Joggal optimisták az osztrák borászok
Többségük jó évjáratot vár a pincébe
2015-09-03 | VinoportA tavalyi szomorkás szüret után idén optimistán vágnak neki az ősznek az osztrák borászok. Az őket tömörítő szervezet elnöke, Johannes Schmuckenschlager mintegy 2,4-2,5 millió hektoliter borra számít idén.
Ausztriában a tél kellően csapadékos volt, a tavasz pedig kellemesen meleg. Igaz, májusban többfelé jég is esett, és Kremstal, Kamptal, illetve Wagram felsőbb részein mintegy háromezer hektárnyi területet ért kárt a vegetáció korai szakaszában. A virágzás mégis a legtöbb területen rendben lezajlott, majd újabb csapadékhullám érkezett, és előzte meg a forró, száraz nyarat.
Nyáron az öntözőrendszerek, ahol voltak, folyamatosan működtek, máshol szőlészeti munkákkal próbálták mérsékelni a szárazságstresszt. A csapadék végül augusztus közepén érkezett meg, akkor több régió elégségesnek mondható mennyiségű esőt kapott. A szőlők ezután rohamos fejlődésnek indulhattak. Az újabb meleg napokat aztán hűvösebb éjszakák váltották, amelyek az aromák kialakulását alakították jótékonyan.
Ha az időjárás ilyen kegyes marad hozzánk, akkor nagyon jó, teljesen érett szőlőt szüretelhetünk, a tavalyihoz képest valamivel magasabb alkoholtartalommal és lágyabb savakkal – mondta Johannes Schmuckenschlager. A tavalyi évhez képest a mennyiség is növekedni fog.
Steiermarkot kevésbé érintette a forróság és a szárazság, így rendkívül jó évjárat várható. A szüretet valószínűleg a hónap második felében kezdik majd. Burgenland átlagos mennyiségre számít, és kiemelkedően jó vörösborokra. Itt szeptember első felében kezdődhet a szüret. Dél-Ausztria és Bécs átlagos mennyiséggel és minőséggel számol. Neusiedlerseenél már szüretelnek.
Winelovers borok az olvasás mellé
Hasonló cikkek
Mi történik ősszel egy biodinamikus szőlőben?
Magyar fotós, a Borkollégium oktatója nyerte az OIV Centenáriumi fotópályázatát
"10 éven belül mi leszünk az új mediterráneum”
Hírlevél
Ha tetszett a cikk iratkozz fel
hírlevelünkre!