik az édes ízeket. Kalmár Kinga, az Andrássy Pincészet ügyvezetője bízik benne, hogy a gasztronómiai párosításon keresztül megnyerik az indiai borfogyasztók szívét.
A rendezvény sikerét mutatja, hogy március végén a három pincészet már Magyarországon fogadja az első lehetséges forgalmazók csoportját.
Végül tisztelegjünk a minket szerető népnek azzal, hogy egy pár szót ejtünk saját boraikról. Tudni kell ezt, hogy a több évtizede jelen lévő, és emiatt elég komoly hírnévvel rendelkező franciák és olaszok mellett a helyi borok is egyre fontosabbak. Az állandó növekedéssel odáig jutottak, hogy ma már az ország fogyasztásának 55-60%-át a helyi termelők adják. A legnagyobb helyi borászat a SULA névre hallgat és a 750 hektár saját terület mellett 1000 további hektárról vásárol fel szőlőt.
Ha értesülni szeretnél a magyar és nemzetközi borvilág híreiről, jelentkezz primőr hírlevelünkre!
Winelovers borok az olvasás mellé
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!